Kasszasiker volt hétvégén a The Purge Amerikában

Meglepetésre a The Purge című thrillerre ült be a legtöbb észak-amerikai néző a mozikba hétvégén: a debütáló filmre 36,4 millió dollárért (több mint 8 milliárd forintért) váltottak jegyet, ami ráduplázott a várakozásokra.





"Ez a POSZT szakmailag érdektelen"

Csütörtök óta zajlik a 2013-as Pécsi Országos Színházi Találkozó. Herczog Noémi kritikust, az Add ide a drámád! pályázat egyik kurátorát, az SZFE doktori hallgatóját az idei találkozóról kérdeztük.


Az utolsó nagy Alföldi–Vidnyánszky párharc az idei POSZT-on

A Nemzeti Színház éléről távozó Alföldi Róbert és a viharos módon érkező Vidnyánszky Attila „párharca” kapja valószínűleg a legnagyobb figyelmet az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón. A végre szakmai keretek között zajló vetélkedés mellett langyos versenyprogram és az előbbinél izgalmasabbnak ígérkező OFF program várja a nagyérdeműt Pécsett.


Sigalit Landau Budapestre jött

A Műcsarnokban látható Mozgástér című kiállításának zárónapjára Budapestre látogat Sigalit Landau; az izraeli képzőművész tárlatvezetést és előadást is tart vasárnap.



Nyílt levelet írt a Kárpátia Balogéknak

Nyílt levelet írt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének Bolya Mátyás, a Kárpátia Folkműhely alapító tagja azért, hogy megfelelő indoklással alátámasztva tisztázzák a félreértést: melyik Kárpátia zenekart akarták kitüntetni.




Erőss özvegye megkapta férje ruháit

A korábbi expedíciókhoz hasonlóan film készül a Kancsendzönga megmászásáról is, a Magyarok a világ nyolcezreseinről pedig könyvet írnak – számolt be a Blikk. Erőss Zsolt felesége megkapta férje hátramaradt személyes tárgyait.


Vidnyánszky most világosan tudja, miért jött a Nemzetibe

"Az elmúlt egy-két évtized a "deheroizálás korszaka" volt az európai színházban, amely az állati mivoltával kívánta szembesíteni az embert. Létjogosultsága ennek az iránynak is lehet, de nem a Nemzeti Színházba való" – mondta Vidnyánszky Attila a Színigazgatók tapsban és viharban címmel megrendezett beszélgetésen. A rendezvényen Ókovács Szilveszter arról beszélt: az emberek igénylik a magaskultúrát, csak pénzük nincs rá.



Balogék tényleg Petrást akarták kitüntetni

„2013. március 15-én a Kitüntetési Bizottság természetesen tisztában volt azzal, hogy Petrás Jánost, a Kárpátia zenekar tagját javasolja a Magyar Arany Érdemrend polgári tagozatára” – ezt közölték csütörtökön késő este az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Napközben a 444.hu írt arról, hogy a összekevertek két Kárpátia nevű együttest, és a táncházas helyett a szélsőjobboldal egyik kedvencének énekesét tüntették ki március 14-én.



Szegedi színész kapta idén a Kaszás Attila-díjat

Borovics Tamás kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A Szegedi Nemzeti Színház művésze a nettó félmillió forinttal és Somorjai Kiss Tibor grafikusművész rézkarcával járó kitüntetést a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitóján vette át csütörtökön.


Biztonságban van a magyar színház - államtitkár a POSZT-on

Megkezdődött a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A több mint százötven programot felvonultató tíznapos fesztivál megnyitóján Halász János kultúráért felelős államtitkár azt mondta, a magyar színházi világ biztonságban van.