Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A kormányhivatal előtt van az áruházlánc gyakorlata.
Még augusztus elején jelezték olvasóink, hogy az Aldiban akkor is elkérték személyi igazolványukat alkoholvásárlásnál, ha egyértelmű volt, hogy elmúltak 18 évesek. Az áruházlánc nem tagadta a gyakorlatot: mint kiderült, a folyamat úgy zajlik, hogy a kasszások elkérik a vásárlók azonosító okmányát, „a pénztáros a kassza rendszerébe begépeli a pontos születési dátumot, a szoftver pedig egy egyszerű kivonási műveletet végez a születési dátum és az aznapi dátum alapján”. Állításuk szerint ezzel dolgozóik munkáját akarják megkönnyíteni.
Ennek a gyakorlatnak a jogszerűségére kérdezett rá Varga Judit igazságügyi miniszternél Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselője. Bár a politikus írásbeli kérdésére nem Varga, hanem a minisztérium államtitkára, Répássy Róbert válaszolt, ebből is kiderültek érdekes részletek. Az államtitkár szerint ugyan a hatályos jogszabályok szerint „kétség esetén” lehetséges az életkor igazolásának lehetőségével élni, az Aldi gyakorlatának mégis lettek következményei. Répássy ugyanis azt írta:
az írásbeli kérdés szerinti magatartással összefüggésben egy diszkont élelmiszer-lánccal szemben ellenőrzés van folyamatban a fogyasztóvédelmi hatáskörében eljáró illetékes kormányhivatal előtt.”.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Ritka helyzet állt elő az Új gazdasági akciótervvel: a kormány 21 konkrét, számonkérhető ígéretet tett, amelyektől azt várta, hogy idén majd pörgetik a gazdaságot. Most, hogy már látszik, a gazdaság szinte biztosan nem száguld, végignéztük, melyik ígéretből mi valósult meg.
Váczi Eszter elmonta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.
A Blikk úgy tudja, hogy az MTVA jogi osztálya megvizsgálta az esetet, de nem indított belső eljárást, így tehát Knézy megtarthatja az állását.