„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Alapjaiban változtatta meg a színésznő életét egy munkahelyi balesetet.
Interjút adott nlc.hu-nak Gubás Gabi, aki nemrégiben Klárát alakította az Elk*rtuk című kurzusfilmben.
A színésznő az élete egy válságos pillanatáról, egy színpadi balesetről is beszámolt a portálnak:
Inkább egy olyan pillanatra emlékszem, ami után azt éreztem, hogy mindenképp változtatnom kell. Válságba került az életem, úgy éreztem, hogy az alapjai repedeznek meg az építménynek, amit odáig építettem, emiatt az egészet a nulláról kellett újraépítenem. Balesetet szenvedtem a színpadon, és ez jelentette a fordulópontot. Ami a baleset előtt történt a magánéletemben, azt viccesen egy időszámításunk előtti időszakként, és ami azóta, azt pedig az időszámításunk utáni szakaszként tartom számon.
Gubás a balesete részleteit is megosztotta.
Csúnyán ráestem a hátamra: a kollégáim döbbenten néztek, és nem tudták eldönteni, hogy most folytatom az előadást, vagy le kell ereszteni a függönyt. Én folytattam, mert ott és akkor vitt magával az adrenalin. Amikor vége lett az előadásnak, már négykézláb mentem le a színpadról
– tette hozzá.
Nyitókép: illusztráció Fotó: Stiller Ákos
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.