Kult

Meleg gimnázium közpénzből, New Yorkban

Miközben Magyarországon kisebb politikai vihart kavarva homoszexuális polgári kör próbál beilleszkedni a konzervatív táborba, New York-ban a kiválás politikáját követve homoszexuális, leszbikus, biszexuális és transznemű diákoknak hoztak létre az adófizetők pénzéből középiskolát. Ön szerint ez a megoldás használhat vagy árthat a homoszexuálisoknak?

hvg.hu Kult

Kiállítás a RAF-mítoszról: dicsőítés vagy történelem?

Tiltakoznak az egykori áldozatok családtagjai, a fiatalon a RAF-tagokkal is kapcsolatban állt Otto Schily német belügyminiszter fenntartásait hangoztatja, a sajtó megosztott a kérdésben. A felzúdulást az a Berlinbe tervezett, kormánypénzzel is támogatott kiállítás váltotta ki, amely a Rote Armee Fraktion (RAF; Vörös Hadsereg Frakció) nevű terrorszervezet mítoszát tárná fel a róluk szóló filmek és más művek bemutatásával.

Kult

Holnap kezdődik a Sziget Fesztivál

Szerdán veszi kezdetét az óbudai Hajógyári-szigeten az idei Sziget fesztivál, amelyen egy héten át mintegy száz külföldi és számos magyar előadó, valamint nagyon sok kulturális és szórakoztató program várja a látogatókat.

Kult

Nem lenni sehol - Cserháti Zsuzsa halála

Hangja, adottságai alapján a mi Aretha Franklinünk lehetett volna. Egy elfeledett és túl későn újrafelfedezett énekesnő lett. Egy olyan országban, ahol kortársainak nem sok választása maradt: Slágertévé vagy Szuperbuli, nosztalgiakoncertek vagy playback haknik. Cserháti Zsuzsa nem illett a képbe. Ahogy néhány másik pályatársa sem: a hazai pop-sötétségben hangok és életek tűnnek el.

Kult

Jagger: 60, Prága: 4

"Negyvenéves korom fölött nem fogom énekelni a Satisfactiont" - mondta Mick Jagger, talán már ő sem emlékszik rá, mikor. A most zajló, 120 előadásos turnéra elpróbált 130 dal között mindenesetre ott van a Satisfaction és kötelezően elhangzik az összes koncerten. Jagger a vasárnapi, prágai show előestéjén ünnepli 60. születésnapját. Negyedszer tér vissza zenekara élén a cseh fővárosba. Kelet-Európa megkapta az elégtételt.

Kult

Kisebbségi hősök az amerikai képregényben

A comics-hősök sokfélék. Elképesztő mennyiségben, színben és alakzatban találhatók a füzetekben. Ám általában nem emberi lények. Ha egy képregényben mégis embert ábrázolnak, az még ma is a legtöbbször fehér férfi.

Kult

Ki vagy mi bukik meg: a gyermek, a tanár, netán a törvény?

Mádl Ferenc köztársasági elnök, az Antall-kormány oktatási minisztere aláírta a közoktatási törvény módosítását, amelynek egyes passzusait a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Fidesz-MPSZ az Alkotmánybíróságon tervezi megtámadni. A törvény egészen új alapokra helyezi a szülők és a pedagógusok kapcsolatát, amelynek egyik, talán legvitatottabb eleme, hogy alsó tagozatban csak a szülő hozzájárulásával lehet buktatni. Vajon segíti-e az új rendszer a tanulók esélyegyenlőségét?

Kult

Középiskolai toleranciateszt a Vajdaságban

A vajdasági középiskolások harmada más, kisebbségi nyelvet is beszél anyanyelvén kívül, s többségük a magyar nyelvet tanulná meg a legszívesebben. Az újvidéki Scan közvélemény-kutató intézet a tartományi oktatási minisztérium megbízásából készített felmérést a középiskolások közötti nemzeti és nyelvi toleranciáról. A vizsgálat 39 tartományi középiskola háromezer tanulójának bevonásával készült.

Kult

Segélymegvonásra sztrájk

A művészek sztrájkja miatt elmaradt az 57 éves Avignoni Színházi Fesztivál s minthogy a sztrájkhullám nem állt meg, további kulturális események is áldozatául eshetnek Franciaországban. Náluk az Európában egyedülálló művész-munkanélküli segélyezési rendszer jövője a tét, nálunk hivatalosan nem is létezik munka nélküli művész. Nem mintha nem volna; csak éppen az ellátórendszer nem vesz róluk tudomást. Vannak viszont munka nélküli BT-tulajdonos művészek, ami nem ugyanaz. Vagy mégis? A magyar művész-szakszervezetek most elérték, hogy a minisztérium vegye komolyan törvénymódosító javaslatukat, amely feloldhatná az ellentmondásokat.

Kult

Elhunyt Janikovszky Éva

Életének 78. évében elhunyt Janikovszky Éva. A gyerekkönyveiről ismert írónő művei 31 nyelven jelentek meg. Janikovszky Éva életművéért az idén Kossuth-díjat kapott.

