Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagyobb támogatás járhat bizonyos beruházásokra, az SSC-kkel szemben pedig kisebb elvárásokat szab meg a kormány.
Átírják az egyedi kormánydöntéssel megítélhető céges támogatások feltételrendszerét – írta Szijjártó Péter a Facebookon. A külgazdasági és külügyminiszter négy döntésről számolt be:
Szijjártó azt írta: „egyértelműen az a célunk, hogy Európa legversenyképesebb beruházási rendszere a miénk legyen”. Mindez néhány nappal az után történt, hogy egy történelmi mélypontot jelentő szám jött ki a magyarországi beruházásokról, a katasztrofális teljesítményt csak az autó- és az akkuipar tudta kicsit szépíteni. Ahogy azt bemutattuk, a sikerpropaganda és a nagy mínuszokat mutató statisztikák úgy jöhetnek ki egyszerre, hogy forintban vagy euróban számolva valóban rekordszintű beruházás jön az országba idén, csakhogy óriási az infláció is, vagyis több pénzből sokkal kevesebb beruházást sikerül megvalósítani.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.