Tetszett a cikk?

Hétfő hajnalban véget ért a Sziget fesztivál, majd este ritkán látott mennyiségű csapadék szakadt a fővárosra néhány óra alatt, egész utcák maradtak áram nélkül, és volt, ahol még a föld is megnyílt, Putyin pedig elmerült. Robbantottak Bangkokban, szükségállapotot hirdettek egy vulkán miatt Ecuadorban, Spanyolországban pedig egy bika súlyosan megsebesített egy matadort. Íme a hét eseményei képekben.

Hétfőn az utóbbi évek, de lehet, hogy minden idők legnagyobb esője áztatta el Budapestet. Egy óra alatt 80-90 milliméter csapadék hullott: autók, buszok akadtak el a néhol derékig érő vízben, pincék áztak el, alagsori éttermek semmisültek meg, utak szakadtak be, és egy időre 40 ezer lakás maradt áram nélkül.
Túry Gergely
A hétfői özönvíz leglátványosabb mementója a Vámház körúton az alámosott és beszakadt úttest nyomán keletkezett elképesztő méretű lyuk lett.
Túry Gergely
Nem, Vlagyimir Putyint nem Budapesten fotózták le hétfő este, ez a kép Szevasztopolnál készült augusztus 18-án, kedden. Az orosz elnök újabb vakmerő PR-kalandra vállalkozott: a tavaly Oroszországhoz csatolt Krím közelében 83 méteres mélységbe merült a kutató tengeralattjáróval.
Hétfő hajnalban véget ért a Sziget Fesztivál. Az idén napról napra dőltek meg a látogató rekordok, 441 ezer ember vett részt a hét napos rendezvényen. A fesztivál így is viszonylag észrevétlenül, nyugalomban telt el, egészen addig, amíg az utolsó pillanatban nem történt tragédia. A zárónap utáni délelőttön egy német fiú sátrára dőlt egy faág. A kempingezéstől elzárt területen sátrazó fiú meghalt.
Stiller Ákos
Katonák és rendőrök egyperces csenddel emlékeznek meg az észak-kínai Tiencsin kikötővárosban augusztus 12-én történt robbanás áldozatairól a tragédia helyszínén kedden. A kikötőváros ipari telepén történt tragédiában legalább 114 ember meghalt.
MTI / AP / Chinatopix
Rendőr fotózza a bangkoki utcát borító törmeléket augusztus 17-én, hétfőn, miután robbanás rázta meg a thaiföldi főváros központját. A pokolgépes merényletben legkevesebb 27 ember életét vesztette és több mint 120-an megsebesültek.
MTI / AP / Mark Baker
Ultraortodox tüntetőt fognak le a rendőrök Jeruzsálemben hétfőn. Radikális tüntetők az ellen demonstráltak, hogy új lakónegyedet építenek egy olyan területen, ahol sokak szerint ősi zsidó sírok találhatók.
AFP / Ahmad Gharabli
Egy nőt megütöttek ismeretlen verőemberek Józsefváros hivatalos ünnepi megemlékezésén. A Kocsis Máté vezette kerület augusztus 20-i megemlékezésére a polgármestert vehemensen támadó Nincs Alku Párt aktivistái szerettek volna bemenni, de útjukat állták kigyúrt biztonsági őrök. Ezt láthatóan jogellenesen tették a civil ruhában lévő ismeretlenek, akikről az Index.hu videójában a józsefvárosi közterület-felügyeleti osztályvezető elismeri, hogy ő hívta őket.
Hír24 / Neményi Márton
Ünnepi tűzijáték a Duna felett
MTI / Kovács Attila
Menekült nő öleli magához gyermekét, miután biztonságosan átjutottak a görögországi Kos szigetére kedden. A rendkívül túlterhelt, 30 ezres lakosságú szigeten jelenleg 7000 menekült zsúfolódott össze, várva a továbbjutásra.
AFP / Louisa Gouliamaki
Egy tűzoltó pókemberként menti ki az árvízből a bajba jutottakat a németországi Göttingenben hétfőn. Az ítéletidő Németországot sem kímélte, ott halálos áldozata is volt a heves esőzéseknek.
AFP / DPA / Stefan Rampfel
Egy kislány pihen egy elárasztott katmandui nyomornegyed szárazabb területén hétfőn. A heves esőzések miatt megáradó Bagmati elárasztotta a folyó mentén fekvő nyomornegyed több száz házát.
MTI / EPA / Narendra Sreszta
Illegális halászaton kapott hajót robbant fel az indonéz tengerészet Borneo közelében kedden. A kormány 38 külföldi halászhajót repített a levegőbe illegális halászat miatt.
AFP / Rudi Hartono
Nemzeti ünnep az indonéziai Jakartában hétfőn. Zsírral bekent oszlopokon másznak fel nyereményekért versenyzők az Indonézia függetlenségének emléknapja alkalmából rendezett ünnepségen. A korábbi holland gyarmat hetven évvel ezelőtt, 1945. augusztus 17-én kiáltotta ki függetlenségét.
MTI / AP / Tatan Syuflana
Táncosok ünneplik Indonézia függetlenségét Banda Acehben, augusztus 17-én.
AFP / Chaideer Mahyuddin
Kitört a Cotopaxi tűzhányó az ecuadori főváros, Quito közelében kedden kora reggel. Az 5987 méter magas Cotopaxit a világ egyik legveszélyesebb vulkánjának tartják, mert a tetejét gyorsan megolvadó hó és jég borítja, amelyből hirtelen sárlavinák indulhatnak el a sűrűn lakott környék felé. Ecuadorban szükségállapotot hirdettek ki.
MTI / EPA / Jose Jacome
A La Gaceta de Salamanca nevű spanyol napilap hétfőn tette közzé ezt a képet Saul Jimenez Fortes spanyol matadorról, akit súlyosan megsebesített egy bika. Fortest súlyos nyaki sérüléssel kórházba szállították, az állapota kritikus.
MTI / EPA / La Gaceta de Salamanca/Barroso
Sejtelmes tükörkép a moszkvai Vörös térről, augusztus 18-án.
AFP / Kirill Kudryavtsev
Az Athletic Bilbao játékosai magasba tartják a Spanyol Szuperkupa trófeáját hétfőn. A baszk csapat az első mérkőzésen 4-0-ra nyert, majd a visszavágón 1-1-es döntetlent játszott az FC Barcelona otthonában.
AFP / Quique Garcia
Egy indiai lány imádkozik egy tűztemplomnál a párszi újév alkalmából. A párszi templomokban nincsenek képek vagy szobrok, az egyetlen szentség egy örökké égő kis tűz, amely Ahura Mazdá örök világosságát és dicsőségét hirdeti. Ezért a párszi templomokat tűztemplomoknak is nevezik. A párszik nem tartanak rendszeres istentiszteleteket, ők azért mennek a templomba, hogy az örök tűz közelében imádkozzanak.
AFP / Punit Paranjpe
Utas fut a vonatához a londoni King's Cross pályaudvaron. A brit vasúti szabályozási hivatal összesítése szerint a pályaudvar éves forgalma mintegy 29 millió utas, ezzel a King's Cross az ország kilencedik legforgalmasabb állomása.
MTI / AP / David Azia
Szinkronúszó több száz szardínia között a dél-koreai főváros Kangnam kerületében lévő akváriumban.
MTI / EPA / Yonhap
Az elmúló virágok himnusza című darab próbája Tajvanban, a tajpeji Nemzeti Színház Hangversenytermében. A darab tisztelgés az év körforgása és az évszakok váltakozása előtt, amelyet a jin és jang örök kölcsönhatása idéz elő.
MTI / AP / Cseang Jing Jing