Kult

Harry Potter: menekülés és szappanopera nem csak gyerekeknek

Két hét alatt 307 ezer példány fogyott el a Harry Potter és a Főnix rendje című könyv felnőtt kiadásából Angliában. Az egy dolog, hogy a gyerekek megőrülnek Harry Potterért. A felnőttek azonban mit esznek egy még (már!) pattanásos varázslótanonc többé-kevésbé kiszámítható kalandjain? A The New York Times kritikusa szerint Roxfort egyszerű világa vonzza a harmincon túliakat, a Spiked Online pedig azon a véleményen van, hogy a felnőttek inkább visszafele menekülnek az időben.

Kult

Londonban 6.9 millió fontért kelt el egy Rembrandt-önarckép

Csaknem hétmillió fontért árvereztek el egy Rembrandt-önarcképet csütörtökön Londonban. A németalföldi mester negyvennél több önarcképéből utoljára három évtizede került egy példány kalapács alá. A mostani árverésen elért 6,9 milliós fontos leütési ár rekordnak számít.

Kult

Sztrájkhullám miatt elmarad az Avignoni Színházi Fesztivál

A sztrájk miatt elmaradt keddi megnyitó után véglegesen eldőlt az 57. Avignoni Színházi Fesztivál sorsa: az esemény főigazgatója a Le Monde csütörtöki számában tudatta, hogy a hagyományos, rangos júliusi színházi- és táncfesztivál megtartása idén lehetetlen.

Kult

Hulló csillagok háborúja

Jönnek-mennek a könyvpiaci trendek, de a sztárkönyvek tartani látszanak pozícióikat. Kultúrtörténeti pillanat volt, amikor a Heti Hetes műsorában összenéztek a szereplők és megállapították, már mindegyikükről megjelent legalább egy könyv. A túltermelés átka viszont a példányszám-csökkenés: ha ötezer elmegy egy-egy médiasztár könyvéből, már hátradől a kiadó. Ha pedig alacsony a példányszám, a kiadásba fektetett pénz is csökken, és a színvonal is zuhan. A média sztárjairól szóló könyvek bizony már csak könyvnek látszó tárgyak.

Millenáris-dosszié

Vádemelési javaslat a Millenáris-órák miatt

Lapértesülés szerint vádemelést javasol az ügyészség Berkecz Mária, a Millenáris Kht. volt ügyvezetője, és Klacsman Péter György, a Millenáris Rt. vezérigazgatója ellen. A rendőrség szerint Berkecz és Klacsman bűncselekményt követett el azzal, hogy az órákat ajándékként adták a belépőjegy mellé. A nyomozók szerint ez gazdaságilag indokolatlan volt, s így fennáll a hűtlen kezelés gyanúja.

Kult

Szupergyors robotrepülőgépet fejlesztene a Pentagon

A hangsebességnél ötször gyorsabb, a világ bármely táján lévő célpontot az Egyesült Államok szárazföldi területéről két órán belül elérni képes, pilóta nélküli, távirányítású repülőgép kifejlesztését tervezi a Pentagon - olvasható az amerikai védelmi minisztérium egyik internetes honlapján. A gép a tervek szerint hagyományos kifutópályájáról is képes lesz felszállni összesen 5443 kilogramm fegyverzettel.

Kult

Elhunyt Katharine Hepburn

Kilecvenhat évesen, vasárnap elhunyt a négyszeres Oscar-díjas amerikai filmszínésznő, Katharine Hepburn.

Kult

Eleven kultúra, megkövült finanszírozási rendszer

A jelek szerint a Fonó egyelőre nem zár be, mert a budapesti folk-jazz centrumnak mentőövet dobott a főváros és a minisztérium, a tűzoltásszerű segély azonban nem lehet megoldás. Magyarországon a kultúrafinanszírozás rendszerét irodalmárok, zenészek, színháziak egyként bírálják: konzervál avítt formákat és nem ismeri fel a létrejövő újakat, fenntartja az osztogatás és a kijárás rossz tradícióit.

A fukusimai baleset óta most először indítottak be egy több mint 40 éves reaktort

A fukusimai baleset óta most először indítottak be egy több mint 40 éves reaktort

Szakember vagy politikus legyen egy közgazdász? Szabad-e politikát vinni az oktatásba?

Szakember vagy politikus legyen egy közgazdász? Szabad-e politikát vinni az oktatásba?

Úgy drágulnak az építőanyagok, hogy azt már külön csoport vizsgálja a versenyhivatalnál

Úgy drágulnak az építőanyagok, hogy azt már külön csoport vizsgálja a versenyhivatalnál

Éppen most kezdődik egy újabb járványhullám az Egyesült Királyságban, egy nap alatt 16 ezer fertőzöttet találtak

Éppen most kezdődik egy újabb járványhullám az Egyesült Királyságban, egy nap alatt 16 ezer fertőzöttet találtak

Kivágták a nádat Vecsésen, elnémult a madárdalos környék

Kivágták a nádat Vecsésen, elnémult a madárdalos környék

Drágult a zöldborsó, és kisebb területen is termelik

Drágult a zöldborsó, és kisebb területen is termelik

Polt Péter elárulta, melyik kamupárt jelöltje ellen emeltek vádat

Polt Péter elárulta, melyik kamupárt jelöltje ellen emeltek vádat

Von der Leyen: Szégyenteljes a magyar melegellenes törvény – újabb eljárást indíthat az EU

Von der Leyen: Szégyenteljes a magyar melegellenes törvény – újabb eljárást indíthat az EU

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával