John Cleese: Amikor egyszer Budapesten jártam, azt mondtam, hogy én összesen 11 szót tudok magyarul: Grosics, Lóránt, Lantos, Zakariás, Bozsik, Buzánszky, Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás és Czibor.

hvg.hu: Ez elég lenyűgöző.

J. C.: Tudja, kik ők?

hvg.hu: Hogyne, ennyit még én is tudok a fociról.

J. C.: 6–3-ra vertek minket a Wembleyben 1953-ban, és négy hónap múlva 7–1-re Budapesten. Az angol foci legnagyobb veresége volt.

Michael Palin és John Cleese - a híres papagáj jelenetben

hvg.hu: És nagyjából a magyar foci utolsó mozzanata, amire büszkék lehetünk.

J. C.: Nem-nem, utána is jól teljesítettek. Elképesztő csapat volt. Mindig követtem a magyar foci eredményeit. Nem tudom miért, de vannak országok, amelyek iránt az ember megmagyarázhatatlan vonzódást érez. Japánra például sose voltam igazán kíváncsi, de nincs logikus magyarázatom, hogy miért. Az Osztrák-Magyar Monarchia történetét viszont valamiért elképesztően érdekesnek találom. Van itt Londonban egy hely, ahol osztrák-magyar ételeket lehet kapni, például birkagulyást.

hvg.hu: Birkagulyást? Az nem hangzik túl magyarnak. Sose csinálnánk birkából a gulyást.

J. C.: Ó, az nekem is gyanús volt. És mit gondol, tetszeni fog a könyvem a magyaroknak? Viccesnek fogják találni?

hvg.hu: Szerintem imádni fogják. Nem tudja elképzelni, mekkora kultusza van a Monty Pythonnak Magyarországon, és hogy bizonyos fordulatok a Gyalog galoppból, vagy a Brian életéből milyen szinten beépültek a közbeszédbe.

J. C.: Akkor itt az ideje, hogy megint ellátogassak Budapestre. Viszont azt fontos elmondani, hogy ebben a könyvben csak a pitonokig tartó időszakot írtam meg, és főként arról szól, hogyan fejlődött a humorom a fiatalkori dolgaimon, munkáimon keresztül, amely aztán eljuttatott a Monty Pythonig.

AFP / scanpix - Bjorn Sigurdson

hvg.hu: Nem bánja, hogy főleg a Pythonnal azonosítják? Hiszen annyi minden mást is csinált az elmúlt 50 évben, például azt a rengeteg tévé- és rádióműsort, meg kabaré-előadást, amelyekről a könyvében ír, és amelyekről Magyarországon mit sem tudunk. Nem fáj a szíve, hogy ezek esetleg elfelejtődnek? Volt ezek között olyan, amire máig büszke?

J. C.: Ez országtól is függ. Itt, Nagy-Britanniában például inkább a Waczak Szállóval azonosítanak, mint ahogyan Ausztráliában is. De írok a könyvemben például a műsorról, amelynek az volt a címe, hogy At last, the 1948 Show, és amely sok tekintetben a Monty Python elődjének tekinthető. Ennek egy része még megvan régi szalagokon, bár sajnos sokat letöröltek közülük. Decemberben a brit filmintézetben fogok előadást tartani azokról a részekről, amiket nemrégiben véletlenül megtaláltak egy archívumban, és ahogy visszanéztem őket, le voltam döbbenve, mennyire emlékeztettek a későbbi Pythonra. De hát akkoriban ez volt a dolgok sorsa, egyszer lement a tévében, és kész. És ha nem volt elég üres szalag, hát rávettek. Ráadásul az ország nyugati részén nem is volt fogható az az adás, amiben játszottam, ezért egyszer az apám aggódva megkérdezte, nem akarok-e mégis inkább bolti eladó lenni, ha már ennyire nem megy ez a komikus pálya.

hvg.hu: Tervezi folytatni a sztorit?

J. C.: Igen, a második részben szeretném megírni a következő 20 évet, amiben benne volt a Monty Python, a Waczak Szálló, a Hal neve: Wanda, aztán írnék benne a cégről, amivel menedzsmentképzéseket szerveztünk, a pszichológiai könyvekről, amiket Robin Skynerrel írtam, és az arányos képviseletért folytatott politikai küzdelmemről – körülbelül ezek lesznek a második részben. A harmadik részt kicsit mélyebbre tervezem, az már nem annyira a történetekről fog szólni, mint inkább elméletekről, témákról, amik foglalkoztatnak. És arról, hogy miért nincs okunk túl sok optimizmusra a világ jövőjét illetően.

John Cleese

hvg.hu: Obama megválasztásakor pedig még boldog és optimista volt.

