Mindig kész a terv a jövő hétre, de az rendre meg is változik

Zalaapátiban két dolgot szinte mindenki tud. Az egyik, hogy az alig 1700 fős település Bécstől és Budapesttől is ugyanakkora (200 kilométer) távolságra van; a másik pedig, hogy Blaskovics Richárdék mindkét irányba kiszállítottak már egyedi, itt helyben tervezett és megépített, komplett konyhabútorzatot.

A Keszthelytől nyugatra, a 75-ös út által délen elmetszett faluban azonban így is nehéz megtalálni az Agathis Interior Kft. üzemét, hiába, hogy az a főutcáról nyílik. A Deák Ferenc utca vége felé ugyanis egy kis, zöldparkos játszótérrel szemközt álló, rikító rózsaszín apró ház homlokzatát látva elsőre senki nem gondolná, hogy a meglepő színű épületfal mögött egy hosszan elnyúló, 2000 négyzetméteres, modern bútorgyártásra profilozott vállalkozás működik.

HVG / Veres Viktor

Talán csak a ház előtti kis parkoló olykor intenzívebb forgalma volna némiképp árulkodó (ahol néha egymást váltják a festéket, vasalatot és más bútoripari kiegészítőket beszállító vagy azzal házaló cégek autói), ha hetente legalább egyszer nem fordulna be az udvarra laminált és rétegelt lemezzel, illetve különböző minőségi fával megrakott teherautó.

Zalaapáti több mint 700 éve íródó helytörténetének lapjaira aktuális három, a negyvenes éveik végét taposó férfi írja épp a maga bekezdését. Egyikük szerint azt azonban pusztán arról szól, hogy más-más utat bejárva értek el oda, hogy néhány éve eldöntötték: eztán együtt boldogulnak. Blaskovics Richárd, Jávor Levente és Mezei Zsolt régről ismerik egymást, korábban is keresztezték itt-ott egymás útját, de abban ma is egyetértenek, hogy egy furcsa véletlennek köszönhetik, hogy több évtizedes ismeretségükből hat éve közös cég alakult.

Jávor Levente és Mezei Zsolt

HVG / Veres Viktor

Richárd a szakma csúcsát Londonban tanulta, ahol öt és fél évig arról is álmodozott, hogy az asztalosmesteri karrierjét is ott építi. Szerzett hozzá egy Interior Designer diplomát, és a célt is ekkor jelölte ki maga elé: „eljutni addig, hogy egyszer majd magas színvonalú, egyedi bútorokat építhessek”. A szigetországban nem tűnt ez teljesen lehetetlennek, csak egy nagyon hosszú út végén várta volna a célvonal.

A családalapítás azonban végül a hazaköltözéssel is társult: párjával mérlegre tették, hogy Londonban vagy itthon kezdjen-e saját asztalos vállalkozásba – és végül az utóbbinak adtak egy esélyt.

Ha nem jött volna össze, ahogyan azt sokan jósolták, akkor visszamentünk volna Londonba

– mondta Richárd, de gyorsan hozzátette: lám, nem lett igazuk, pláne, hogy ezt a kérdést a család mellett az Agathis Interior úgy is véglegesen eldöntötte, hogy a londoni célt is elérte itthon.

Blaskovics Richárd

HVG / Veres Viktor

A szomszédban élő Zsolt már Richárd papájával is együtt dolgozott (aki szintén asztalos volt), de az Egyesült Királyságból hazaköltöző Richárddal egy korábbi felállásban, bő négy évig ez szintén megtörtént. A kettő közötti bő másfél évtizedet zömében egy nagyobb létszámú asztaloscég műhelyvezetőjeként dolgozta le (ahol olykor Leventével is voltak közös projektjeik), de munkavállalóként Németországot is többször megjárta.

