Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt
Tetszett a cikk?

Az utolsó pillanatig kiélezett verseny folyt a legjobb filmért járó Oscarért, a Sráckor és a Birdman csatájából végül az utóbbi került ki győztesen. Az este másik nagy nyertese A Grand Budapest Hotel volt, ami a Birdmanhez hasonlóan 4 szobrocskát vitt el, de a Whiplash is meglepően jól szerepelt – a jazzfilm 3 díjjal büszkélkedhet.

Két technikai bravúrral büszkélkedhető alkotás versenyzett a filmvilág legnagyobb presztízsértékű díjáért, a legjobb filmért járó Oscar-díjért. Richard Linklater Sráckor című filmjét 12 éven keresztül forgatták, így a központban álló, a film kezdetén hatéves fiú, illetve szereplőtársai ténylegesen a szemünk előtt nőnek fel, lesznek egyre idősebbek. Alejandro González Iñárritu, a filozofikus drámáiról ismert mexikói filmes pedig ezúttal egy showbusiness-szatírát rendezett: a Birdman a kapuzárási pánikot mutatja be, friss köntösben, ráadásul az egész film úgy néz ki, mintha egyetlen hosszú jelenet lenne.

Esélylatolgatásunk során megjegyeztük: a 87. Oscar-gálán a legtöbb jelölést a Birdman és A Grand Budapest Hotel kapta, egyaránt kilencet, míg a Kódjátszma nyolc, az Amerikai mesterlövész és a Sráckor hat-hat díjért izgulhat. A legjobb filmre jelölt nyolc alkotás közül csak hetet mutattak be Magyarországon, a Martin Luther King polgárjogi mozgalmát feldolgozó Selma valamiért nem jutott el a hazai mozikba. A többi jelöltről mind írtunk a hvg.hu-n: itt találja A Grand Budapest Hotel, A mindenség elmélete, az Amerikai mesterlövész, a Birdman, a Kódjátszma, a Sráckor és a Whiplash kapcsán készült írásainkat.

©

Olvasóinkat is megszavaztattuk, hogy vajon szerintük ki nyeri az idei fődíjat: meglepő fölénnyel szerezte meg az első helyet a Birdman (40%), a második helyért viszont már hárman is komolyan versengtek, majd végül a Sráckor (16%) futott be, nem sokkal lemaradva pedig az Amerikai mesterlövész (11%) és A Grand Budapest Hotel (10%) követte őket.

Az eseménynek az Így jártam anyátokkal című sorozattal világhírűvé vált Neil Patrick Harris volt a házigazdája – ez volt az első olyan alkalom az Oscar-gálák történelmében, hogy egymást követő két évben egyaránt meleg híresség vezette a show-t, tavaly ugyanis Ellen DeGeneres volt a ceremóniamester.

Neil Patrick Harris
©

"Ma este Hollywood legjobb és legfehérebb... vagyis legfényesebb alkotásait díjazzuk" – vágott bele Harris, aki a meglehetősen jó kezdetet követően (a nyitó performansz egy musicalbetét keretében tisztelgett a filmtörténet remekjei előtt, Jack Black őrült közreműködésével) rosszabbnál rosszabb viccekkel operált, így biztos nem írja be magát a legjobb Oscar-házigazdák nagy könyvébe.

J.K. Simmons
©

Az este folyamán először mellékszereplőket díjazták. Férfi részről nem is lehetett kérdés, hogy a kíméletlen jazztanár szerepéért szinte minden díjat besöprő J.K. Simmons győzedelmeskedik, aki beszédében a család fontosságát is kiemelte: "Ha olyan szerencsések vagytok, hogy élnek még a szüleitek, akkor hívjátok fel őket, és mondjátok el, hogy szeretitek őket".

Patricia Arquette is behúzta a legjobb női mellékszereplő díját, ahogy az meg volt írva. A Sráckor anyukája a szokásos köszönetmondásokat követően odaszúrt egyet Hollywoodnak is: "Itt az idő, hogy végre béregyenlőség legyen, és hogy az Egyesült Államok minden nőjének egyenlő jogaik legyenek" – utalva valószínűleg a Sony-botrány során kiszivárgott fizetési adatokra. Meryl Streep is ujjongott egyet Arquette szavainak hallatán.

A Grand Budapest Hotel az est korai szakaszában behúzott gyorsan két díjat, a legjobb jelmeztervezés és a legjobb smink díját (ennek okát például ezen a Tilda Swinton-képen lehet keresni), majd később tarolt a szépkategóriákban Wes Anderson filmje, meglett nekik a legjobb látvány- és díszlettervezés is. Hogy – szinte – teljes legyen a kép, az idei gálán két díjra is jelölt Alexandre Desplat végre szoborra váltotta nyolcadik Oscar-jelölését, a 'Hotel filmzenéjéért.

