„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Villámgyorsan kimerült a keret, a cégek többsége nem tudta befejezni a regisztrációt. Ők kapnak most újabb lehetőséget.
214 vállalatnak nem sikerült befejeznie a regisztrációt a kormány által meghirdetett gyármentő programra, mert 20 perc alatt kimerült a meghirdetett keret. Ezért a kormány úgy döntött, számukra lehetővé teszik az újbóli regisztrációt, így részt vehetnek a pályázaton – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Kiderült, a 150 milliárdos keretösszegű programra 168 cég tudott jelentkezni, ezek összesen 200 milliárd forintnyi támogatási igényt jelentettek be.
A legtöbb jelentkező az élelmiszeriparból és fémiparból jelentkezett, de a járműgyártók is nagy számban regisztráltak – tette hozzá Szijjártó Péter. Mostantól négy hónapjuk van a vállalatoknak arra, hogy a konkrét energiahatékonysági terveiket benyújtsák.
„A magunk részéről gyors döntési folyamatot tudok ígérni, hiszen jelen helyzetben minél korábban jön a támogatás, annál többet ér” – fűzte hozzá.
A gyármentő program keretében a pályázó nagyvállalatok energiahatékonysági fejlesztéseit segíti a kormány, Budapesten 30, vidéken 45 százalékos támogatással.
Azok a cégek pályázhattak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztéssel bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy más módon növelik az energiahatékonyságukat, s ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.