Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt

12 év alatt, apró részletekben forgatta le új filmjét Richard Linklater, a végeredmény pedig egyedülálló: a filmtörténetben először valós időben, a szemünk előtt lesz kisfiúból lázadó kamasz, majd érett főiskolás. A formai korszakalkotás mellett a tartalom is lenyűgöző, a Sráckor gyorsan elrepülő majd' három órája elgondolkodtat, meghat és lebilincsel.

„A cselekmény egy mesterséges dolog. Az életnek van cselekménye? Vannak karakterei, van narratívája, van benne sok sztori. De cselekménye? Az nincs” – mondta egy interjúban Richard Linklater, aki ebben a szellemben is készítette el filmtörténeti jelentőségű alkotását, a Sráckort. Az idei Berlinálé fődíját is kiérdemlő filmről már a januári Sundance-premier óta hallgatjuk az ódákat, amelyek máig, a tényleges moziba kerülés idejéig sem vesztettek erejükből.

Dokumentumfilmes körökben nem ritkaság, hogy egy-egy embert, történetet éveken keresztül követ az alkotó, elég csak – hogy hazai példát említsünk – Almási Tamás Ballagás című 1980-as filmjére gondolni, amelynek végzős gimnazista osztályát ’86-ban, ’95-ben és 2005-ben három alkalommal is összerántotta, hogy a nézőkkel együtt végigkísérje a szereplők életének különböző szakaszait. Játékfilmesek ezt a lépést ritkán húzzák meg. Ehhez a koncepcióhoz idáig ugyancsak Richard Linklater állt a legközelebb, a Mielőtt-trilógiája (Mielőtt felkel a nap – 1995, Mielőtt lemegy a nap – 2004, Mielőtt éjfélt üt az óra – 2013) egy férfi és egy nő életének egy-egy közös életszakaszába enged bepillantást kilencévente. Most ennél is nagyobbat korszakalkotott.

©

2002-ben kitalálta, hogy készít egy filmet a szülő-gyermek viszonyról és annak alakulásáról, amit a srác elsős korától kezdve az első egyetemi napokig követne. Mindezt úgy, hogy a színészeit 12 éven keresztül évente néhány napra összekaparja, forgatnak egy kicsit, aztán hónapokig hagyják, hadd folyjon az élet. Konkrét, betonba öntött forgatókönyv sem volt, abban viszont megegyeztek, hogy nem a hatásvadász „nagy pillanatokra” mennek rá, mint mondjuk az első csók, hanem magára a felnövésre, mint folyamatra, utazásra koncentrálnak.

Kész válaszokkal szolgáló cselekmény helyett kérdéseket ébresztő élethelyzetek folyamát látjuk, ahogy a kezdetben hétéves Mason Jr. (Ellar Coltrane) és nővére, Samantha (Lorelei Linklater) átvészeli az őket elhagyó, alaszkai kalandjából a film elején hazatérő apjuk (Ethan Hawke) hiányát és anyjuk (Patricia Arquette) keserves kísérleteit, hogy egy tisztességes férjet találjon magának, akiben a megfelelő apafigurát is megtalálják a kölykök. Linklater zseniálisan visszafogott rendezésének köszönhetően az alapfelállás okozta események úgy dobnak fel fontos hétköznapi témákat, hogy közben nem nyomja az arcunkba, hogy „halló, most figyelj, ez egy fontos téma!”.

©

Bár a szülők, a tesó és a család többi tagja is szerves részét képzi a laza szálak mentén haladó történetnek, nem véletlen a címválasztás – itt minden Mason Jr. körül forog. Minden történés – az anyuka viharos kapcsolatai, a nővére folyamatos szekálása, a költözések okozta állandó környezetváltozás stb. – azért került a filmbe, hogy a fiú személyiségét formálja, csak így lehet, hogy a szimpla aranyos kisfiúból a játékidő végére egy gondolkodó, komplex főiskolás srác váljon, és ne érezzük ugrásszerűnek, idegennek a folyamatot.

Ethan Hawke egyértelműen Linklater múzsája, ez a nyolcadik film, amin együtt dolgoztak – csak a Sráckor 2002-es forgatási startja óta kijött már három másik közös projektjük (Mielőtt lemegy a nap, Megetetett társadalom, Mielőtt éjfélt üt az óra). A felnőttek közül viszont Patricia Arquette nyújtja a nagyobb alakítást, persze ez a karakteréből is fakad, a megtört, emberektől megfáradt anyuka szerepe többet rejt magában, mint a szétszórt, jófej apukáé. A gyerekek játéka már érdekesebb téma. Ellar Coltrane például azt mondta, hogy 13 évesen, tehát a tizenkét éves forgatási időszak félidejében tudatosította magában, hogy ő most egy film főszereplője. Lorelei Linklater pedig 9 évesen könyörögve kérte apját, hogy osszon rá egy szerepet, mert színésznő akar lenni, de néhány évvel később, lázadó tinédzserként már a háta közepére sem kívánta a projektet. De mindezek csak a játékuk hasznára váltak – ugyanúgy változik a jellemük a filmben, mint a való életben.

©

Az idő múlásának érzékeltetéséhez – na, nem mintha az emberesedő Hawke, a kerekedő Arquette vagy a mutáló-nyúló tinédzserek nem jeleznék eléggé – ügyes audiovizuális eszközöket használ Linklater. Kütyükkel (Game Boy, Nintendo Wii, iPhone), politikai utalásokkal (Bush-gyalázás, Obama-kampány) és az egyértelműen retró szándékú zenék mellett éppen aktuális slágerekkel (az elején Coldplay és The Hives, a végén már Arcade Fire és Lady Gaga szól) operál a rendező.

És mindeközben tényleg csak az történik a vásznon, ami az életben. Elcsesződnek dolgok, aztán megoldódnak. Fellángolnak szerelmek, majd elmúlnak. A szemtelenül gyorsan elsuhanó két óra és negyvenöt perc után pedig pont ott ér vége Mason Jr. történetének, ahol kell. Nincs túlhúzva, de azért nincs is elnagyolva az alapanyag. Ritka alkalom, amikor ennyire tudatosan, jelen időben lehetünk tanúi filmtörténelmi eseménynek.

A Sráckor 2014. szeptember 18-tól látható a magyar mozikban, a UIP Duna forgalmazásában.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.