szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újra együtt dolgoznak az aranykezű svéd sztárproducerrel, Max Martinnal. A budapesti közönség már vasárnap hallhatott némi ízelítőt az új albumról.

A Coldplay az első Puskás-koncertjén, azaz vasárnap adta elő először a megjelenés előtt álló új dalát, a nagyívű, stadion-poprockos feelslikeimfallinginlove című számot. A dal június 21-én kerül ki a digitális felületekre, és ez már ízelítő lesz a még idén debütáló új nagylemezből is.

A Coldplay a hatalmas show mellé egy valódi meglepetést is hozott a Puskásba

Három koncertet ad Budapesten a világ egyik legnépszerűbb zenekara. Chris Martinék a sorban első fellépését néztük meg vasárnap este a Puskásban.

A brit zenekar következő korongja, a Moon Music október 4-én jelenik meg az Atlantic kiadónál. A lemezen – a legutóbbi album, a 2021-es Music of the Spheres után – ismét együtt dolgoznak majd Max Martin svéd producerrel, aki arról híres, hogy általában arannyá válik, ami kikerül a kezei közül (Martin dolgozott együtt többek között Taylor Swifttel, Katy Perryvel, The Weeknddel, Ariana Grandéval, Britney Spearsszel).

A Moon Music további különlegessége lesz, hogy a fenntarthatóbb koncertezés és turnézás iránt elkötelezett Coldplay az album fizikai megjelenését 100 százalékban műanyag palackokból újrahasznosított hanglemezen adja majd ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!