Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A május 1-jén hatályát vesztő intézkedéssel elégedett a kormány, és az inflációs adatokat látva nagy lehet a kísértés, hogy fenntartsák. A hatósági árak kivezetése azonban, amit Orbán Viktor miniszterelnök február elején még jó ötletnek tartott, az érintett termékeknél, úgy tűnik, gyors dráguláshoz vezet majd. A döntésnél ezt is mérlegelniük kell, és elvileg azt is, hogy miként látják ezt a piaci szereplők, igaz, őket nem kérdezték.
Akár már a mai kormányülésen napirendre kerülhet az árstop kérdése. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón beszélt arról, hogy várható kormánydöntés a hatósági árakkal kapcsolatban. Annál is inkább, mivel az erről szóló kormányrendelet hatálya május 1-jével lejár. Gulyás a múlt héten azt mondta, hogy az árstop bevált, mert – a többi hasonló intézkedéssel, például a rezsicsökkentéssel együtt – 4,4 százalékponttal mérsékelte az inflációt, ami enélkül szerinte 13 százalék lenne, igaz, ez azért vitatható.
Gulyás szavai alapján a kormány elégedett az intézkedéssel, ám február elején Orbán Viktor miniszterelnök még arról beszélt a választási kampányban az MKIK gazdasági évnyitóján, hogy az árstopból minél előbb ki kell jönni, kivéve a rezsicsökkentést.
Kérdés, miként értékelik az egyre emelkedő inflációt, amelynek mértékét a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülése után már 9 százalék fölé várta idénre.
MNB: 9 százalék fölötti lehet az éves infláció
Az MNB addig folytatja a kamatemelést, amíg vissza nem tér az infláció 3 százalék környékére, ez azonban legkorábban 2024-ben történhet meg - hangzott el a jegybank vezetőinek sajtótájékoztatóján. Matolcsy György arról is beszélt, egy kétéves programról szóló javaslatot adnak át hamarosan a kormánynak.
Csakhogy közben az árstop által érintett termékek (a finomliszt, a 2,8 százalékos tej, a kristálycukor, a sertéscomb, az étolaj, valamint a csirke mell és far-hát, amiknek árát a tavaly októberi szinten kell tartaniuk a kereskedőknek) beszerzési ára folyamatosan emelkedik. Mint azt húsvét előtti cikkünkben írtuk,
Vagyis az árstop gyors kivezetése könnyen vezethet hirtelen dráguláshoz a kérdéses termékek esetében a boltokban, ami akár a kereslet gyors megugrását és ellátási problémákat is eredményezhet. Március elején hasonló volt tapasztalható a szintén árstopos üzemanyagok esetében, igaz ott más okozta a hirtelen keresletnövekedést.
Villámgyorsan vezetett be korlátozást az olcsó üzemanyag tankolására a kormány
Van elegendő üzemanyag az országban, marad az árstop is, ahhoz azonban, hogy normalizálódjon a helyzet, a kormány korlátozásokat vezetett be a visszaélésszerűnek tartott fogyasztás és a benzinturizmus ellen. A szokatlan időpontban tartott Kormányinfó után a rendelet is megjelent az intézkedésekről.
A kormány szándékairól mindenesetre az érintettek is csak találgatni tudnak, a hvg.hu körkérdésére sem az élelmiszertermelők, sem a kereskedők szervezetei nem tudtak beszámolni arról, hogy kaptak volna megkeresést.
A hvg.hu árstoppal kapcsolatos kérdésére a Felelős Élelmiszertermelők Szövetsége és a Hússzövetség is azt jelezte, hogy nem volt velük egyeztetés (ahogy annak bevezetésekor sem). Éder Tamás, a Hússzövetség társadalmi elnöke annyit tett hozzá, egyelőre arra készülnek, hogy május 1-jével lejár az intézkedés hatálya.
Van azonban, aki igyekszik az események elébe menni. „Sosem várom meg, hogy egy hintó megálljon a ház előtt, már küldtem egy levelet, amiben leírtam a véleményemet” – mondta a hvg.hu-nak Vámos György, a kiskereskedelmi láncokat tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, bár a levél tartalmát nem részletezte.
Iparági források ugyanakkor jelezték, hogy az élelmiszeriparban jelenleg nem a néhány árucikket érintő árstop kérdése a legégetőbb probléma, hanem a Covid idején elakadt ellátási láncok újraépítése és persze a leginkább az orosz–ukrán háborúra visszavezethető általános drágulás, akár a működéshez szükséges gázról, áramról, akár a szállításhoz szükséges üzemanyagról, akár az alapanyagokról van szó.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.