szerző:
Cz.T.
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A magyaroknak különösen fekszik a kafkai abszurd – Podlovics Péter, a Quimby menedzsere szerint a hazai zeneipar kibillent az egyensúlyából, a mímelt sznobizmusnak köszönhetően pedig nem csak az esélyegyenlőség fogalma, de a közeg romantikája is veszélybe került. Meddig hátrálhat egy magyar zenész? Hova nem szabad beengedni az államot? És valóban mind korruptnak születünk? Interjú.

hvg.hu: Mennyire erős márka ma a Quimby?

Podlovics Péter: Nagyon sok szempont alapján lehet márkákat rangsorolni, de van pár mutató, a YouTube-nézettség, a közösségi oldalak aktivitása, vagy simán csak a koncertek nézőszáma, a bruttó jegybevétel, a közönség demográfiai összetétele, melyek alapján én úgy gondolom, hogy 2014-ben a rock’n’roll piacon a Quimby a létező zenekarok egyik legerősebbike volt. Azonban szögezzük le, hogy a popszakma nem olyan, mint az élsport, itt nincs leggyorsabb futó. Az tény, hogy a zenekarnak mára sikerült felküzdenie magát az abszolút élmezőnybe, de hogy a dobogón most a Tankcsapda, Ákos vagy a Quimby áll legmagasabban, nyilván mindenki a saját preferenciái szerint kezeli.

hvg.hu: Részben a nevéhez fűződik, hogy a Quimby branddé változott. Hol kell átfordulnia a spontanelitásnak tudatos tervezésbe?

P. P.: Fontos, hogy én kétszer léptem be a zenekar életébe: én voltam a legelső menedzserük, majd pedig körülbelül öt éve kerültem újra képbe. Aki előttem foglalkozott a zenekarral is nagyon jó úton haladt, a váltás után mégis talán jobban idomultunk a piaci viszonyokhoz, melyből egyenesen következett, hogy a zenekar egy lépcsőfokkal feljebb léphetett. Nem is azt mondanám, hogy közösen hoztunk össze valamit, hanem, hogy együtt nem szúrtuk el.

Podlovics Péter
©

Mielőtt visszakerültem volna a Quimbybe, 10-15 éven keresztül szinte kizárólag csak külföldi produkciókkal dolgoztam. Talán ennek köszönhető, hogy próbáltam elérni a hazai szervezőknél, hogy ha ez a zenekar valóban ezreket vonz be egy-egy fesztiválra, kapja már meg legalább ugyanazt a figyelmet és törődést, mint egy háromezer eurós, középszintű osztrák csapat.

hvg.hu: Hogyan nyilvánul meg ez a kettős mérce?

P. P.: A zenészekkel való bánásmód a mai napig problémás terület. Pedig a szervezők elvileg nagy barátaink, mégis megtörtént már nemzetközi neveket felvonultató, nagy hazai fesztiválon, hogy a színpadmester odajött azzal, hogy most nekünk kivételesen lesz catering, de erről nehogy szóljunk a többi hazai fellépőnek. Ez a megkülönböztetés egyáltalán nem szerencsés. A választóvonal – ha már mindenképp kell, hogy legyen – nem ott húzódik, hogy magyar vagy külföldi az előadó, hanem, hogy funkcionál-e headlinerként, avagy sem. Ha a Quimby bevonz több ezer embert, jogos elvárás, hogy legalább ugyanolyan bánásmódban részesüljön, mint azok a külföldi csapatok, akik ennek esetleg csak a felét teljesítik.

Egyébként az ellátáson spórolni a legbutább húzás, hiszen a jókedvű zenész a jó zenész, egy produkció akkor lesz jó, ha a zenész jól érzi magát, egy zenész pedig akkor érzi jól magát, ha viszonylag komfortos körülmények közt tud dolgozni. Épp, ahogy egy taxisofőr vagy egy pék. Ha a zenészeimnek a beállás közben ahhoz, hogy megigyon egy teát fél órát kell sorban állnia a büfénél, miközben fotózkodik a rajongókkal, az nem egy komfortos szituáció. Sokkal egyszerűbb, hogyha bemegy az öltözőbe, bekapcsolja a vízforralót és tölt magának egy teát. Ezek viszonylag apró részletek, ezért is nagyon furcsa, hogy ilyesmikért kell újra és újra megküzdeni.

