Meghalt Shane MacGowan a Pogues egykori énekese – írja Sky News. Az énekest a sajátos életmódja miatt több betegség is kínozta már. Az általa alapított Pogues zenekarra ugyan a folk punk, illetve a celtic punk műfaját ragasztották, mégis a legismertebb daluk Fairytale of New York volt, ami az angolszász világ egyik legnépszerűbb karácsonyi dalává lépett elő.
Ezen felül a zenekarnak természetesen voltak jobban profilba vágó sikerei is, ilyen volt az ízig-vérig ír kocsmadalnak tekinthető Irish Rover, vagy a Dirty Old Town.
Az 1957-ben született MacGowan hírhedt volt alkohol- és drogfogyasztási szokásairól, és notórius részegen fellépőként a koncertszervezők rémálma volt. Nagy haverok voltak Nick Cave-vel, és ennek a barátságnak állít jellegzetes emlékművet kettejük duettje, amikor valahol a szalonspicc és a tökrészegség közötti szürke zónában nekiveselkedtek a What a Wonderful Worldnek.
Shane MacGowen volt ráadásul az, aki bevitte Magyarországot Európába, hiszen az ország Európa Unióba lépésének napjának előestéjén, 2004 április 30-án, a Hősök terén rendezett koncerten ő is fellépett.
Az énekest tavaly óta kezelték agyvelőgyulladással, az év folyamán többször is be kellett feküdnie a kórházba. 2015 óta ráadásul tolószékben közlekedik, mert előbb egy esése következtében eltörte a medencéjét, majd később a jobb térdét is.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.