Vidnyánszkyék rendezői ösztöndíjat hirdettek a Nemzetibe

A már Vidnyánszky-vezette Nemzeti Színház színházrendező-gyakornoki ösztöndíjat hirdet diplomás, nem feltétlenül szakirányú képzettséggel rendelkező fiatalok számára 30 éves korig). A képzés szeptemberben indul, és két évig tart.


Új műsorral jelentkezik szombattól a Tv2

Új trendműsorral jelentkezik július 6-tól a Tv2. A szépséggel, egészséggel, divattal és számos, a modern nőt érdeklő kérdéssel foglalkozó Stílusvadász műsorvezetője Dobó Kata lesz.



Meghalt a Susi és tekergő megalkotója

Kilencvenhárom esztendős korában elhunyt John David Wilson brit rajzfilmkészítő és producer, akinek olyan klasszikusok kötődnek a nevéhez, mint a Grease és a Susi és tekergő című filmek.


"Nem a bazmeg a poén" – interjú Badár Sándorral

A gyökerei ugyanabba a drámatagozatos gimnáziumba nyúlnak vissza, mint Vitray Tamásé, Alföldi Róberté, vagy Hevesi Tamásé, viszont miután nem vették fel a főiskolára tesi szakra, a MÁV-nál kötött ki, és ott is maradt tizenkét és fél évig. Színészként olyan kultfilmekben szerepelt, mint a Roncsfilm vagy a Kontroll, ma pedig elsősorban annak él, hogy humorral oldja az emberekben a hétköznapok feszültségét. 2013-ban Badár Sándor kapta meg a Karinthy-gyűrűt, amely a Rádiókabaré legjobb előadóinak jár.





“Nem maradhatunk alul a nemzetközi színtéren”

A Molnár Ani Galéria tulajdonosa, a Kortárs Galériák Egyesületének elnöke és nemrégiben egy olyan nemzetközi díjat kapott, amit a közép-kelet-európai régióból még korábban senki. Molnár Annamáriát kérdeztük az elismert műkereskedőket bemutató sorozatunk záró részében.





Eldőlt, hogy nem lehet cigit árulni a fesztiválokon

Nem lesz lehetőségük a trafikosoknak ideiglenes működésre; csak akkor árulhatnak dohánytermékeket a fesztiválokon, ha a fesztivál területén állandó jogosultságot szereznek az árusításra. Ez például a Hajógyári-szigeten nehezen elképzelhető. Gyulay Zsolt szerint elég Nemzeti Dohánybolt van a III. kerületben.


Elstartolt a VOLT Fesztivál

Hivatalosan ma startol a 2013-as VOLT Fesztivál. A magyar MR2 generáció igényeire optimalizált rendezvény első napján a kötelező hazai előadók mellett fellép a Queens Of The Stone Age, a Thirty Seconds To Mars és Fritz Kalkbrenner is.


Rá sem lehet majd ismerni a Városligetre – itt vannak a tervek

A Városligetbe tervezett Múzeum Negyed mellett 2020-ig megújul az állatkert, a Közlekedési Múzeum és a Petőfi Csarnok, új épületet kap a Fővárosi Nagycirkusz. A Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteménye az új komáromi Csillag Erőd Művészeti, Történeti és Hadkultúra Központba kerül majd.



Chad Kroeger felesége lett Avril Lavigne

Összeházasodott a kanadai zenész pár, Avril Lavigne énekesnő és Chad Kroeger, a Nickelback frontembere. Lavigne Twitter-oldalán közölte a hírt rajongóival szerdára virradó éjszaka.