A svájci jódlizás és az olasz konyhai és étkezési hagyományok is felkerültek az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.
Idén a listához 55 jelölést nyújtottak be, ezekről Újdelhiben zajló ülésén tárgyalt a szervezet Kormányközi Bizottsága. A svájci jódlizást felvették, mert úgy ítélték meg, hogy „az identitás erőteljes kifejeződése és egyesítő kulturális gyakorlat”.
Szerepel immár a listán a csehországi amatőr színjátszás is. Szerintük ez közösségi alapú tevékenység, amelyben korra és nemre való tekintet nélkül, szabadidejükben vesznek részt az emberek, hogy darabokat alkossanak és adjanak elő. Ezek az előadások készülhetnek ismert művek alapján, de jellemzően a helyi életet tükrözik, és társadalmi problémákat is felvethetnek, teret adva a közösségi párbeszédnek.
A cseh kulturális minisztérium közleményében kiemelte, hogy az amatőr színház több mint két évszázados hagyományt képvisel Csehországban, és a közösségi élet, a polgári szerepvállalás része. Országszerte számos együttes, fesztivál és előadás munkájára, valamint az oktatási, módszertani és támogató szervezetek kiterjedt infrastruktúrájára támaszkodik.
Az UNESCO a világ kulturális örökségének részeként ismerte el a jurtakészítést, a közép-ázsiai nomád élet szimbólumát. Kazahsztán és Kirgizisztán már 2014-ben benyújtotta ezt a jelölést, amelyet most az üzbég pályázattal kibővítve fogadtak el.
A jurta – kör alakú, nemezzel borított és fonott kötelekkel feszített faszerkezet – évszázadok óta a sztyeppei török eredetű népek hordozható lakhelye. „A jurta a karakalpak kultúra egyik legfontosabb eleme, és az identitás, az egység és a sokszínűség tiszteletben tartásának szimbóluma” – hangsúlyozta az Üzbegisztán UNESCO-képviselője, Kamol Muhtarov által vezetett küldöttség.
Az olasz konyhaművészet körüli hagyományokat ugyancsak felvette a kulturális örökségek közé az UNESCO. Az indoklásban nem konkrét ételeket, recepteket vagy regionális specialitásokat említettek, hanem azt a kulturális jelentőséget emelték ki, amelyet az olaszok a főzés és az étkezés rituáléinak tulajdonítanak: a vasárnapi közös családi ebédnek vagy a nagymamáktól az unokáknak továbbadott hagyománynak.
A főzés a szeretet gesztusa, annak egy módja, hogy elmondjunk valamit magunkról másoknak, és arról, hogyan gondoskodunk másokról
– mondta Pier Luigi Petrillo, az olasz UNESCO-jelölésen dolgozó csoport tagja, a római La Sapienza Egyetem professzora.
Az UNESCO honlapjának ismertetése szerint az olasz konyhai gyakorlat „a pazarlásellenes receptekben és az ízek, készségek és emlékek generációkon átívelő átadásában gyökerezik”, a családdal és a közösséggel való kapcsolattartás eszköze.