Szintén nehéz volt elfogadtatni, hogy – külföldi produkciókhoz hasonlóan – szerződéskötéskor kérjük a gázsi felét, a másik ötven százalékot pedig a koncert napjáig kell átutalni. Iszonyú megalázó, mikor egy sikeres, teltházas fellépés után hetek telnek el, és nekem kell hajkurásznom a szervezőt a tiszteletdíj miatt. Ha akarod, hogy legyen produkció, fizesd ki az árát. Ha nem vagyunk ott, nem teljesítünk, lehet perelni, kifizetjük a kártérítést, nem szoktunk senkit cserben hagyni. Nem is tudom volt-e valaha, hogy a Quimby koncertet mondott volna le. Nem kérünk extremitásokat, Mercedes-konvojt, glamour jakuzzit, de ami jár, azt igenis meg kell kapnia mindenkinek.

hvg.hu: Rálátása volt és van a nemzetközi közegre. Mennyiben hungarikum ez a mentalitás?

P. P.: Európa nagy részén a tapasztalat szerint fennakadás nélkül működnek a dolgok, britek mondjuk borzalmasak, de Anglia, ugye külön történet, ott azt sem tudták megoldani, hogy a csapból langyos víz folyjon. Egyébként hozzátenném, ha Magyarországra érkezik egy ismeretlen francia DJ, annak is ki van nyalva a segge. Volt már arra példa, hogy közös backstage-ben voltunk egy ezereurós, pendrive DJ-vel, neki ott állt a megpakolt hűtő, a mi csapatunknak meg be volt rakva tíz darab ásványvíz. Hozzátenném, a magyar szervezők külföldiekkel kapcsolatos sznobizmusát nem indokolja semmi, hiszen egy produkció vagy jó, vagy nem, vagy hoz embereket, vagy nem.

©

hvg.hu:Törvényszerű, hogy cégként tekintsünk egy zenekarra?

P. P.: Egyfajta rendszerre szükség van. Ahhoz, hogy egy zenekar ne csak kreatív, de konstruktív is lehessen, nem árt tisztában lenni azzal, hogy az ember mit is szeretne csinálni pár hónapos vagy egy éves távlatban. Ugyanígy szükség van valamiféle vízióra azzal kapcsolatban is, hogy egy párkoncertes, szezonális vagy egy nagypapakorunkig kitartó projektet akarunk-e csinálni. Jó, ha az ember koncepció szerint halad, ellenkező esetben elindul erre, elindul arra, a vektorok kioltják egymást, és végül nem történik semmi.

hvg.hu: Hogyan lehetett átbillenni az ezredforduló utáni magyar zeneiparba?

P .P.: A Quimby, már mielőtt a Tibi (Kiss Tibi, a zenekar énekese - a szerk.) rehabra ment volna teltházakat csinált, méghozzá úgy, hogy a média teljes mértékben negligálta a zenekart. Előbb kapott díjat francia rádiótól, mint hogy Magyarországon bármilyen országos adó játszotta volna a számait. Aztán a kétezres évek elején a kereskedelmi média – irgalmatlanul nagy késéssel – rádöbbent, hogy itt vannak olyan zenék, melyeket jóval többen szeretnek, mint az általuk kreált vagy a megfelelő baksisért playlistre rakott előadókat. És így, apránként mi is átszivárogtunk az undergroundból a mainstreambe.

Ebben paradox módon nagy szerepe volt az ezredforduló után megjelenő úgynevezett tehetségkutató műsoroknak, melyekben egy idő után nem lehetett már mindig Leonard Cohent és Beyoncet feldolgozni, muszáj volt máshonnan is meríteni: így jutottak el egy csomó, addig rejtett zenekar dalai a tömegekhez.

hvg.hu: Tehát van mit köszönnünk a tehetségkutatóknak?

P. P.: A tehetségkutatók akkor és ma is mesterségesen kreált szereplőkkel árasztják el a piacot. Ez elég erőteljesen átalakította a rock’n'roll közeget – nem feltétlenül az előnyére –, de a formula szabta versenynek kétségtelenül szerepe volt abban, hogy sok, az underground világban megcombosodott produkció országos ismertségre tett szert.

