„Mit köszönhet a filmes világ Anita Ekberg dekoltázsának?” – legendás filmrendezőket ültetett egy asztalhoz Robert Lantos Budapesten

Hogyan dolgozik együtt a rendező és a producer? Milyen egyszerű oka van David Cronenberg és Robert Lantos évtizedes együttműködésének? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptunk a Budapesti Klasszikus Film Maraton kerekasztal-beszélgetésén, ahol egyebek mellett szóba került Koltai Lajos hatása, Francis Ford Coppola haragja, de még a Hunyadi-sorozat is.

David Cronenberg, Atom Egoyan, Szabó István és Robert Lantos voltak a meghívott vendégei annak A producer és a rendező címet viselő panelbeszélgetésnek, amelyet a Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében tartottak szeptember 18-án este az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A pódiumon három olyan filmrendező foglalt helyet, akik teljesen más alkotói szemlélettel készítik filmjeiket – az összekötő kapocs közöttük pedig az a producer, aki mindhármuknak több filmje felett is bábáskodott.

https://hvg.hu/kultura/20250909_Egy-asztalnal-David-Cronenberg-Szabo-Istvan-es-Atom-Egoyan

Robert Lantos kanadai-magyar producer is elismerte, hogy a jelen lévő három rendezőben abszolút semmi közös nincs, de pont ez volt az, ami producerként felkeltette az érdeklődését: „Az eredetiség, az egyedi látásmód a fontos számomra. István, Atom és David mindhárman rendelkeznek ezzel a képességgel.”

„Úgy gondolom, hogy csak olyan filmeket producereltem, amelyek engem is érdekeltek, és amelyeknek van mondanivalója, méghozzá olyan, amit nem mondtak még el számtalanszor előtte” – tette hozzá Lantos.

Atom Egoyan – aki szerint mellesleg az Uránia a legszebb mozi, amiben valaha járt – megosztotta a közönséggel, hogy nemcsak a mellette ülő két rendezőtársa volt rá óriási hatással, hanem felemlítette Szabó István filmjeinek operatőrét, Koltai Lajost is, akinek kameramozgásai, fényhasználata és kompozíciói nagyban inspirálták őt és operatőrét egyaránt. David Cronenbergről szólva az örmény származású, de Brit Kolumbiában felnőtt Egoyan elmondta, hogy ő volt az egyetlen kanadai rendező, akinek a munkáiért fiatal filmesként lelkesedni tudott; a magyar származású producert említve pedig megjegyezte, hogy gyakorlatilag Lantos indította be igazán a karrierjét:

„Roberté volt a legfontosabb kanadai produkciós cég és stúdió, az Alliance. Amikor a harmadik filmem után megkeresett, hogy szeretne együttműködni velem, és csináljunk egy közös filmet, az tényleg megváltoztatta a karrieremet” – mondta Atom Egoyan.

„David Cronenberggel először, azt hiszem, 1975-ben Cannes-ban, a WC-ben találkoztunk” – emlékezett vissza megismerkedésük pillanatára általános derültséget kiváltva Lantos.

Évtizedes együttműködésükről szólva Cronenberg viccesen megjegyezte, hogy azért kereste meg sokszor éppen Lantost, mert így nem kellett kocsiba ülnie és vezetnie.

„Szomszédok vagyunk, szóval elég gyakran megesik, hogy egymásba botlunk, és filmekről beszélgetünk” – magyarázta a magyar származású producer.

Cronenberg a Karambol kapcsán felidézte, hogy azt eredetileg egy angol producerrel, Jeremy Thomasszal tervezte megvalósítani, aki ismerte a film alapjául szolgáló regény szerzőjét, J. G. Ballardot. Azonban Thomasnak akkoriban nehézségei támadtak, ezért felmerült egy angol-kanadai koprodukció ötlete. Angol kollégája Lantost ajánlotta Cronenberg figyelmébe. A kanadai rendezőnek pedig ekkor pontosan egy olyan producerre volt szüksége, aki nem retten vissza Ballard sztorijától.

„Ez az egyik legnagyobb produceri erénye: nem ijed meg a nehéz és megosztó filmektől”

– fogalmazott David Cronenberg Robert Lantosról.

A beszélgetés során felelevenítettek szórakoztató és megható történeteket egyaránt, így kiderült például, hogy A napfény íze nélkül nem készülhetett volna el az Ararat sem. „A napfény íze a holokausztról, az én népem történetéről szól” – osztotta meg Lantos Szabó István 1999-es filmjéről. „Ezért úgy voltam vele, hogyha Atom el akarja mesélni az ő népe történetét, akkor én biztosan mellette fogok állni” – mondta Lantos arról, hogyan valósították meg Egoyan örmény népirtásról szóló filmjét, a közönség elismerő tapsvihara közepette.

