Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ennek mértéke mindössze egymillió forint, azonban Sára Botond videójából nem derül ki, hogy ezt milyen sűrűn szabhatják ki az érintettekre.
Azok a kereskedők, akik nem támasztják alá dokumentumokkal az árréscsökkentéssel érintett termékek beszerzési árát, eljárási bírságra számíthatnak – mondta Sára Botond, Budapest főispánja kedden a Facebookra feltöltött videójában.
„Nem elég a hasraütésszerű beszerzési áraknak a meghatározása” – fogalmazott. „A benyújtásra rendelkezése álló határidőt maguk a kereskedők képviselői határozták meg, amikor az ellenőrzés elején közösen leültünk” – jelentette ki Sára, aki szerint kaptak módszertani útmutatót is, hogy hogyan kell a beszerzési árat kiszámítani.
Sára Borond szerint bár négy hete tartanak az ellenőrzések, van olyan kereskedő, aki ez idő alatt nem nyújtotta be – hiánypótlás és kérés ellenére sem – az alátámasztó dokumentumokat.
A kormányhivatal a benyújtott iratok ellenőrzésével győződik meg arról, hogy az alátámasztott beszerzési ár és az értékesítési ár között nincsen 10 százalékot meghaladó különbség – mondta a főispán.
Azok a kereskedők, akik határidőre vagy hosszú ideig nem nyújtják be az ellenőrzés lezárásához szükséges, beszerzési árat alátámasztó dokumentumokat, eljárási bírságra számíthatnak, aminek a mértéke 1 millió forint – mondta Sára.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.