Hozzájuk képest Levente sokáig maga volt a röghöz kötöttség: az asztalosmester ma pontosan ugyanott dolgozik, ahol 18 évesen elkezdte. És bár a műhely akkor másé volt, Leventéből itt, a „folyamatosan létszámban és felszereltségben is bővülő és minden fával kapcsolatos melót bevállaló” üzemben lett vérbeli bútorasztalos, hogy aztán 30 évesen Sopronba menjen egyetemre, és faipari mérnökként nyisson meg új kapukat maga előtt. Levente még 10 évig maradt a Zalaapátiban, majd miután az üzemet már gyakorlatilag ő vezette, 40 évesen úgy döntött: egyéni vállalkozóként, bútortervezés legyen eztán a fő profilja. Svédországba készülő bútorok és belsőépítészeti termékek tervezője lett.

HVG / Veres Viktor

Zsolt mellett Richárdot is az üzemből ismeri, akik speciális bérmunkákat vittek a céghez – sokszor arra az óriási méretű és bonyolult műveletekre képes CNC (computer numerical control – programozható szerszámgép) automata gépre, amit már akkor is Levente kezelt a legjobban. Az évtizedes ismeretség részeként néhány közösen bejárt és megélt nemzetközi bútorkiállítás tapasztalata is kellett ahhoz, hogy amikor az esély az üzem megvásárlására megjelent, gyorsan a közös projektről kezdjenek el beszélgetni. Ma már mindhárman bevallják, hogy az imponálóan jól felszerelt műhelyben – ahol korábban a furnérozástól a felületkezelésen és a nyílászárógyártáson át a lépcsőgyártásig mindenhez megvolt az összes szerszám – a szobaméretű CNC-gép megszerezhetősége szinte önmagában is képes volt eldönteni hármójuk sorsát.

HVG / Veres Viktor

A lehetőség 2019-ben adódott, amikor a műhely-üzem korábbi tulajdonosa ki akart szállni az iparágból, és Leventének felajánlotta a cég átvételét.

Először nemet mondtam, mert én, egyedül nem tudtam volna egy ekkora asztalosműhelyen hirtelen mit kezdeni

– magyarázta Levente, hozzátéve, hogy azt viszont tudta, hogy Richárd és Zsolt kinőtték a saját műhelyüket, és így nekik ajánlotta fel, hogy béreljék ki a helyet, vagy költözzenek át oda. Erre viszont gyorsan jött a válasz is: jobb lenne hárman, pláne, hogy Levente ismeri a műhelyt, a technológiát. Először bérlésről volt szó, aztán kiderült, hogy a tulajdonos jobban szeretné eladni az egészet. Ebből végül egy kicsit bérlés is, egy kicsit részletfizetés lett, „talán mert szerette volna, hogy jó kezekbe kerüljön az üzem, amit 30 év alatt rakott össze”– magyarázta Levente. A megoldást egy majdnem 60 millió forintos beruházási hitellel találták meg, de ez Richárd elmondása szerint „ez is már a helyén van, fizetjük és képesek vagyunk együtt élni vele”.

Az első nap olyan volt itt, mint amikor egész életében autóversenyző akartál lenni, és végül beülhetsz egy nagyon komoly versenyautóba, amivel repeszthetsz

– emlékezett vissza Levente, aki azt is elismerte, hogy bár végre minden adottnak tűnt az elképzelt álommunkájukhoz, azért ez idegeskedéssel is járt. Mind a hárman féltek attól, hogy jól sáfárkodnak-e az életük lehetőségével. „Volt bennünk idegesség is, de inkább amiatt, hogy ha nem vágunk bele, akkor életünk végéig azon kesergünk majd, hogy amikor ott volt a lehetőség, nem ragadtuk meg” – tette hozzá Zsolt.

HVG / Veres Viktor

A BMbútor jól felszerelt műhelyéből az eszközök beköltöztetése okozott némi fejtörést, ám minden lokalizációs és optimalizációs kérdés gyorsan elfelejtődött azzal, hogy rögtön azután a hármójuké lett az üzem, beütött a koronavírus-járvány. Ma már ezt a helyzetet is tudják úgy értékelni, hogy a Covid–19 miatt valójában kaptak egy kis extra időt az új, magasabb szintű gyártási viszonyokhoz alkalmazkodásra, és így a cég zökkenőmentesen indulhatott.