„A Karambol pedig tulajdonképpen az én népem története” – kontrázott rá Cronenberg, és mi azóta is azon gondolkodunk, hogy ezt vajon hogy érthette a mester…

1996-ban volt az autóbalesetektől felizguló fura „szektáról” szóló erotikus thriller bemutatója a cannes-i filmfesztiválon, ahol egy újságíró azt mondta Cronenbergnek, hogy felháborító a filmje, de leginkább azért, mert az a könyv megcsúfolása. J. G. Ballard, aki Cronenberg mellett ült, azt felelte az újságírónak: „Szerintem meg a film sokkal jobb, mint a könyv.” A filmnek különböznie kell a könyvtől – véli Cronenberg. „Rájöttem, hogy valamilyen szinten el kell árulnom a könyvet ahhoz, hogy hű maradjak hozzá” – értette meg a kanadai rendező a Stephen King regényéből készült A holtsáv forgatása során.

Ugyanabban az évben Atom Egoyan is ott volt Cannes-ban, zsűritagként, amelynek elnöke Francis Ford Coppola volt, Egoyan így a saját szemével látta a következő jelenetet: Coppola kijelentette, hogy 3 kupacot fognak csinálni, az egyikbe kerülnek azoknak a filmeknek a címei, amik nyerhetnek Arany Pálmát, a másikba azok, amik biztosan nem, a harmadikba pedig azok, amiket még megfontolnak egyszer. Amikor a Karambol kártyája került sorra, Coppola egyik kupacba sem rakta a lapot, hanem gyufát gyújtott és elégette azt. Bár Coppola gyűlölte a filmet, az mégis elnyerte a zsűri különdíját. „Akárhányszor találkoztam eddig Francisszel, mindig felemlegette nekem, hogy emlékszel, adtunk neked egy díjat…” – mesélte fanyar humorral Cronenberg A Keresztapa rendezőjéről.

Lantos saját karrierje indulásáról szólva elmondta még azt is, hogy ami igazán bevonzotta őt 13 évesen a film világába, az Anita Ekberg dekoltázsa volt, aki az Édes élet moziplakátján szerepelt. Fellini neve akkor még nem mondott neki semmit, de Ekberg portréja meggyőzte, hogy látnia kell ezt a filmet. Csakhogy a film korhatáros volt, őt pedig nem akarták beengedni, így a vészkijárat mellett várva surrant be egy alkalommal a vetítésre.

„Anita Ekberg miatt mentem be, de közben felfedeztem magamnak Federico Fellinit”

– idézte vissza Lantos azt a pillanatot, amikor filmrajongóvá vált.

A beszélgetést moderáló Mesterházy Lili emlékeztette a közönséget, hogy Szabó István idén életműdíjat kapott a cannes-i filmfesztiválon, ahol immár negyedszázados filmjét, A napfény ízét felújított, 4K-s felbontású változatban vetítették a francia filmfővárosban. Arra a kérdésre, hogy milyen volt ennyi idővel később újra elkísérni a filmjét, és hogy a változó világgal együtt változott-e a közönség fogadtatása is, Szabó azt felelte: „Az emberi érzések nem változnak. A mozinézők talán nem értenek meg valamit a történetből, de az érzéseik az egész világon ugyanazok.”

https://hvg.hu/kultura/20250517_szabo-istvan-cannes-eletmudij

A Lantosnak címzett kérdést, hogy tervez-e a közeljövőben egy magyar filmet összehozni, a bizonytalan producer helyett David Cronenberg válaszolta meg, aki nyomban felajánlotta, hogy nyugodtan használhatnák az ő Consumed című regényének magyar változatát is egy újabb közös filmhez. Lantos egy harsány okay-jal ráharapott az ajánlatra: „Önök a tanúi, hogy a szavamat adtam” – szóval könnyen meglehet, hogy egy filmtörténeti pillanat szem- és fültanúi lehettünk a Budapesti Klasszikus Film Maratonon. A fellelkesült közönség hosszú tapssal díjazta egy esetleges új együttműködés ígéretét, David Cronenberg pedig magyarul mondta a közönségnek: „köszönöm”.

„Ezenkívül nincsen magyar nyelvű filmtervem, de ezt a hiányt a Hunyadi, úgy gondolom, bőven kárpótolja” – mondta Lantos, mire Cronenberg rögtön rászólt: „Tudnád mondani ezt még egyszer, de egy kicsit több érzelemmel?” – nevettette meg a body horror atyja az este folyamán már sokadjára a magyar közönséget.

David Cronenberget egyébként négyszemközt is sikerült elcsípnünk a Budapesti Klasszikus Film Maratonon, exkluzív interjúnk a rendezővel alább olvasható:

https://hvg.hu/360/20250919_David-Cronenberg-interju-Crash-A-legy-Viggo-Mortensen

Hozzászólások