Éppenséggel az egyik legelső mozgófilm, melyet európai néző valaha is láthatott, szintén ezen a földön készült, bár Izrael neve akkor még persze semmilyen térképen nem szerepelt. Palesztinában, egészen pontosan Jeruzsálemben gördült be az állomásra a világ legelső olyan vonata, amelyet a nézők (egyébként Párizsban) a moziban láttak. Az első mozgófilmesek, a Lumiere-testvérek forgatták, méghozzá 113 évvel ezelőtt, 1895-ben.

Mégis közel negyven évet kellett várni az első hazai filmre. 1933-ban az első játékfilmnek, melyet már héber nyelven vetítettek, az volt a címe, hogy Oded, a kóborló. Bár a Tórában két próféta is van, akit így hívnak, nem biblikus film volt. Főszereplője egy fiú, aki az iskolai kiránduláson elveszti társait. Ne szépítsük, didaktikus kísérlet, hogy a föld megművelését, a földhöz való zsidó ragaszkodást dícsérje. Első látásra nem különbözik az akkori idők szovjet kolhozfilmjeinek dícséretétől.

Az izraeli film évtizedekig a hősies áldozatokról, a nemzeti túlélésről, a sivatag leküzdéséről szólt. Míg 1964-ben egy alkotás megváltoztatta mindezt. A komédia szerzőjét Budapesten még Kishont Ferencnek hívták, a világhírt szerzett Efraim Kishon nevet már Izraelben vette fel. Az alkotás címe Szallah Sabati, Észak-Afrikai bevándorlóklól szól, és bár igazi komédia, nem titkolja el hőseinek kínlódásait az „ígéret földjén“. A nézők megostromolták a mozik pénztárait. Több mint negyven éve (!) megy sikerrel, és kalapszám söpörte be a külföldi díjakat is, nem utolsó sorban egy Golden Globe-ot.

A hetvenes években már sokkal több komédia és melodráma készült, hogy a nézők legalább egy kicsit elszabadulhassanak a mindennap nehézségeitől.

Ezeket a filmeket a köznyelv azonnal elnevezte bourekas filmeknek, hiszen jól fogyaszthatók, akár a török eredetű töltött tészta. A bourekas mozitól a budapesti filmhéten bemutatott kortárs alkotásokig sok minden megváltozott. Aliza Bin-Noun, az izraeli nagykövet asszony a hvg.hu-nak mindezt így jellemezte: egy modern, közösségi, virágzó kulturájú államot akartak bemutatni.

Magyarországon is sokan vannak, akiknek Izraelről először a háború, a lövöldözés, a palesztin-izraeli feszültség jut eszébe. „Éppen ezért határozta el a nagykövetség, hogy akkor inkább kulturális fesztivált szervez“.

A díszbemutató filmje A zenekar látogatása , az egyiptomi katonák tévelygése Izraelben nem is kicsit hasonlított a cseh filmekre. „Új hullám“ zajlik az izraeli filmben is?

„Az izraeli filmre most jó idők járnak, sok néző jön el a moziba, a nemzetközi bemutatókról meg zsákszámra hozzuk el a díjakat“ – mondta a Narancsnak Eitan Evan izraeli rendező. Tavaly több mint egymillió ember váltott jegyet a hazai mozikba, amire még soha nem volt példa. A jelenséget nem lehet valamiféle hazafiassággal magyarázni, mert ezek a művek külföldön is népszerűek, sorra nyerik a nemzetközi fesztiválok díjait.

A zenekar látogatása

Siker ide vagy oda, filmet Izraelben is csak sok pénzzel lehet csinálni. A nagy sikerek mögött nem kevés vita, harc, generációs csata áll. Eitan Evan, aki producer szerint az állami támogatás és a művészi autonómia sem nem elég ahhoz, hogy az ígéretes filmek biztosan elkészüljenek. „A támogatás elég szerény, maximum a költségvetés hatvan százalékára elég. A többit nekünk kell felhajtani, néha a televízióktól, gyakrabban magánbefektetőktől. Az állami támogatás viszont azért nélkülözhetetlen, mert ha nincs, a magántőke egy fillért nem ad“.