Sajnos az ilyen kertévés műsorok azért nem hazudtolták meg magukat. A Quimby is csak a közönségbarát, slágeres számokkal tudott bekerülni a médiába, miközben a mai napig nincs olyan országos rádió vagy tévéműsor, amely a rétegzenének titulált előadókat sugározna, mint ahogy teszi ezt Angliában például a Jools Holland Show.

A magyar médiában egyébként sem divat aktuálisnak lenni, nem tudom mikor hallott bárki is a hazai adókon Arcade Firet, Black Keyst vagy bármit, amely 2014-ben meghatározza, mi is a rockzene. A szerkesztők ingerküszöbe pedig rettentően alacsony. Emlékszem, mikor kijött a Quimby a Magam adom mostani koncertverziójával, rögtön megkaptuk, hogy ez nem rádióbarát, hogy nagy lesz az elkapcsolási ráta, egyébként is ötperces a szám, nem három, sőt még gitárszóló is van benne. Lehetetlenség lejátszani.

©

hvg.hu: Sokak szerint nem is az MR2 monopolhelyzete, hanem az egyéb alternatív platformok hiánya a fő probléma.

P. P.: Én teljesen egyetértek azzal, hogyha valaki kereskedelmi rádiót üzemeltet, akkor neki szempont a nagy hallgatottság, a hirdetések értékesítése miatt. Ez is ugyanúgy működik, mint a hollywoodi stúdiórendszer: csinálnak egy filmet hat különféle befejezéssel, majd tesztvetítések során kiválasztják azt, amelyik a legkevésbé zavarja a közönséget. A problémám azzal van, hogy – a filmes analógiánál maradva – az a szakma kitermeli a Sundance, a cannes-i fesztivál filmtermését, a hollywoodi rendszerrel nem kompatibilis produkciók ugyanúgy megtalálhatják a maguk fórumait, élhetnek és virulhatnak.

A zenében ezen egyensúly fenntartása lenne a közmédia feladata. A Petőfi rádió például egészen jó lépéseket is tett ebben az irányban, mára azonban oda is szépen átszivárogtak a kereskedelmi adókról már ismert irritáló műsorvezetők és szerkesztők, akik reflexből elhajtják az újító jellegű kezdeményezéseket. Annak a kifogásnak pedig, hogy a hirdetések felülírják az értékközvetítést – már elnézést, de – nem sok köze van a közszolgálatisághoz.

Szerencsére ma már irgalmatlan mennyiségű zenéhez hozzá lehet jutni a Deezer-en, Spotify-on vagy csak simán Youtube-on böngészve, kompenzálva a hazai zenei újságírás hiánya okozta űrt. Nyilván értem, hogy a magyar piac pici, nem tud életben tartani normális zenei médiumokat, nincs annyi pénz ebben az egészben, hogy jó szakemberek dolgozzanak a közegben. Itt általában azok írnak zenei cikkeket, akiknek ez szívügye, de szívügy mellett vagy értenek hozzá, vagy nem. Promóciós példányokért, ingyenjegyekért dolgoznak. Jó esetben egy főszerkesztőt el tud tartani egy ilyen újság, rossz esetben még ez sem megy. A fiatalok viszont egyre kevésbé hagyatkoznak csak a hazai médiumokra, így a feltörekvő csapatok közt van egy csomó, a mi generációnk együtteseinél jóval korszerűbb produkció.

hvg.hu: Az utóbbi évben kiemelt figyelmet kapott az Artisjus és az NKA jogdíjháborúja.

P. P.: Magától értetődő, hogy a szellemi termék védett kell, hogy legyen, erre pedig a magyarországi viszonyok közt az Artisjus egy elfogadható, kompromisszumos megoldás. A szervezet feladata, hogy begyűjtse a szellemi termék után járó javakat, és aztán azt különböző elvek alapján megpróbálja szétosztani azok létrehozói között. Nyilvánvalóan tökéletesen igazságos rendszer nem létezik, mindig lesz valaki, aki úgy érzi, ő húzta a rövidebbet.

