
Féktelen bikafuttatás San Fermin ünnepén - Nagyítás-fotógaléria
A spanyol Pamplona város védőszentjének tiszteletére 1591 óta rendezett kilencnapos fiestára évente több ezer turista érkezik a világ minden tájáról Spanyolországba. San Fermin ünnepén minden nap bikafuttatással indul és mámoros utcai ünnepléssel ér véget.

Hagyományos vörös nyakkendőjét emeli magasba minden résztvevő az ünnepségsorozat kezdetén.
AP / Daniel Ochoa de Olza

Fergeteges utcai parádéval kezdődik San Fermin ünnepe.
AP / Ivan Aguinaga

Minden évben komoly tömeg gyűlik össze Pamplonában.
AP / Daniel Ochoa de Olza

A tömegbe ugrik egy férfi egy szökőkút tetejéről.
AP / Daniel Ochoa de Olza

Ernest Hemingway-t is rabul ejtette az utcai ünnep, 1926-os regényében az 'A nap is felkel'-ben nem győzte dícsérni a spanyolok vendégszeretetét.
AP / Alvaro Barrientos

A spanyol válság jelei
AP / Alvaro Barrientos

A plüss bika csak játék, az igazi elől már futni kell.
AP / Alvaro Barrientos

Zenés program bika alakzatban a nyolcnapos rendezvény nyitónapján.
AP / Ivan Aguinaga

Kíváncsi turisták és helyiek csüngenek minden erkélyről, várják, hogy a bikák és a tömeg meginduljanak a szűk utcákban.
AP / Alvaro Barrientos

AP / Daniel Ochoa de Olza

Az egyik híres kanyar, az Estafeta, ahol a bikáknak hirtelen kell éles jobbkanyart venniük, de általában elcsúsznak az utca kövén, neki a közönségnek.
AP / Alvaro Barrientos

''Játék és szórakozás'', amíg valaki meg nem...
AP / Daniel Ochoa de Olza

...sérül.
AP / Daniel Ochoa de Olza

A sikeres futók jutalma hidegzuhany és még több bor.
AP / Ivan Aguinaga

A helyi árusok legnagyobb örömére a nyolcnapos fesztiválon nincs pihenés.
AP / Alvaro Barrientos

Hömpölygő tömeg
AP / Daniel Ochoa de Olza

Lóugrással érkeznek a bikák az arénába.
AP / Ivan Aguinaga

Tömött lelátó. A véres játék iránt a mai napig töretlen az érdeklődés.
AP / Ivan Aguinaga

AP / Ivan Aguinaga

AP / Alvaro Barrientos

AP / Alvaro Barrientos

Felejthetetlen élmény
AP / Alvaro Barrientos

AP / Alvaro Barrientos

AP / Daniel Ochoa de Olza
Nagyítás
Fergeteges utcai fesztivál Pamplonában - Nagyítás-fotógaléria
A San Ferminnek, Pamplona város védőszentjének tiszteletére 1591 óta évente megrendezett kilencnapos fiesta egyik fő attrakciója a reggelenkénti bikafuttatás, amelynek során férfiak százai teszik próbára bátorságukat az arénába hajtott állatok előtt Pamplona utcáin. Az Ernest Hemingway amerikai író A Nap is felkel című 1926-os regénye által híressé tett fesztiválra évente több ezer turista érkezik a világ minden tájáról.