Hol vannak a jó magyar gyerekfilmek?
Az első Budapesten megrendezett nemzetközi gyerekfilmfesztiválon meglepő módon egyetlen élőszereplős, magyar film sem szerepel. Animációkat még találunk, de a kicsiknek szóló mozi- és tévéfilmgyártás tartaléküzemmódra kapcsolt itthon, így nemigen volt mit beválogatni a fesztivál programjába. Hol vannak a 21. század Szaffijai, Szeleburdi családjai és az új Csukás István-adaptációk? Deák Kristóf és Lakos Nóra filmrendezőkkel kerestük a választ.
Cikkünk megjelenésének napján indult Budapesten az első nemzetközi gyerekfilmfesztivál, a Cinemira. Van itt minden, ami a kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes lehet, animációs, élőszereplős és dokumentumfilmeket is vetítenek majd. Az egész pont olyan lesz, mint egy hagyományos, felnőtteknek szóló filmszemle, azzal a különbséggel, hogy itt többségében nem eltartott kisujjú kritikusok ülnek majd be a vetítésekre, hanem iskolások vagy még kisebbek. A szekciókat is – a klasszikus szemlékhez képest – szokatlan módon, a korhatár alapján határozták meg a szervezők: egyes alkotásokra már 4 éves kortól, más vetítésekre 7 éves kortól, valamint 10 éves kor fölött várják a fiatal filmértő közönséget.
Nemcsak Európából, hanem Japánból, Indiából, Kanadából, Iránból, gyakorlatilag majdnem az összes kontinensről érkeztek gyerekfilmek a fesztiválra, sőt olyan produkciókat is láthatnak majd a nézők, amelyeket kifejezetten kiskorú alkotók csináltak. „1500 filmből közel száz alkotást válogattunk a versenybe. Ezek kizárólag tíz perc alatti rövidfilmek, minden órában indul egy hatvanperces vetítés a fesztivál három napján” – mondja Lakos Nóra, a Cinemira alapítója.
Szerinte a fesztiválon vetített filmek, mint minden jó gyerekfilm, egyszerre élvezhetők a szülők és a gyerekek számára is. Ráadásul beválogattak a versenyfilmek közé néhány olyan alkotást is, amely valamilyen társadalmi kérdést is felvet. „Vannak filmek, amelyek környezetvédelmi témával vagy az állatokkal való bánásmód kérdésével foglalkoznak olyan formában, hogy az a gyerekek számára is befogadható legyen. A cirkuszi állatok tartása, amit Európában sok helyen már betiltottak, a gyerekeket is érdekelheti, így bekerült a programba például egy dokumentumfilm, amelyben egy, a törvények miatt az elefántjától megválni kényszerülő német cirkuszi családot ismerhetünk meg”.
A munkákat a kiskorú ítészeken kívül egy felnőttekből álló, nemzetközi zsűri fogja elbírálni, a magyar tagok között találjuk például a Mindenki Oscar-díjas rendezőjét, Deák Kristófot és Böszörményi Zsuzsa producert, rendezőt, akinek az Egyszer volt, hol nem volt… című 1991-es diplomafilmje annak idején elnyerte a „diák-Oscarnak” mondott díjat Los Angelesben.
A mozizás mellett a szervezők célja, hogy a gyerekek aktív alkotóként is kipróbálhassák magukat a fesztiválon, akik például kaszkadőr, sminkes, animációs workshopokon vehetnek részt, de casting, szinkronszínész-szemináriumokra is bejelentkezhetnek.
A Harry Potteren és a Star Warson túl is van élet
Mindenképpen nagy dolognak számít, hogy létrejött a Cinemira, mert ha a fesztivál jól sikerül, akkor idővel beállhat a nagytestvérek mögé, a rotterdami, torontói vagy a chicagói gyerekeknek szánt seregszemlék sorába. Ám nem csupán ettől fontos az esemény. Az animációk között több magyar munkát is találunk, például Klingl Béla életre kelt kartondoboz figurái már a négyéves gyerekeket is érdekelhetik, Jurik Kristóf és M. Tóth Géza rendezésében a Kuflik-sorozatból láthatunk részeket, és Gauder Áron Kojot és a szikla indián meséjét is levetítik. Hiába mondható azonban viszonylag gazdagnak a magyar filmes felhozatal az animációk terén, igencsak szembetűnő, hogy az élőszereplős gyerekfilmek között egyetlen magyar sem szerepel.
