Rázga Miklós a Pécsi Nemzeti Színház új igazgatója

Rázga Miklós színművészt választotta a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának a város közgyűlése csütörtökön.

  • MTI MTI
Rázga Miklós a Pécsi Nemzeti Színház új igazgatója

A testület egyhangú döntést hozott. Az új direktor a teátrumot mintegy két évtizede vezető Balikó Tamást váltja a poszton, tisztségét február 16-tól öt éven át töltheti be. Rázga Miklós a megválasztását követő sajtótájékoztatón azt mondta: fontos céljának tekinti a színház nézőszámának növelését, az intézmény népszerűsítését a fiatalok, családok körében és egyebek mellett az operatagozat fejlesztését is.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.