Az egykori hajóépítő műhelyben, az Arsenaléban, Velence legnagyobb parkjában, a Giardinin álló - nemzeti pavilonokban, és szerte a város patinás palotáiban több száz kiállítás várja a késő őszig nyitva álló 57. Velencei Képzőművészet Biennálé látogatóit. Fóliasátorból épült kriptában rothadó testek között sétálhatunk, belülről ázó házba kukucskálhatunk, szemétből épült monumentális szobrokat csodálhatunk, sámán sátorban pihenhetünk, menekültekkel ragaszthatunk lámpákat, vagy épp a világ minden pontára érvényes okmányt szerezhetünk az idei mustrán, melynek középpontjába ezúttal maga a művészet, a művészi alkotófolyamat áll. A magyar pavilon kiállítása az utópiák devalválódásáról szól. Várnai Gyula békegalambot ábrázoló, „Peace on Earth!” feliratú neonja áll az épület kapujában. Eredetije 1958-ben került fel Dunaújváros legmagasabb épületére.

Az Arsenale közönsége összeállíthatta saját műalkotását is.
Kiss-Kuntler Árpád

David Medalla, Fülöp szigeteki alkotó - A stitch in Time - című művéhez a látogatók is hozzávarrhatnak.
Kiss-Kuntler Árpád

Alicjka Kwade - Weltenlinie 2017 - című alkotásának játékosságát önfeledt örömmel használják ki a látogatók.
Kiss-Kuntler Árpád

Fülöp szigeteki pavilon hatalmas alkotásai brutális, nyers kifejezés módjukkal állítják meg a nézőt.
Kiss-Kuntler Árpád

Bernardo Oyarzun - Werken, Közel száz Mapuche rituális maszkból összeállított installációja
Kiss-Kuntler Árpád

Az Arsenale videó installációja mindenki szemét rögzítette akit a kíváncsisága kukucskálásra kényszerített.
Kiss-Kuntler Árpád

A máltaiak tíz különböző installációval reflektálnak történelmük meghatározó pillanatára
Kiss-Kuntler Árpád

A grúz pavilon művésze, Vajiko Chachkhiani egy bányászvárosban talált elhagyott, tradicionális faházat hozott Velencébe, melyben láthatatlan forrásból megállítatlanul esik az eső, belül!
Kiss-Kuntler Árpád

Fóliasátorra emlékeztető kriptában rothadó, penészedő, szivacsos testek között vezet a látogató útja az olasz pavilonban.
Kiss-Kuntler Árpád

Az olasz pavilon kiállítása a felbomló testekről, életről és halálról beszél.
Kiss-Kuntler Árpád

Kishio Suga installációja a mesterséges hullámokkal foglalkozik.
Kiss-Kuntler Árpád

Zad Moultaka installációja a libanoni pavilonban a több évtizede tartó háború borzalmaira hívja fel a figyelmet.
Kiss-Kuntler Árpád

A török pavilon szigorúan őrzött világa az Arsenaléban.
Kiss-Kuntler Árpád

A tunéziai nemzeti pavilonban műalkotások helyett egy útlevélkiadó hivatalt állítottak fel, ahol mosolygós munkatársak ott helyben levett ujjlenyomatunkkal hitelesített, a világ minden pontjára érvényes türkizkék színű paszportot adnak.
Kiss-Kuntler Árpád

Francis Upritchard, Új-Zélandi művész - Makiko - című alkotása
Kiss-Kuntler Árpád

Julian Charierre, svájci alkotó - Future Fossil Spaces - című munkájához speciálisan rétegzett és metszett, több millió éves kövületeket használt fel.
Kiss-Kuntler Árpád

Michael Blazy, monacói művész - Collection of Chaussures - című munkájában használt tornacipőket alkalmazott cserépként, amiket a növényeket életben tartó mesterséges fénnyel világított meg.
Kiss-Kuntler Árpád

Az andorrai pavilonban belehallgathatunk az Eva Ariza által készített megannyi agyagtálka hangjába.
Kiss-Kuntler Árpád

James Lee Byars - The Golden Tower - című alkotása a történelmi városközpontban kapott helyet.
Kiss-Kuntler Árpád

Az amerikai pavilon hatalmas műtárgyai mellett a látogatók is alig férnek el.
Kiss-Kuntler Árpád

A japán pavilon Takahiro Iwasaki alkotta kiállítását alulról kukucskálva is megnézhetjük, igaz így magunk is az installáció részeivé válunk.
Kiss-Kuntler Árpád

A központi pavilon élő szobrai a közös jövőnkről alkotott képünket alakították.
Kiss-Kuntler Árpád

A dél -koreai pavilon Rodin - A gondolkodó parafrázisa
Kiss-Kuntler Árpád

Franz Erhard Walther, Németország - "Wall formation towards rotation" című, Arany Oroszlán díjas projektje.
Kiss-Kuntler Árpád

Rina Bareje indiai művész a bálványok világát járja körül.
Kiss-Kuntler Árpád

Liliana Porter argentin művész miniatűr figurákból állított össze meglepő tárgy-eggyüttest.
Kiss-Kuntler Árpád

Kortárs kínai installáció az Arsenale Nordon
Kiss-Kuntler Árpád

A biennálé hivatalos kiállításain kívül is számtalan más rendezény zajlik párhuzamosan Velencében. A Hyperpavillion a digitális jövővel foglalkozik.
Kiss-Kuntler Árpád

Sheila Hicks, amerikai alkotó- Escalade Beyond Chromatic Lands - című alkotásának nem csak a látványa, de az illata is lenyűgő.
Kiss-Kuntler Árpád

Egy rakéta hajtóműve által keltett robbanás tünékeny fekete felhőjét alkotta meg vattából Gal Weinstein, az izraeli kiállítás művésze.
Kiss-Kuntler Árpád
Kövessenek minket a Facebookon is!