A Cinemira szervezőinek nem titkolt célja, hogy felhívják a figyelmet a magyar gyerekfilmek hiányára és arra is, hogy, bár a hazai piacon a kínálat meglehetősen gyér, kereslet bőven lenne a gyerekfilmekre. „Magyarországon az elmúlt húsz évben alig készült mozifilm gyerekeknek. Célunk, hogy mind alkotói, mind támogatói oldalról felhívjuk a figyelmet a gyerekfilmek fontosságára” – mondja Lakos Nóra, aki maga is rendezett már gyerekeknek rövidfilmet, emellett megalapította a Gyerekfilm Akadémiát, ahol 10-18 éves fiataloknak tartanak filmes, animációs workshopokat.
Igaza van, némi töprengés után is csak néhány filmcím, mondjuk a 2012-es Sherlock Holmes nevében és a 2014-es Mancs jut eszünkbe, amelyeket magyar, élőszereplős produkciókként matinéknak szántak. Kis túlzással ez azt jelenti, hogy a kiskamasz csak a Harry Potter és a Star Wars között tud válogatni, ha filmet akar nézni. A szervező szerint fontos lenne, hogy a magyar gyerekek ne csak amerikai vagy nyugat-európai filmeken nőjenek fel, mert olyan kulturális mintákat látnak, amelyekkel későbbi életük során talán nem is fognak találkozni.
Nekünk gyerekkorunkban ott volt a Szaffi, a Macskafogó, az Égigérő fű, a Szeleburdi vakáció. Ezekben a filmekben ismerős környezetben, tipikus közép-kelet-európai karakterekkel és humorral meséltek nekünk, amivel könnyen tudtunk azonosulni. A mai gyerekeknek nincs magyar mozifilmjük, pedig szerintem ez alapozhatja meg azt, hogy megismerjék a magyar színészeket, közel kerüljön hozzájuk a magyar film világa és legyen közük ahhoz a világhoz, amit látnak.
Hogy miért nem dübörög itthon a gyerekfilmgyártás, miközben a 70-es, 80-as években még erre volt igény, és a cseheknél mind a mai napig évente négy vagy öt gyerekfilm premierjét tartják, arra sem Lakos Nóra, sem a fesztiválon zsűriző Deák Kristóf nem tudja a választ. Valamiért hiányzik a motiváció, hogy sorjában szülessenek a családi vagy gyerekfilmek itthon, pedig a Mindenki rendezője szerint a Filmalap részéről megvan a nyitottság az ilyen produkciók iránt.
Lakos Nóra azt mondja, hogy téves az az elképzelés, miszerint sem anyagilag, sem szakmailag nem térül meg a befektetése annak, aki korhatár nélküli film gyártására adja a fejét. Sőt, nem nehéz belátni, hogy nézettség szempontjából is van potenciál a gyerekfilmekben. Eleve abból kell kiindulni, hogy egy gyerekfilmre nem egy vagy két ember ül be, hanem jó esetben a szülőkkel együtt hárman vagy négyen váltanak jegyet a moziba. A gyerekfilmek – talán az általánosabb témaválasztásuk, egyszerűbb nyelvezetük miatt – könnyebben is exportálhatók, és a cenzúrát is megúszhatják azokban az országokban, amelyek a szólásszabadságot egyébként keményen korlátozzák.