J. C.: Ez így van, de akkor még nem sejtettem, hogy a republikánusok mindent megtesznek majd azért, hogy blokkolják a szenátusban, és tönkretegyék a munkáját – ami számomra nagyjából egyenlő a hazaárulással. De szeretnék arról is írni például, milyen hatása van Rupert Murdoch-nak a brit sajtóra, akinek a mai bulvárt „köszönhetjük”. Ő kezdett el meztelen nőket tenni a harmadik oldalra, és botrányújságírássá silányítani a szakmát. És ez olyan jól ment neki, hogy a többi lap is követni kezdte. Úgyhogy egy politikussal szemben ma már a legfőbb elvárás a rinocéroszbőr, hogy el tudja viselni a brit sajtó ostobaságát és vulgaritását. Ezért van, hogy a tehetséges és rendes emberek egyre inkább kiszorulnak a politikából, és csak azok a megátalkodottak maradnak, akiknek annyira fontos hatalom, hogy még a bulvársajtót is hajlandóak cserébe elviselni.

hvg.hu: Nos igen, az Ön életében is vannak bulvárelemek, amelyek nagyon érdekelnének, de ebből a könyvből kimaradtak. Például a négy felesége. Róluk fog írni?

J. C.: Hogyne, fogok. Szívesen beszélek a kapcsolataimról, csak azt nem tartanám fairnek, ha a történeteim alapján beazonosíthatókká válnának a szereplők, akik ezt nem szeretnék.

hvg.hu: Pedig az utolsó válása elég nagy visszhangot kapott. Harmadik felesége 12,5 millió fontot vasalt ki önből a válóper során, ami után azt nyilatkozta, hogy most már legalább biztos lehet benne, hogy nem a pénzéért fogják szeretni a nők, és turnézásba kezdett, amit nem másnak, mint Tartásdíj-turnénak nevezett el.

J. C.: Igen, ez a történet a kivétel. Mindenképp szeretnék majd írni arról, hogyan csesztem el a kapcsolataimat, de néhány részletet ki kell majd hagynom.

John Cleese és a Monty Python

AFP

hvg.hu: De komolyan, tényleg a tartásdíj miatt dolgozik ennyit az utóbbi években? 75 éves, és ahelyett, hogy hátradőlve élvezné a sikereit, reklámot szinkronizál, turnézik, szerepel, könyvet ír, és nagyjából éjjel-nappal dolgozik.

J. C.: Nézze, kedvesem, mindig rengeteget dolgoztam, de nagy különbség van aközött, ha az ember pénzért, vagy az alkotás öröméért dolgozik. Az utóbbi tíz évben a munkáim többsége az első kategóriába tartozott, már a házasságom alatt is, hiszen öt ingatlant tartottunk fent, ezért ha valaki megtalált valamivel, arra rendszerint igent kellett mondanom. Nem volt időm olyanokra, hogy például három hónapig csak forgatókönyvet írjak, mint amikor A hal neve: Wanda született. De szerencsére ennek az időszaknak lassan vége. Jövőre kifizetem a volt feleségemnek az utolsó részletet, és aztán végre csak az írásra koncentrálhatok. Mert ezt most jobban élvezem bárminél.

hvg.hu: Nagyon erősek a könyvben az édesanyjáról szóló részek, amelyekben lenyűgöző pontossággal írja le, miként szorongott és pánikolt az anyja szinte folyamatosan és mindenen, és ha éppen nem volt mérges önre vagy az apjára valamiért, az csak azért volt, mert még nem volt mérges. Azt írja például, hogy „Élveztem apám jelenlétét. Anyám pedig szenvedett az enyémtől.”

J. C.: Sokaknak tetszenek az anyámról szóló részek, de kaptam kritikát is bőven, hogy túl durván bántam vele. Szerintem kiegyensúlyozottra sikerült. Mit gondol, a nőknek egyszerűbb az anyjukhoz fűződő viszonyuk?

A Shrek 2 szinkronján

AFP

hvg.hu: Nem tudom, mert nekem őrült szerencsém van az enyémmel. De amikor az apjáról ír, hogy milyen meghitt és intim volt vele a viszonya, akkor meg az én szívem facsarodott el. Szóval szerintem szülője és gyereke válogatja.

J. C.: Hát igen, én pont így éreztem régen, amikor barátaim azt mesélték, hogy nekik az anyjuk a legjobb barátjuk. Nem is értettem.

hvg.hu: Egy híres pszichiáter, Feldmár András, aki 1956-ban hagyta el Magyarországot, azt mondja, hogy az orosz tankok elől menekülni gyerekjáték volt ahhoz képest, hogy az anyja elől hogyan kellett menekülni. Azóta is Vancouverben él.

