„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Hollywood Reporter is lehozta a Nemes Gyula Zero című filmje körül kirobbant botrányt, miszerint a Filmalap arra kényszerítette a rendezőt, hogy satírozza ki Orbán Viktor arcképét abból a jelenetből, amelyben politikusok dinnyére ragasztott portréjára lövöldöznek a szereplők.
Kedden mutatták be a Karlovy Vary Filmfesztiválon Nemes Gyula Zero című filmjét, ami a hivatalos leírás szerint egy méhész rendszerellenes lázadásáról szól, az eddigi kritikák szerint viszont inkább egy értelmetlen katyvasz. A díszbemutató előtt a helyszíni beszámolók szerint a rendező kiállt a színpadra, elővett egy golyóstollat, és elmondta, hogy azzal kellett kisatíroznia egy mindenki által felismerhető, vezető politikus arcképét (nem mondta ki Orbán nevét), mert a Filmalap befenyítette, hogy ha ezt nem teszi meg, vissza kell fizetnie a tőlük kapott 180 millió forintot.
A film egyik jelentében görögdinnyékre lövöldöznek a szereplők, a gyümölcsökre pedig vezető politikusok (például Vlagyimir Putyin vagy Angela Merkel) arcképe van ragasztva, az egyikük viszont ki van satírozva. A sztorit a vs.hu-nak egy "filmszakmai forrásuk" is megerősítette, a Filmalap először nem kívánta kommentálni az ügyet, később viszont az ATV műsorában tagadta a Nemes által elmondottakat Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója.
Azóta az Origónak adott interjúban is beszélt az ügyről Nemes, aki az Orbán-portréra lövöldözésre utaló kérdésre a következő választ adta: "Ilyen jelenet van benne? Én ilyenről nem tudok. Amit el tudok mondani erről, hogy némelyik jelenet annyira radikális lett, hogy megijedtem. Fogtam egy filctollat, és belefirkáltam. Aki azt gondolja, hogy ez vicc, az nézze meg a filmet. Ez a film egy politikai satíra. Rájöttem, hogy jól állna neki egy kis satírozás. Szerepelnek benne jelenetek, amiket filctollal jótékonyan elfedtem, hogy ne legyen ebből probléma. Ez egy olyan film, amiben Angela Merkel, Sarkozy, Berlusconi, Putyin fotóit szanaszét lövik, aztán vannak egyéb dolgok is, amiket kisatíroztam."
Csütörtökön pedig már az egyik legnevesebb amerikai filmes szaklap, a Hollywood Reporter is megírta az esetet, akik a rendezőt is megszólaltatták cikkükben. Nemes azt nyilatkozta nekik, hogy hosszas beszélgetések során döntöttek a Filmalappal közösen arról, hogy milyen gyümölcsöt használhatnak a jelenetben, illetve hogy melyik politikusok arcképére lőhetnek, és melyikre nem. Hozzátette azt is, hogy "ez nem cenzúra, mert a kommunizmus bukása óta nincs olyan, hogy cenzúra, szóval nem tudom, hogyan nevezzem".
Andy Vajnát a Hollywood Reporternek sem sikerült megszólaltatnia az ügyben.
Nemes az amerikai lapnak elmondta, hogy az eset, illetve a Magyarországon zajló történések (külön kitérnek a szerb határon építendő kerítés ügyére) arra késztették őt, hogy újragondolja a jövőjét: "Nem akarok egy olyan országban élni, ahol Vasfüggöny van. El kell gondolkodnom, hol éljek... Afrikában vagy Csehországban. Szabad országban akarok élni."
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.