Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Nem jár majd a Railjet Budapest és München között, Bécsig lehet vonatozni, ott át kell majd szállni. De a győri vonal felújítása és az így kieső járatok miatt borítékolható, hogy a Railjetek tömve lesznek. Vitézy Dávid szerint az osztrák vasút többször is figyelmeztette a MÁV-ot, hogy nem lesz jó vége a késéseknek a nemzetközi vonalon. A MÁV szerint az osztrák vasúttársaság egyoldalúan lépett.
Október 2. és 26. között nem jár a Railjet Budapest és München között, ebben az időszakban a magyar fővárosból induló szerelvények végállomása Bécs, így a német városba csak átszállással lehet majd eljutni – közölte az osztrák szövetségi vasút.
Azt is megjegyzik, hogy az utazók mindenképpen előre vegyenek helyjegyet, mert a győri vasúti fővonal felújítása miatt sok MÁV-járat kiesett, így jelentős növekedés várjató a Railjettel utazók számában.
Arról, hogy miért juthattak el idáig az osztrákok, itt írtunk bővebben:
Már a vonatpótlóbusz-pótló vonatot is bevetette a MÁV, mielőtt kiakadtak az osztrákok
Az osztrák vasúttársaság állítja, hogy kommunikált a MÁV-val a hibákról, mielőtt levágta a magyar vonatokat a nyugati vasúthálózatról, a magyar reakcióra még várni kell. Megnéztük, mennyire indokolják a késések a szokatlanul barátságtalan osztrák lépést, és hogy milyen gondok voltak, amíg ide eljutottak.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a Budapest–Szentgotthárd–Graz vonalon mindkét irányban vonatpótló buszokat indítanak, amelyek Kelenföldön és Tatabányán is megállnak, de ezektől is késések várhatók a közúti forgalom miatt.
A Budapest–Bécs vonalon a MÁV építési munkálatai miatt szeptember 18. óta eleve 20-30 perces késésekkel kell számolni, mindkét irányban.
Hosszabb utazási idő, pótlóbuszok, átszállások - megkezdődött a botrányoktól övezett győri vasúti fővonal felújítása
Ez az a felújítás, ami addig késett, hogy Lázár János kirúgta a MÁV egyik vezérigazgató-helyettesét, majd ezt követően a tárcája Vitézy Dáviddal is szóváltásba keveredett.
A fejleményre Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár péntek reggel a közösségi oldalán reagált. Azt írta, az osztrák vasút a vágányzár első két hetének tapasztalatai és többszöri figyelmeztetés után jelentette be egyoldalúan, hogy jövő hétfőtől levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról és kettévágja Bécsben a Linz, Salzburg, München fele továbbmenő budapesti railjet vonatokat. (A MÁV korábbi közlése szerint a vágányzár alatt a nemzetközi vonatok többsége változatlan menetrend szerint közlekedhet.)
Szerinte ezt nyilván azért teszik, mert szeretnék, ha Ausztriában pontosan járnának a vonatok, tehát a késve érkező budapesti vonatra nem fognak várni.
„Mivel a nemzetközi vonatokon kívül minden más vonatot buszok pótolnak ezen a szakaszon, felfoghatatlan számomra, hogy az osztrákok jelzései után hogy nem sikerült a vonatokat olyan időpontban indítani Budapestről akár a menetrendet módosítva, hogy időben menetrend szerint odaérjenek Bécsbe. Ez tényleg a legkisebb odafigyelés vagy a probléma megoldásának szándéka mellett sikerült volna. Az, hogy ez mégis így történik, egyet mutat: lényegében az intézményes szakmai kontroll megszűnt a MÁV működése fölött, s ezt a fajta rugalmatlanságot és az utasok szempontjainak leghátulra sorolását következmények nélkül meg lehet tenni – az ország legfontosabb nemzetközi vasúti kapcsolatánál” – tette hozzá.
Frissítés:
A MÁV péntek délután közleményben reagált az osztrák vasúttársaság lépésére. Mint írták, "ahhoz, hogy az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) Bécsben ne kényszerítse átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, olyan lépéseket kellett volna megtennünk, amelyek a magyarországi belföldi közlekedést érintették volna aránytalanul hátrányosan."
Reagált a MÁV arra, hogy az osztrákoknak elege lett a késésekből
A MÁV szerint hiába tárgyaltak, egyoldalú döntést hozott az osztrák vasúttársaság.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.