Az, hogy az NKA a jogdíjak egy részére rátette a kezét, nem túl elegáns húzás, elvégre az Artisjus nem állami szervezet, így nehéz átcsoportosítássá szépíteni ezt az einstandot, még ha az NKA fő érve az is volt, hogy az üreshordozói jogdíj jelentős része független a zenei termékektől. Úgy gondolom, minél kisebb szerepe van valamiben az államnak, annál jobb. Szerintem egy szervezet minél nagyobb, annál kevésbé hatékony, mivel pedig az államnál nincs nagyobb szervezett, így tényleg csak ott kellene teret hagyni a működésének, ahol végképp nincs más megoldás. Az állam nem ismeri a piaci verseny fogalmát, így semmi sem kényszeríti rá, hogy innovatív legyen. Az elavult, de bevált módszerek javára zárkózik el a progressziótól. Ahhoz, hogy a zenei export vagy a tehetségek támogatása érdemben működjön, szükséges lenne ennek megszervezését állandó pályáztatáson alapuló, cserélhető vezetőséggel rendelkező civil szervezetek asztalára tenni.

©

Irdatlan magas, Európában példa nélküli a zenész szakmát sújtó áfa. Komolyan, az NKA-féle szubjektív osztásnál ezerszer hatékonyabb lenne, ha az állam egyszerűen nem vonna el annyi pénzt a közegből, ha kicsit kevésbé kopasztaná meg a zenészeket. A rock’n’roll szakma olyan terület, mely képes szabályozni önmagát: a jó produkciók életben maradnak, a rosszak eltűnnek. Ha ezt nem adóforintokból támogatják, csak egyszerűen békén hagyják az egészet, máris szépen elvan magában. Ha soha egy fillért nem kapnánk az államtól, de cserébe nem kéne ennyi adót befizetnünk, borzasztó jól ellennénk. Persze onnantól kezdve nem számítana, ki kinek a haverja a kuratóriumban.

hvg.hu: Az Artisjus esetében többször felmerült, hogy a szervezet vezetősége támogatások terén legszívesebben saját köreinek kedvez.

P. P.: Az Artisjus az utóbbi években abszolút az előnyére változott. Sokkal átláthatóbb a működése, persze ehhez az is kell, hogy az ember vegye magának a fáradtságot és megismerje, milyen elvekre húzták fel ezt a szervezetet. Az pedig megint más tészta, hogy Magyarországon a korrupció gyakorlatilag az élet minden területét áthatja.

Egy holland barátommal nem olyan rég arról beszélgettünk, hogy a századelős kortárs holland irodalom ég és föld a maihoz képest, nálunk pedig, ha elolvasod a Rokonokat, azt veszed észre, hogy ez gyakorlatilag most játszódik. Valami miatt Magyarországon nagyon erősen bele lett kódolva az emberekbe a kijárják, elintézik az elvtársnál attitűd. A magyar társadalom irtózik a transzparenciától, irtózik attól, hogy valami saját értéke alapján jusson el A-ból B-be. Itt az a normális, hogy majd protekcióval kerül be a gyerekem az iskolába, majd protekcióval kapok állást. Amíg a magyar ember pult alól akar vásárolni és ismeretsége jogán érvényesülni, a korrupcióra rácsodálkozni, azt szidni nem több, mint álszentség.

Ehhez adaptálódott az egész rendszer, ha valamit normálisan akarsz elintézni egy hivatalban, néha úgy tekintenek rád, mintha ufó lennél. Pedig a világ szerencsésebbik felén könnyedén fel tudsz adni egy csomagot, befizetni egy számlát, itt pedig a bürokratikus rendszer egyetlen célja, hogy fenntartsa önmagát. Persze ez valamilyen szinten a világon mindenhol jelen van, de az tény, hogy a magyaroknak különösen fekszik a kafkai abszurd.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Feljelentést tett az LMP Gruevszki ügyében

Feljelentést tett az LMP Gruevszki ügyében

Ókori erotikus falfestményt fedeztek fel Pompejiben - fotók

Ókori erotikus falfestményt fedeztek fel Pompejiben - fotók

Tényleg bűn fényűzésnek nevezni a stadionépítést? – a gyerekek megmondják

Tényleg bűn fényűzésnek nevezni a stadionépítést? – a gyerekek megmondják

Orbán megígérte, hogy megmenti Gruevszkit, és ezzel ki is végezte

Orbán megígérte, hogy megmenti Gruevszkit, és ezzel ki is végezte

Vesztésre áll a YouTube az EU elleni harcban

Vesztésre áll a YouTube az EU elleni harcban

Megható jelenet: a holland focista vigasztalta a román bírót a meccs végén

Megható jelenet: a holland focista vigasztalta a román bírót a meccs végén