Ida, a legjobb idegen nyelvű film kategória győztese
©

Nem volt meglepetés a legjobb idegen nyelvű film díjazottja esetében sem, ahol a lengyelek Idája nyert. A rendező nem nagyon értette, hogy mit is keresett Los Angelesben: "Csináltunk egy fekete-fehér, csendes filmet, erre itt vagyunk ebben a zajos teremben, világ figyelmének közepén" – mondta Pawel Pawlekowski, aki az este legnagyobb tapsviharát és nevetéseit kapta, amikor egyszerűen nem tudta abbahagyni a mondandóját, és kétszer is bejátszották neki a lekeverő zenét.

"Ha A Lego kaland készítőivel bulizik valaki, akkor most terelje el egy kicsit a figyelmüket" – mondta a házigazda a legjobb animációs film bejelentése előtt, ebben a kategóriában pedig egy kisebb meglepetést láthattunk: a Hős6os vitte haza a szobrocskát, a legesélyesebbnek tűnő Így neveld a sárkányodat 2 helyett. A legjobb rövid animációs film a Lakoma lett, amelyben egy férfi szerelmi életét láthatjuk egy kutya szemein keresztül.

A dokumentumfilmes mezőny elég vegyes volt, fotós történetmesélés, kongói természetdoku és friss Edward Snowden-sztori is esélyes volt a győzelemre, a papírforma pedig beigazolódott, hiszen utóbbi, azaz a Citizenfour kapja a díjat. Az élőszereplős rövidfilmek kategóriájában a The Phone Call című húszperces angol filmecske nyert, amelyben olyan nagy nevek szerepelnek, mint Sally Hawkins és Jim Broadbent, a kisdokumentumfilmeknél pedig a Crisis Hotline volt a nyerő, ami a leírása alapján egy kicsit olyan, mint az Amerikai mesterlövész utolsó harmada: a háborúból hazatérő veteránok segítségnyújtásával foglalkozik

Patricia Arquette
©

Nem volt kérdéses a Csillagok között győzelme sem a legjobb vizuális effekt kategóriában, hiszen konkrétan a film látványvilága alapján dolgoznak ma egyes tudósok a fekete lyukak kutatásán, szóval ez esetben nem túlzás a korszakalkotó kifejezés. A másik két tech-kategóriában a hangokat díjazták: a hangkeverésért a Whiplash, míg a hangeffektekért az Amerikai mesterlövész vihetett haza egy-egy aranyszobrot.

A legjobb hangeffekt díjazottjai: Alan Robert Murray és Bub Asman
©

Egy duplázásnak is szemtanúi lehettünk: Emmanuel Lubezki a tavalyi Gravitáció után idén a Birdman kameramunkáiért vihette haza az operatőri szobrocskát. A vágásért járó díjra a Sráckor és a Whiplash pályázott legnagyobb eséllyel, és végül a jazzmozi pörgős jelenetei tetszettek legjobban az Akadémiának, hiszen utóbbi kapta az elismerést.

Emmanuel Lubezki
©

Meryl Streep vezette fel a szokásos In memoriam szegmenst, amely arra emlékeztetett, hogy kiktől búcsúztunk az elmúlt egy évben. Mickey Rooney, Edward Herrmann, James Rebhorn, Anita Ekberg, Richard Attenborough, Robin Williams, Lauren Bacall, Eli Wallach, Bob Hoskins, Mike Nichols – csak néhány a nagyobb nevek közül.

Edward Snowden, a Citizenfour című dokumentumfilm főhőse
©

A show közben mind az öt legjobb betétdalra jelölt számot előadták, több-kevesebb sikerrel. A legjobban mindenképpen John Legend és Common járt, akik először előadták a Selmában elhangzó Gloryt, amelyre tapsvihar, álló ováció és könnytenger volt a közönség reakciója – egyszerre szólt mindez a Selmának, Martin Luther Kingnek és a Fergusonban történtek miatti sajnálatos aktualitásnak. Pár perccel később pedig gyorsan meg is kapta a díjat a Glory.

