„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az RTL egykori műsorvezetője július közepétől csatlakozik a Start című műsor csapatához.
Somos András az ATV Szigorlat című műsorának február 20-i adásban, amelyben Márki-Zay Péter volt a vendég, azt mondta: Kaleta Gábor nem pedofil, az, hogy „olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek, nem pedofil bűncselekmény”.
A műsorvezető ellen fegyelmi eljárás indult, ő pedig bejelentette, fájó szívvel ugyan, de felhagy a tévézéssel. Emiatt február óta a Start című reggeli műsorban házon belül oldották meg a pótlását, de a csatorna legújabb közleménye szerint most megtalálták az utódját a korábban az RTL-nél dolgozó Tokár Tamás személyében. Tokár július 15-től csatlakozik Krug Emíliához, Köböl Anitához és Bodacz Balázshoz a Start és Start+ állandó műsorvezetőjeként.
AZ ATV-nél más változások is lesznek: augusztus végén indul egy új heti műsor A nagy dilemma címmel, amelynek házigazdája Kadarkai Endre lesz. „Talk műfajban generációja egyik legjobb és legelismertebb képviselője” – idézték a közleményben Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját.
A nagy dilemma adásába két-két sztárvendég érkezik, a műsorban feltett morális, társadalmi, valamint kulturális kérdésekre, állításokra reagálhatnak négyféle módon: „nagyon egyetért, egyetért, nem ért egyet, nagyon nem ért egyet” – írja a Telex.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.