Lelkesek voltak, mindhárman hozták a saját ügyfélkörüket, és mindenki hozzátette, amit csak tudott. Ez volt az alapja annak, hogy az Agathis aztán a legkorszerűbb gépekkel és digitális technológiával felszerelt, bútorgyártásra specializálódott faipari tervező- és gyártóközponttá nője ki magát – nem csak Zalaapátiban; s hogy bármilyen egyedi megrendelői elképzelést meg tudjanak valósítani.

Minket a leginkább olyan ügyfelek találnak meg, akiknek komplett, de egyedi megoldások kellenek

– magyarázza Levente. Példaként említi, hogy adott konyhaméretre, adott gépészeti és fiókméreti kívánságokkal, komplett konyhabútoros rendszert terveznek és rajzolnak meg, gyártanak le és építenek be, ahol a szegélylécek illesztésétől az egyedi gépészeti megoldásokig és vasalatokig mindent megvalósítanak. Az is gyakori, hogy lakóparki beruházások mintaházait részben vagy teljes egészében velük rendeztetik és építtetik be, és korábban, a lakásfelújítási dömping idején is sok megrendelésük volt.

HVG / Veres Viktor

Amit adni képesek, az azonban nem az IKEA vagy más konfekciós bútorkereskedő szintje; sem anyagminőségben, sem kivitelezésben, sem pedig árban. Utóbbival kapcsolatban azonban szerintük nem érdemes finnyásnak lenni: az Agathis Interior ügyfélköre szinte kivétel nélkül az árérzékenysége elé helyezi a minőségi munkát, és elvárja a tökéletes megoldásokat.

Mi pedig egyszerűen nem megyünk bele az árversenyes szituációkba, mert nem kell mindenáron az a munka

– magyarázza Zsolt, aki csak bólint arra a kérdésre, hogy ez könnyen jelenthet-e akár tízmilliós árcédulát is egy-egy konyhaprojektre.

A magas minőség mellett azt tartják fontosnak, hogy a lakásfelújítás, házépítés során az ingatlanban dolgozó többi szakmát is kiszolgáló megoldásokat biztosítanak az ügyfél számára. „Ahhoz, hogy az a végeredmény olyan legyen, amilyennek lennie kell, ahhoz a részünkről nemcsak azt kell biztosítani, hogy az a konyhabútor szép legyen, hanem hogy az a konnektor az ott legyen a falon, ahol lennie kell, a párkányok ott találkozzanak, ahol találkozniuk kell. Mi ehhez egy sor más szakember munkájához adunk tervrajzokat: hol legyen a vízkiállás, a konnektorkiállás, hova kerüljön a gipszkartonfal, hogy végül, az összkép az olyan legyen, aminek lenni kell” – magyarázta Zsolt.

HVG / Veres Viktor

Az Agathisban a trojka felállás és a munkamegosztás sem szokványos. Ezt onnan is tudni lehet, hogy amikor előkerül: ki az igazi főnök, ki az első az egyenlők között, egymás szavába vágva közlik, hogy ilyen náluk nincs. A vállalkozás ugyanis nem a szokványos módon működik, inkább úgy, mint egy három fejű sárkány.

A klasszikus szereposztások (van, aki az ügyfelekkel tárgyal, van beszerző, van, aki a gyártási rajzokban mélyül el jobban, van, aki a gyártásban stb.) helyett valójában mindhárman viszik tovább a saját ügyfélkörüket és megrendeléseiket – az elejétől a végéig.