J. C.: Felírom a nevét, és megkeresem, ha Vancouverben járok.

hvg.hu: Azt írja, a 60-as évek elején született meg az angol politikai szatíra, amely először mert kikezdeni olyan tekintélyeket, amelyek azelőtt érinthetetlenek voltak. Mit gondol, ennek az üdítően szemtelen humornak hatása volt a brit politikára?

J. C.: Az biztos, hogy erősen hatott a brit társadalomra, és ezen keresztül valószínűleg a politikára is. De a Pythonnal mi kifejezetten nem politikai szatírát akartunk csinálni. Ezért is van, hogy máig nem avult el a munkánk, hiszen mi sosem az aktuálpolitikára reagáltunk. Én egyébként egy jól szituált, műveltnek mondható középosztálybeli közegben nőttem fel. Persze, elég begyöpösödött középosztály volt ez, de őszintén hitt olyan dolgokban, minthogy udvariasan kell viselkedni, és hogy borotválatlanul nem megyünk ki az utcára – amit én ma nem tartottam be. Aztán jött a 60-as évek, a popsztárok, akik direkt nem borotválkoztak, és minden megváltozott. Persze csodálatos, hogy egy csomó rémes dolog eltűnt, és ma sokkal kevésbé rasszista, szexista vagy intoleráns a brit társadalom, mint akkoriban. De a jó középosztályi értékek is eltűntek sajnos. A pénznek például közel sem volt ekkora szerepe akkoriban. Az üzletembereket tulajdonképpen sajnálta az értelmiség, és az üzleti életre úgy tekintett, ahova azok mennek vigaszként, akik nem születtek elég okosnak ahhoz, hogy továbbtanuljanak. Hiszen szegényeknek pénzt kell keresniük, micsoda unalmas dolog az. Ami viszont mára maradt mindebből, az egy közönséges és elég ostoba kultúra. Hogy lehet a Daily Mail ma a legnépszerűbb napilap? Nem fér a fejembe.

hvg.hu: Talán mert az emberek szeretnek másokon gúnyolódni, szeretik mások nyomorát látni, hogy ettől picit többnek érezhessék magukat? A tények meg úgyse nagyon érdeklik őket.

J. C.: Ez így van. De régen nem volt ilyen a középosztály.

hvg.hu: Ha már középosztálybeli értékek és borotválkozás, muszáj megkérdeznem: sose hord zoknit?

J. C.: Nem. Leszoktam róla jó pár éve, amikor Kaliforniában éltem. Imádtam ott, hogy mindössze négy ruhadarabot kellett reggelente felvennem: egy farmert, egy pólót és két darab cipőt. De tulajdonképpen sosem értettem, mi értelmük a zokniknak. Einstein mondta egyszer, hogy két Nobel-díjam van, megengedhetem végre magamnak, hogy ne hordjak zoknit.

Na, szóval...

John Cleese önéletrajzi könyve már megrendelhető a HVG Kiadótól itt. "Szórakoztató visszaemlékezésében John Cleese grandiózus túrára invitálja az olvasót, amely egy álmos angol kisvárosban töltött szerény gyermekéveit, első komikusi kalandjait a Cambridge Egyetemen (későbbi pythonos partnerével, Graham Chapmannel), és persze annak a korszakalkotó komédiáscsapatnak a karrierjét mutatja be, amely világszerte ismertté tette a nevét. Ide-oda csapongva meglepő sztorik és vidám anekdoták között, ez a könyv a szórakoztatóipar egyik legsokoldalúbb alakjának élettörténetét meséli el – mesteri előadás, egy nem kevésbé mesteri előadóművésztől. Cleese-t csak néhány nap választotta el attól, hogy diplomát szerezzen Cambridge-ben, és megkezdje ügyvédi karrierjét, amikor írói állást ajánlottak neki a BBC rádiónál. Ezzel majdnem egy időben az egyetemi társulatával felléphetett a londoni West Enden, és hamarosan olyan sztároknak írt, mint David Frost vagy Peter Sellers.  Ezután csatlakozott az öt másik „pythonhoz”, hogy létrehozzanak „valami egészen mást” – egy új típusú komédiát, amely a kreativitásra és az abszurditásra helyezte a hangsúlyt. 1968 és 2013 között csaknem 80 filmszerep és számos forgatókönyv fűződik a nevéhez, köztük olyan klasszikusok, mint Reg (Brian élete), Sir Lancelot (Gyalog galopp) és Archie Leach (A hal neve: Wanda). A hetvenes évek közepén John Cleese és első felesége Connie Booth társszerzőként és főszereplőként jegyezte az óriási sikerű sitcomot, a Waczak szállót. Az utóbbi években színészként feltűnt például a Harry Potter-szériában és két James Bond-moziban is. Jelenleg negyedik feleségével él Londonban."