Kövessenek minket a Facebookon is!

hvg.hu Nagyítás

Tegnap megnyílt az ég és a föld Budapesten

Rekord mennyiségű csapadék hullott a fővárosra tegnap este, de más települések sem úszták meg szárazon a hirtelen jött időjárás változást. Aki lemaradt volna a tegnapi özönvízről, annak mutatjuk.

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Ez volt Kazany: hazai sikerek a vizes vébén

Véget ért a kazanyi vizes világbajnokság: a huszonegy fős magyar úszócsapat végül tíz éremmel – három arany, három ezüst, négy bronz – zárta a világbajnokságot. A vasárnapi zárónapon két éremmel gazdagodott a magyar csapat: Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid révén 400 méter vegyesen egy arany- és egy ezüstéremmel zárták a versenyt. Képes összeállításunk a vébéről.

Fazekas István Nagyítás

Robbie Williams indította a Szigetet

Robbie Williams nyitotta a 2015-ös Sziget Fesztivált. Bár az énekes igazi fénykora bő évtizeddel ezelőtt volt, a mínusz egyedik napi – elsősorban a régi nagy slágereire és különböző feldolgozásokra épülő - koncertje az egyik legerősebb Sziget-nap volt a fesztivál történetében.

Stiller Ákos Nagyítás

Ennyi maradt a Szigetből

Egyszer minden véget ér. A szerelemnek múlnia kell. Lebontották a nagyszínpadot. Hamarosan itt az ősz. Kesergős fotóriportunk a Sziget Fesztivál utolsó utáni napjáról.

hvg.hu Nagyítás

Ozora arcai

Ugyan hivatalosan már vasárnap véget ért az idei, immár tizenharmadik alkalommal megrendezett O.Z.O.R.A. fesztivál, azonban a közönség nem igazán akart hazamenni, még a hét közepén is tartott a mulatság. Fotóriporterünk a helyszínen járt, és szembenézett Ozora arcaival.