A történeti fejlődés sajátosságaiból adódóan az alpesi államban nem alakultak ki dinasztikus gyűjtemények és művészeti akadémiák, és nem jött létre egységes nemzeti festőiskola sem. Ennek következtében az ország művészei tanulmányaikat a kor meghatározó művészeti központjaiban, Párizsban, Münchenben, Bécsben és Rómában folytatták, ahol bekapcsolódtak a nemzetközi művészeti vérkeringésbe. A jelentős alkotók mindegyike önálló, karakteres stílust alakított ki: a nagy európai centrumok irányzataihoz csatlakozva, mégis sajátos látásmóddal gazdagították azokat. Műveikben ugyanakkor felfedezhetők bizonyos közös vonások, amelyek kulturális és szellemi hátterükből fakadnak. A budapesti kiállításon szereplő festők mindannyian hazai élményeikből és életkörülményeikből merítve formálták meg a földi paradicsomról alkotott víziójukat, amely egyszerre személyes és egyetemes érvényű.
A neves svájci 19–20. századi alkotók művészetének közös témája a svájci táj és a benne élő emberek mindennapjai. Az ő szemükben ez az egyedi hely az életről szóló példázatként, örökkévaló tájként, valamint a paradicsom víziójaként jelenik meg. Közös bennük a földi paradicsom utáni vágyakozás, amely többük művészetében a bensőséges emberábrázolásban is megnyilvánul.
A földi paradicsom vágya
A svájci művészet remekművei a Christoph Blocher-gyűjteményből
2026. március 26. – június 7.
Ezt a cikket nem a hvg.hu szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről itt olvashat: (link)
