A világtól elzárkózó kommunista Észak-Koreában a 2010-es kemény tél és az annak nyomán fellépő élelmiszerhiány sem hozott nyitást. A mostani észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il 1994 óta irányítja vaskézzel a 24 milliós lakosságú országot és nem tűri el az ellenkezést. Emberijogi csoportok azzal vádolják, hogy nyilvános kivégzésekkel igyekszik elhallgattatni a belső kritikát. Az észak-koreaiak életkörülményei nehezek, de nem fenyegeti őket a kilencvenes évekéhez hasonló éhínség. Ekkor az orosz segély elmaradása, a sorozatos rossz termések és az elosztási rendszer csődje nyomán több mint egymillió ember halt éhen.

Phenjan központi városrésze szürkületkor.
©
Amerikai zászló és fegyverek kiállítva a háborús múzeumban.
©
Hordozható rádiós magnók sorakoznak a Nagy népi tanulócsarnok zenekönyvtárában az észak-koreai fővárosban.
©
Észak-koreai hordozórakéta emelkedik az égbe egy filmen amit a Három Forradalom kiállításon vetítenek Phenjanban.
©
Egy tál hagyományos koreai hidegen fogyasztott tészta, a nengmjon látható egy phenjani étterem asztalán.
©
©
Trolibuszon utaznak a helyi lakosok Phenjanban.
©
A 170 méter magas Dzsucse-torony árnyéka vetül rá a Tedong-folyóra Phenjanban.
©
©
Gyermekkórus lép fel Phenjanban.
©
Állatkert Phenjanban.
©
Kim Ir Szen mauzóleumának mása egy észak-koreai virágkiállításon.
©
©
Metrószerelvény Phenjanban.
©
Három férfi egy hajtánnyal halad a síneken az észak-koreai Nampho közelében.
©
Koncertre várakozók Phenjanban.
©
©
Észak-koreai katonanők Kim Ir Szen emlékművénél.
©
Nők tollaslabda-ütős előadása egy parkban Phenjanban, ahol Kim Ir Szen volt észak-koreai vezető születésnapjáról emlékeztek meg.
©
Közlekedési rendőr Phenjanban.
©
©
Horgászó férfiak.
©