Halálos munkahelyi baleset Mátranovákon
Halálosmunkahelyi baleset áldozata lett egy 21 éves férfi a Nógrád megyei Mátranovákon.
Halálosmunkahelyi baleset áldozata lett egy 21 éves férfi a Nógrád megyei Mátranovákon.
MTI
Hogy franchise-átvevővé válhassunk, meg kell állapodnunk a franchise-átadóval, ez a megállapodás a franchise-szerződés. Összeállításunkból kiderül, hogy a szerződés védelmet biztosít-e a szellemi termékeknek, és milyen szabályok vonatkoznak a szerződő felekre.
hvg.hu
A temetkezési szertartások menete felekezeti és anyagi szempontból eltérő lehet. A hvg.hu utánajárt, hogyan zajlik a légi temetés, illetve a végső búcsú egy katolikus és egy ortodox zsidó közösségben, mindemellett az eddig kevéssé ismert, „negyedik” típusú – hamvasztásos - temetkezési módról is szót ejtünk.
László Éva Lilla
Számos jogsértést tárt fel az adóhatóság és a munkaügyi felügyelet a Balaton déli partján folyó építkezéseken július 4-én és 5-én, a két szervezet közös ellenőrzési akciójában.
MTI
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Új Egyensúly programot átmeneti intézkedésnek tartja, átmeneti tehernövekedéssel. Javasolja a változások hatályát jogszabályban rögzíteni, mégha nem is ért egyet jó néhány tervezettel.
MTI
Fejér megye három kistérségének 37 települését érintő foglalkoztatás célú projekt megvalósítása kezdődött meg a székesfehérvári vállalkozói központban - jelentette be Vida József, a Vállalkozói Központ Közalapítvány elnöke szerdán sajtótájékoztatón Székesfehérváron.
MTI
Az APEH felfüggesztheti a cégek adószámát, később pedig nyomon követheti azokat a vállalkozásokat, amelyek felfüggesztett adószámmal vagy nem megfelelő sorszámú számlával dolgoznak. Szigorítják az ellenőrzéseket, főként az adóminimalizálókkal szemben. Az erre vonatkozó jogszabályok július 17-től olvashatóak a Magyar Közlönyben.
MTI
Miért helytelen a cég bemutatásával indítani a menüsort? Milyen eszközökkel tehetjük felhasználóbaráttá a honlapot? Pécsi Ferenc a sherpa.ro túravezető honlapot vette most górcső alá.
hvg.hu
Nem a kormány Új Egyensúly programját csupán annak néhány elemét kritizálta Demján Sándor. A VOSZ ügyvezető elnöke különösen az elvárt adó intézménye, illetve a minimálbér utáni kétszeres járulékfizetési kötelezettség jogszerűségét firtatta. Amennyiben július 10-én nem módosítják a tervezett reformot, a szövetség kész Alkotmánybírósághoz fordulni.
MTI
MTI
hvg.hu
Kereskedelmi Etikai Kódexet írt alá öt kereskedelmi szakmai érdekképviselet vezetője. A kereskedelmi szereplők eljárását, tevékenységét, a vásárlókkal, versenytársakkal, alkalmazottakkal és a beszállítókkal szembeni etikai követelményekre vonatkozó szabályokat az önszabályozás és önkorlátozás eszközével tereli mederbe.
MTI
MTI
hvg.hu
Kevesen tudnak arról, hogy pereskedés nélkül is be lehet hajtani a cég EU-s követeléseit. Az egy évvel ezelőtti uniós rendelkezés ugyanis lehetővé teszi, hogy a magyarországon kiállított közokirat az unió egész területén érvényes és végrehajtható legyen.
hvg.hu
A kis- és középvállalkozások üzleti várakozásait tükröző kkv konjunktúra-index júniusban 47,2 százalék volt, szemben a májusi 51 százalékkal. Ezzel összefüggésben beruházási hajlandóságuk is kétéves mélypontjára, 37 százalékra süllyedt - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet jelentésében.
MTI
A pesszimista vélemények alapján közel egymillióra, az APEH becslése szerint százezerre tehető a színlelt szerződéssel foglalkoztatottak száma - közölte kedden az adóhivatal Csongrád megyei igazgatója Szegeden.
MTI
Kell-e az evás vállalkozóknak SZJA-t, szolidáris, illetve minimumadót fizetniük szeptembertől? Mikor és mennyi pénzt kell betenniük a házipénztárba és milyen feltételek mellett? Béres Molnár Gergely olvasói kérdésekre válaszolt.
hvg.hu
Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat változatlanul magas munkanélküliségi rátát számol Szlovákiában. Mint hétfőn közölte, a szezonális kiigazításokkal számolt munkanélküliségi ráta 15,5 százalékos volt májusban az országban, annyi, mint áprilisban. Ennél rosszabb rátát csak Lengyelországban mértek az EU tagállamai közül, ott 16,4 százalékost.
MTI
Szombaton tartják immár kilencedik esztendeje a köztisztviselők napját. A jeles esemény alkalmából Árva Jánossal, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnökével beszélgettünk. Kiderült, a szakszervezetet meg sem hívták a központi ünnepségre.
hvg.hu
Milyen kritériumok segíthetnek a döntésben, amikor vállalkozásunk franchise-hálózattá alakításán gondolkodunk? Alkalmas-e egyáltalán cégünk arra, hogy sikeres franchise-hálózatot építsünk ki belőle? Mandel Katalin, a Dakexpo Kft.franchise tanácsadója válaszolt.
hvg.hu
Az Európai Szociális Párbeszédben való részvételre sürgetik az Európai Ipari és Munkáltatói Szövetségek Egyesületét (UNICE) a szocialisták. Jacques Delors volt EU-bizottsági elnök egységes európai minimálbér megállapítását szorgalmazza.
euractiv.hu
Két éves képzési és foglalkoztatási program indul Ásotthalmon, amely tizenöt munkanélküli és elbocsátással fenyegetett nőt érint - tájékoztatott a projektvezető pénteken.
MTI
Drágább lesz 1400 gyógyszer ára, háromszázé csökken. Lejár a színlelt szerződések moratóriuma, új szabályok vonatkoznak a cégekre, emelkedik a szakképzetteknek járó minimálbér. Összeszedtük, milyen változásokra számíthatunk július elsejétől.
hvg.hu