Izraelben 2001. óta törvény írja elő a hazai filmgyártás támogatásának kötelezettségét. Az országban nyolc nemzetközileg elismert filmiskola működik, a Sam Spiegel iskola Jeruzsálemben az egyik legjobbnak és talán a leghíresebbnek számít. Tizenöt év alatt 13 alkalommal nyerte el „a világ legjobb filmiskolája“ címet. Izraelben a film középiskolai tantárgy, négyszáz iskolában évente tízezer diák foglalkozik a filmművészet elméletével és tanulja, hogy kell filmet forgatni.

2004 áttörést jelentő év, a hazai közönség beleszeretett Eitan Evan filmjébe, a Jó napot Slomi úr! -ba. Azóta rendre nagyobb a hazai filmek látogatottsága mint a külföldi szuperprodukcióké.

Nagy feltűnést keltett a Yossi és Jagger, melynek két főszereplője az izraeli hadsereg két tisztje, akik Libanonban állomásoznak. Ahogy az egyik izraeli lap írja: nem az az újszerű benne, hogy a filmnek van egy homoszexuális vonulata, hanem a tény, hogy ebben a filmben igazi szerelmi történetet látunk.

Yossi és Jagger

Ennél is jóval tovább ment a budapesti filmhét egyik sztárja, A titkok című alkotás, melynek forgatókönyvírója Hadar Galron, az egyik legismertebb női filmszerző mondta el két fiatal lány történetét, akik egy ortodox közösségben találnak egymásra. „Szerintem ez nem leszbikus film. A két főszereplőt gondolataik, lelkük rebbenése köti egymáshoz. A szexualitás része kapcsolatuknak, de csak közös útjuk egyik eleme“ - nyilatkozta a film írója. Avi Nesher rendező szerint A titkok témája a szembenállás az ortodoxia és a modernizmus között. „Izrael számomra többé már nem különleges ország. Itt csata folyik a kétféle hit rendszere között. Az ortodox hitek, azaz a zsidó, a muzulmán és a keresztény hit harcol a modern világnézet ellen. Ez az a front, ahol Kelet és Nyugat talákozik, és ahol ez a két világ összecsap.“

A titkok

Sok izraeli film foglalkozik az éles konfliktusokkal. „Ezeket a filmeket nem az idealista vagy liberális nézetek mozgatják. Egyszerűen ilyesmire sokkal könnyebb támogatást kapni, különösen Franciaországban. A világ nagyon szereti látni a szegény palesztinok nehéz sorsát, még akkor is, ha a legtöbb ilyen film hamis“ – tette hozzá a nézetek csatájához saját véleményét Eitan Evan.

A Fal mögött még 1985-ben készült. A történetben börtönbe zárt izraeliek és palesztinok fognak össze, hogy felvegyék a harcot a korrupt börtönvezetéssel. A meglehetősen vegyes fogadtatású filmet mégis elindították a külföldi fesztiválokon, mert az üzenet az volt, hogy az izraeliek és a palesztinok összefognak a gonosz külső erőkkel szemben. De hatása csak annyi volt, írta akkor egy kritikus, mintha valakit sokszor fejbecsapnak összetekert újságpapírral.

Nem lesz könnyű dolga Miki Rosentalnak és Ilan Abudinak új filmjükkel, melynek címe Shakshooka rendszer. Egy kicsit sem az Izraelben annyira kedvelt fogás, a paradicsomból, paprikából, hagymából, fokhagymából és tojásból készített ételről szól. Témája a pénzvilág és a kormányzat viszonya. Izrael kis ország, ahol 12-15 gazdag család rendelkezik a nagy pénzek fölött, és ahol az ipar és gazdaság 70 százalékánál is nagyobb része e családok kezében van. A film nekik szegezi azokat a kérdéseket, amelyeket a társadalom talán nem merne megkérdezni. Se a film, se a sorsa nem hétköznapi.

Miki Rosental és Ilan Abudi, az újságíró és a rendező először tévé produkciót készítettek ötletükből, de műsorukat - a magas nézettség ellenére - levették a programról. Néhány interjúban Rosental azt is elmondja, hogy a film készítése során nagy nyomás nehezedett rá: megfenyegették, zaklatták. Pénzt kínáltak neki, ha nem piszkálja tovább ezt a témát. A mű mégis elkészült, de az izraeli műholdas társaság, mely a filmet korábban be akarta illeszteni dokumentumfilmjei sorába, váratlanul visszatáncolt.

Rosental pedig most a bírósági tárgyalásra vár, ahová az a család idéztette meg, amelyik fontos eleme a filmnek.

Szász Eszter

A filmhét részletes programja itt!