Akik korábban, akár 8-10 éve is az ügyfeleim voltak, hozzám kötődnek. Az én megoldásaimat szokták meg, és azt is várják el. Ritka az is, ha egymás ügyfeleivel, megrendelőivel találkozunk, mert mindenki magányos farkas ilyen szempontból. A megrendelővel a kapcsolattartás, a megbeszélés és a tervezés mindenkinek a saját projektje

– magyarázza Zsolt. Ez szerinte azért jó, mert így mindenkinek megvan a szabad keze, így mindhárman kiélhetik a kreativitásukat. Az persze nagy segítség, ha egy problémát kell megoldani, mert a három felől megközelítés mindig kiadja a választ – vagy azt a lehetőséget, hogy aki az ügyben dönt, a lehetőségek közül a számára legjobbat válasza.

HVG / Veres Viktor

A valójában három önálló projektmenedzselés a cég egyharmados tulajdonrészekre osztása mellett úgy dolgozik, hogy minden megrendelés és minden projektbevétel a közösbe megy. Nincs féltékenykedés, az az érdek viszi előre őket, hogy a közös vállalkozás működjön és haladjon. Ez a munka- és felelősségmegosztás kibírja azt is, hogy egymáshoz viszonyítva mindenkinek más az erőssége, és van gyengesége is.

Nem vagyunk egyformák szakmailag, de egyformán sokat dolgozunk, és mindenki nagyjából egyforma energiát és időt tesz bele, mert az a cél közös, hogy a vállalkozás működjön

– mondta Richárd. Zsoltnak idén volt már egy hatalmas projektje, amivel egyedül nem bírt volna. Bedolgoztak neki; Richárd a látványterveket rajzolta és tervezte meg, Levente a gyártási rajzokat és más dokumentációt gyártott – miközben az ügyfélnek végig Zsolt prezentált.

HVG / Veres Viktor

Egyöntetű véleményük, hogy a munkájuk az állandó rugalmasságról szól. Arról, hogy mindig van ugyan egy terv a jövő hétre is, de az szinte biztosan már előző pénteken valami miatt megváltozik. A legtöbb megrendelést jelentő lakóparki építkezéseken szinte egyfolytában változás van, és az ügyfeleknek is mindig vannak egyéb elvárásaik is. Az asztalosműhelyben megrendelt bútorok 90 százaléka hamarabb – olykor sokkal hamarabb elkészül, mint ahogyan azt be lehetne, illetve be tudnák szerelni.

A Covid-időszak után aztán jött az őrület: az el nem költött pénzek, az elmaradt nyaralások és más beragadt pénzek nagy része a felújításokba forgott be. Az állami támogatási programokkal mindez tényleg őrült nagy dömpinget generált. Folyamatosan keresték a nyílászárót, a konyhabútort, amit a pályázatban meg lehetett csinálni. Aztán a vihar mérséklődött, majd elkopott, és maradt az, amit a piac maga összehordott: konyhabútor, szekrények, belsőépítészet. Néha lépcső, de nyílászáró egyre kevesebb, a profil így egyre tisztábban: bútor, bútor, bútor.

HVG / Veres Viktor

Laminált, rétegelt és helyben festett bútorlapok adják az Agathis által felhasznált anyagmennyiség zömét. Az egyedi megrendeléseknek azonban az is a velejárója, hogy gyakorlatilag bármilyen anyagot az adott lakberendezési koncepcióba illesztenek. Egyetlen gyártmány van a céges tiltólistán: a vákuumfóliázott úgynevezett MDF-ajtó, amiről a közmegegyezés az, hogy az csúnya, silány és haszontalan. De ilyet náluk még senki sem kért eddig. A megrendelőik zöme közép- és felső árkategóriájú anyagokból építteti meg a konyhapultot és az előszobafalat.

A három tulajdonos úgy gondolja, hogy mostanra elérték a megfelelő „utazási sebességet” és „magasságot”. Nagyot nőni már nem akarnak; egy-két gépet vesznek majd, indítottak-indítanak kisebb beruházásokat is. Az utóbbi két-három évben azonban szerintük éppen annyi munkájuk volt, amennyi kellett. És most már ezt a tempót szeretnék megtartani.

Nyitóképünkön Jávor Levente, Mezei Zsolt és Blaskovics Richárd. Fotó: HVG / Veres Viktor