Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet
Most először történt olyan a rendszerváltás óta, hogy a független filmek sikeresebbek voltak, mint az államilag támogatottak, aminek lehetne örülni is, de nem érdemes. Vélemény.
A film állami támogatás nélkül készült. Az elmúlt időszak másik magyar filmjét, a Sárkányok Kabul felett-et két hét alatt 18 ezren nézték meg.
Több mint ötvenezer jegyet – pontosan 50 529 darabot – adtak el Herendi Gábor Szenvedélyes nők című filmjére a bemutató hétvégéjén – derül ki a Filmforgalmazók.hu összesítéséből. Ezzel ez a film lett a hétvége második legnézettebb filmje az összes, jelenleg látható alkotás közül. Az első helyen a Zootropolis című animációs film második része végzett 105 063 eladott jeggyel.
Herendi Gábor előző filmje, a Futni mentem ugyanakkor valamivel erősebben indított: azt csaknem pontosan egy éve, bemutatásának hétvégéjén 63 933 néző látta, igaz, azon a hétvégén nem került nagyszabású hollywoodi blockbuster a mozikba. A Szenvedélyes nőkhöz hasonlóan állami támogatás nélkül készült Futni mentem lett a tavalyi évben a legnézettebb film, és sokáig tartotta a rendszerváltás óta legsikeresebb magyar film rekordját is (ezt végül a Hogyan tudnék élni nélküled? megdöntötte). A Futni mentemnek végül 740 891 nézője lettm a Hogyan tudnék élni nélküled?-nek 1 036 926.
Most először történt olyan a rendszerváltás óta, hogy a független filmek sikeresebbek voltak, mint az államilag támogatottak, aminek lehetne örülni is, de nem érdemes. Vélemény.
A hétvégi toplistán ezen kívül még egy magyar film van, amely – szemben Herendi filmjével – gigantikus, több milliárd forintos állami támogatásban részesült: a Sárkányok Kabul felett. Ezt a filmet két hét alatt összesen 18 505-en látták; a hétvégén már 50 százalékkal kevesebben, mint a premierhétvégéjén: csütörtök és vasárnap között már csak 4 888-an.
A Szenvedélyes nők egy hétvége alatt 121,3 millió forintot termelt a jegybevételekből, a Sárkányok Kabul felett két hét alatt 12,8 millió forintot. Utóbbi filmről írt kritikánk itt olvasható:
Ahol az Aranybulla és az Elk*rtuk a mérce, a hősies és csodálatos Magyar Honvédségről szóló, legújabb kurzusfilm már-már mesterműnek számít. Igaz: ahol az Aranybulla és az Elk*rtuk a mérce, ott jobb inkább a falon száradó festéket nézni filmek helyett. Kritika a Sárkányok Kabul felett című filmről.
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.