Elég csak Deák Kristóf rövidfilmjét elővenni, amely minden túlzás nélkül globális népszerűségnek örvend; a Mindenki jól szerepelt a nagy filmes fesztiválokon és a gyerekfilmes szemléken is. „Láttam egy felvételt a rotterdami filmfesztiválról, ahol, amikor a Mindenki stáblistája véget ért és felkapcsolták a fényeket, háromszáz gyerek tört ki üdvrivalgásban, visítozva tapsoltak. Eufórikus érzés volt ezt látni, az a háromszáz holland gyerek pontosan vágta, hogy mi történik a filmben” – ennyire kézzelfogható a rendező szerint a gyerekfilmsiker.
A külföldi gyerekfilmfesztiválokon szerzett tapasztalatai alapján azt látja, hogy mások már rég rájöttek arra, mekkora biznisz is a matiné. „A TIFF Kidsen (a torontói filmfesztivál gyerek verziója – a szerk.) végighallgattam egy előadást ezzel kapcsolatban és leesett az állam, hogy milyen számok vannak. Azt hinnénk, hogy a kanadai filmipar legnagyobb exportcikke a Murdoch nyomozó rejtélyei című sorozat, mert azt már 160 országban vették meg, holott ennél sokkal több pénzt csinált és több országban adták el a kanadaiak legnagyobb gyereksorozatát, az Annedroidsot (itthon Anna és a droidok címen fut – a szerk.), amely 198 országba jutott el.” Lakos Nóra hozzáteszi, hogy Belgiumban, Franciaországban és a briteknél is nagyon pörög a gyerekfilmgyártás, és nem kell ahhoz Harry Potter-színvonalú produkciókat csinálni, hogy a gyerekeket érdekelje. Szerinte ha a saját közegükben ismerős történeteket, ismerős arcokkal vinnének filmre a hazai alkotók – úgy, mint ahogy azt teszik a franciák A kis Nicolas című családi mozisorozatukkal –, az is bőven vonzana közönséget a vászon vagy a képernyő elé.
Mindketten úgy látják, hogy a világban most mindenhol az a trend, hogy a filmesek rakatszámra ontják magukból a könyvadaptációkat. Márpedig jó könyvalapanyagot itthon is találni bőven, hogy párat mondjunk: Csukás István még meg nem filmesített művei vagy bármelyik kortárs ifjúsági regény, esetleg a nagysikerű rádiójáték, az Időfutár is igazán jól mutatna a képernyőn. Kristóf szerint anyagilag is az adaptációk érik meg a legjobban. „Nagyon sok külföldi projektet kapok elolvasásra, és majdnem minden olyan gyerekfilm, amelyben van pénz, és világméretű terjesztésre szánják, nem eredeti forgatókönyvön alapul. Van egy szinergiateremtési igény, hogy ha már létezik a könyv, akkor csináljunk belőle filmet is, és ezeket promózzuk együtt, akár könyvtárakon, iskolákon keresztül juttassuk el a közönséghez. Sokszor úgy csinálnak filmet a könyvekből, hogy a regények még nem is lettek bestsellerek.”
Mikor lesz új kockásfülű nyulunk?
Deák Kristóf szerint nemigen van ma olyan gyerek 8 és 14 év között, aki ne látta volna a Mindenkit, és ez annak köszönhető, hogy az Oscar-díj megnyerése után a film eljutott az iskolákba, osztályfőnöki órákon vetítették le a kórusvezetővel szembeszálló énekkar történetét. Érdemes észrevenni – mondja a rendező –, hogy a gyerekfilmekre egész osztályokat, iskolákat lehet beültetni a mozikba, de az iskolák mint helyszínek is remek platformok lehetnek egy-egy gyerekfilm terjesztésére.
Lakos Nóra hozzáteszi, hogy a magyar gyerekfilmgyártást az is fellendíthetné, ha a szomszédos országokkal egyszerűen csak több lenne a filmes együttműködés.
A kokcásfülű nyúl például olyan brand lett, amit itt, Közép-Európában mindenki ismert, lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok. Ha semmi mást nem csinálnánk, csak a környező országok újra összefognának és kooperálnának, már sokat lendíthetnének a gyerekfilmgyártáson.
Mindezek fényében talán nem véletlen, hogy éppen a Cinemirán mutatják be A kockásfülű nyúl 40 év után elkészült, legújabb epizódját.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
