Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

A Népszava arról írt, hogy a cégnek elfogyhattak a tartalékai, az NNGYK szerint azonban maga is értetlenül áll a sajtóban megjelent információ előtt.

  • HVG HVG
Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Kivonul a magyar piacról a Mediq Direkt Kft. holland–magyar vegyesvállalat, amely eddig a súlyos lábszárfekélyesek és a sztómával élők többsége, 60 százaléka számára biztosította a kötszereket és egyéb eszközöket – írja a Népszava.

A cég a nehezen gyógyuló sebek ellátásában is részt vett, az ország 27 pontján működő szakrendelőiben havonta 3500-4000 pácienst látott el. A lap úgy tudja, április végétől már nem működtették a sebkezelő centrumaikat, a dolgozóknak felmondtak.

A társaság nem igazán tudott élni az inflációt kompenzáló áremelés lehetőségével, a tartalékai pedig valószínűleg mostanra fogytak el. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára úgy nyilatkozott, fennáll a veszélye annak, hogy a kötszerpiacon nem lehet maradéktalanul pótolni a most kivonuló céget.

Frissítés: A Népszava cikkének megjelenése után közleményt adott ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), amely szerint azonnal felvették a kapcsolatot a céggel, amely maga is értetlenül fogadta a megjelent információt.

Mint írták, a Mediq Direkt Kft. egyeztetést kezdeményezett a NEAK-al a megjent cikk okozta pánik megnyugtató rendezése érdekében.

A betegellátás, ahogy eddig is, ezután is folyamatosan biztosított.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.