Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Tarr Béla legújabb filmje, A torinói ló március 31-én kerül a magyar mozikba a TT Filmműhely és a Cirko Film - Másképp Alapítvány közös forgalmazásában.
A Cirko Film - Másképp Alapítvány szerdai tájékoztatása szerint a filmet a TT Filmműhely által eredetileg tervezett kondíciók között, 5 kópiával, országos terjesztésben mutatják be.
A Berlinalén a zsűri nagydíjával és a filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI fődíjával is elismert Tarr Béla-filmet eredetileg március 10-től játszották volna a magyarországi mozik a MOKÉP forgalmazásában. Március 1-jén azonban közös megegyezéssel szerződést bontott a film előállítója, a TT Filmműhely és a MOKÉP-Pannónia Kft.
A szerződésbontás alig több mint egy héttel azután történt, hogy a MOKÉP igazgatója közleményben reagált a Der Tagesspiegel című német lap online kiadásában a Berlinale díjkiosztójának másnapján megjelent Tarr Béla-interjúra, amely szerinte valótlanságokat tartalmazott, és kárt okozott a teljes magyar művészvilágnak. (A rendező egy nappal a megjelenés után elhatárolódott a cikktől.)
Gulyás Balázs egy későbbi közleményében azt írta, hogy a szerződésbontást Tarr Béla cége kezdeményezte. Utalt arra is, hogy a MOKÉP és a TT Filmműhely között a terjesztés módját és a kópiák mennyiségét illetően alakult ki nézeteltérés: míg a MOKÉP egy-két 35mm-es kópián és e-cinemán szerette volna forgalmazni A torinói lovat, a gyártó cég ragaszkodott legalább 5 kópia legyártásához, és megtiltotta az e-cinema terjesztést.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.