A Maroon 5 frontembere, Adam Levine a Szerelemre hangszerelve betétdalát, a Lost Stars-t énekelte, majd Tim McGraw country-énekes a Glen Campbell-film egyik darabját, az I'm Not Gonna Miss You-t adta elő, Campbell ugyanis Alzheimer-kórtól szenved és éppen egy nashville-i kórházban fekszik. Később Rita Ora is a színpadra lépett, hogy a Beyond the Lights című filmből énekeljen egyet, végül a Tegan and Sara duó és a Lonely Island közösen adta elő A Lego kaland menő betétdalát, az Everything Is Awesome-ot, miközben legóból készült Oscar-díjakat osztogattak a jelenlévőknek.

Idén ötvenéves A muzsika hangja, ennek örömére Lady Gaga énekelt el néhány számot az 5 Oscar-díjat nyert musicalből. A dal végeztével Julie Andrews is a színpadra lépett, aki odáig volt Gaga előadásától.

Alejandro González Iñárritu
©

A végére tartogatták a legrangosabb díjakat: bár Wes Anderson volt a legesélyesebb a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, mégis a Birdman mexikói-argentin író négyese diadalmaskodott, majd találtak egy kategóriát, ahol kompenzálni tudják a Kódjátszmát is, mégpedig Graham Moore adaptációja ért Oscart a Turing-filmnek. A Sráckor–Birdman-háború következő csatája volt a rendezői díj, végül még egy szobor landolt Iñárritu és a Birdman kezében.

Cate Blanchett érkezett a színpadra, hogy átadja a legjobb férfi főszereplő díját. Ez volt az egyik legizgalmasabb kategória, ahol a kérdés ez volt: Michael Keaton vagy Eddie Redmayne? Nagy visszatérés vagy tökéletes hasonmás? Mint kiderült, az utóbbi: a díjat a Stephen Hawkingot alakító Redmayne vehette át. Matthew McConaughey adta át a női főszereplői szobrot, itt viszont száz százalékig biztos volt, hogy Julianne Moore négy sikertelen jelölés után végre, megérdemelten, megkapja az elismerést.

Legvégül a két Oscar-díjas Sean Penn lépett a közönség elé, hogy bejelentse a nap nagy nyertesének nevét. Az előzőleg kiosztott díjak alapján nem állt jól a Sráckor szénája, de még volt remény, hogy legalább itt kompenzálják egy kicsit a 12 évig készült filmet. Ez végül nem jött be, hiszen a Birdman kapta a legjobb filmért járó Oscar-díjat, azaz tarolt Iñárritu, és a mexikói rendező mától 3 Oscar-díjasnak nevezheti magát.

A 2015-ös Oscar-díjasok
Legjobb film: Birdman
Legjobb rendező: Alejandro González Iñárritu (Birdman)
Legjobb férfi főszereplő: Eddie Redmayne (A mindenség elmélete)
Legjobb női főszereplő: Julianne Moore (Still Alice)
Legjobb férfi mellékszereplő: J.K. Simmons (Whiplash)
Legjobb női mellékszereplő: Patricia Arquette (Sráckor)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Alejandro González Iñárritu, Nicolás Giacobone, Alexander Dinelaris, Armando Bo (Birdman)
Legjobb adaptált forgatókönyv: Graham Moore (Kódjátszma)
Legjobb operatőr: Emmanuel Lubezki (Birdman)
Legjobb vágás: Whiplash
Legjobb animációs film: Hős6os
Legjobb idegen nyelvű film: Ida (Lengyelország)
Legjobb dokumentumfilm: Citizenfour
Legjobb eredeti filmzene: Alexandre Desplat (A Grand Budapest Hotel)
Legjobb eredeti betétdal: John Legend & Common - Glory (Selma)
Legjobb látvány- és díszlettervezés: A Grand Budapest Hotel
Legjobb jelmeztervezés: A Grand Budapest Hotel
Legjobb hangkeverés: Whiplash
Legjobb hangeffektek: Amerikai mesterlövész
Legjobb vizuális effektek: Csillagok között
Legjobb smink: A Grand Budapest Hotel
Legjobb rövidfilm: The Phone Call
Legjobb animációs rövidfilm: Lakoma
Legjobb rövid dokumentumfilm: Crisis Hotline: Veterans Press 1

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tizenegyre emelkedett a koronavírus áldozatainak száma Olaszországban

Tizenegyre emelkedett a koronavírus áldozatainak száma Olaszországban

1,6 milliárdot adott a kormány egy mini kosárlabdatorna budapesti rendezésére

1,6 milliárdot adott a kormány egy mini kosárlabdatorna budapesti rendezésére

Ausztria után Horvátországban is megjelent a koronavírus

Ausztria után Horvátországban is megjelent a koronavírus