szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Crystal Harris egy rádióinterjúban teregette ki a szennyest volt jegyeséről, a Playboy-alapító Hugh Hefnerről.

Nemcsak a meztelenkedés idegen a 85 éves Playboy-gurutól, hanem egyéb intimitások is távol állnak tőle, mondja legalábbis Crystal Harris, aki egy rádióinterjúban árult el kevésbé hízelgő részleteket Hugh Hefnerről. A 24 éves volt playmate egy héttel a nagy nap előtt mondta vissza az esküvőt, akkoriban még úgy nyilatkozott, hogy tiszteli Hefnert. Ez azóta megváltozhatott, ugyanis Howard Stern rádióműsorában azt is kiteregette volt vőlegényéről, hogy az egyszeri alkalom, amikor szexre került sor, legfeljebb két másodpercig tartott - írja a Spiegel.

Hefner még tavaly karácsonykor jelentette be az eljegyzést Twitteren keresztül a hatvanegy évvel fiatalabb szőkével, a június 18-ai esküvőre azonban nem került sor, a rossz nyelvek szerint azért, mert Harris keveselte a napi zsebpénzét, illetve nagyobb lehetőséget látott abban, ha "szólókarrierbe" kezd. Így utolsó pillanatban meggondolta magát. Pedig Hefner még a házassági szerződésről is hajlandó volt lemondani, és leépítette szokásos háremét Harris iránt érzett szerelme miatt.

A szakítást viszont humorral kezelte a Playboy főnöke: "jobb most, mint később". Majd a magazin júliusi számát, melyet a leendő feleségnek szentelt volna, és tartalmazta a nő esküvői ruhás fotóit, ellátta egy szalagcímmel: "Szökött menyasszony ebben a kiadásban". 

playboy
hvg.hu Shake

Bármely férfi odaadná bal mogyoróját Hugh Hefner királyságáért?

Hugh Hefner bár 84 éves még mindig elemében van, erről tanúskodik legalábbis a karácsonyi bejelentése, miszerint eljegyezte 61 évvel fiatalabb barátnőjét. A playboy fogalom megtestesítője több mint fél évszázada robbantotta ki Amerikában a szexuális forradalmat.

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst