Żukrowski Kőtáblák címmel, 1966-ban megjelent magyar tárgyú regénye megrökönyödést okozott a budapesti vezetésben: a szerző az 56-os felkelés kitörését jogosnak nevezte, ”mert a megnyomorított magyaroknak nem volt veszítenivalójuk.” Kádárék tiltakoztak, Komócsint bízták meg az ügy „rendezésével”. Varsó a regényt nem tiltotta be de a kommunista párt napilapja bírálta a könyv eszmei gyengeségeit. A népszerű szerzőhöz nem nyúltak.


Zukrowski
„A könyv nem is érdemelne különösebb figyelmet, ha mindaz a politikai és erkölcsi csődtömeg, amelyet regényében Żukrowski összehord, nem kapcsolódna igen szorosan az 1956-os időszak magyarországi politikai eseményeihez, ha a cselekmények szereplői nem az indiai magyar nagykövetség akkori diplomatái, nagykövete és beosztottai lennének, akiknek nőügyeken, whisky-ügyeken, valutaügyleteken, egymás elleni áskálódásokon és egyéb efféle ügyintézéseken kívül alig-alig van másra idejük, legfeljebb még arra, hogyha a nagykövet véletlenül halálra gázol egy indiai kisfiút, akkor mielőbb kereket oldjon, s az egész ügyet rávarrja az indiai sofőrre” – így jellemezte Martin Ferenc varsói magyar nagykövet egy 1966 decemberi jelentésében a hazájában népszerű és elismert Wojciech Żukrowski Kőtáblák című vaskos regényét. Azt is furcsállotta, hogy a lengyel író az „1956-os magyar ellenforradalom” után éppen tíz esztendővel tűnik fel egy ilyen témájú alkotással.

A magyar külügyminisztérium illetékes területi osztálya a jelentés kézhezvételekor gyorsan elkészíttette a mű közel húszoldalas magyar nyelvű tartalmi ismertetését, és egy 1967. január 11-én kelt feljegyzés kíséretében sürgősséggel átadta a tárca vezetésének. „Politika, egzotikum, erotika” – olvasható a feljegyzésben a lengyel könyv esszenciája, amit részletesebben is kifejtettek: „Izgalmas, szórakoztató olvasmány a mai Indiáról, az indiai nép életéről, szokásairól, művészetéről, átszőve érdekfeszítő szerelmi történetekkel, ami mind tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy vonzó miliőt teremtsen a tulajdonképpeni mondanivaló számára: bemutatni az 1956-os magyarországi ellenforradalmat egy magyar külképviselet /Új-Delhi/ dolgozóinak magatartásán keresztül. (…) S milyennek látja a szerző egy magyar nagykövetség dolgozóit? Éles harc a rúpiáért, a fontért, a pénzátutalásért, intrikák, egymás elleni áskálódás, dogmatikus szemlélet és módszer, szerelmi kalandok, feketézés és egyéb becstelenségek egész sora.”

Gomulka
Csak amiatt nem kerekedett volna diplomáciai bonyodalom két kommunista testvérország között, hogy az események tizedik évfordulóján a lengyel sajtó még egy utalás erejéig sem tett említést a „magyar ellenforradalomról”. Ehhez ugyanis volt idő hozzászokni a Duna partján. Hiszen az 1956 októberében hatalomra került Władysław Gomułka a hallgatás politikáját folytatta a magyar ügyben Nagy Imre és társai kivégzése után, hogy a lengyelek – akik tevőlegesen segítették a felkelést – végre elfelejtsék az egészet.

Żukrowski könyve azért keltett ingerültséget Budapesten, mert a magyar vezetés különösen érzékeny pontjára tapintott rá. A kádári megítéléssel (Magyarországon szervezett ellenforradalom zajlott le) szöges ellentétben álló Gomułka-féle álláspontot tükrözte vissza, amiről idehaza azt feltételezték, hogy Varsóban már meghaladták azt. Eszerint a felkelés jogosan tört ki, mert Rákosi Mátyás sztálinista diktatúrája megnyomorította a magyarokat, akiknek nem volt veszítenivalójuk. Ebből következett, hogy a „jogos felkelés” nem volt eleve „ellenforradalom”, hanem a második szakaszában bukkant fel annak fenyegető veszélye, amikor Magyarországot ki akarták szakítani a kommunista államok táborából.

Ezen kívül a Kőtáblák a Rákosi-korszak hatalmi elitjének csöppet sem hízelgő leírását tartalmazza, amit éles szemmel fedezett fel a fentebb idézett külügyi feljegyzés – anyanyelvével egyébként hadilábon álló – készítője is: „A szerző azért festette az egész magyar nagykövetséget ilyen színben, hogy ezzel is igazolja: az a társadalom, amelyet ilyen emberek képviselnek, szükségszerűen elérkezik oda, hogy radikális változásokat hajtson végre. Żukrowski a kollektíván keresztül – amely mégha külföldön is – a magyar társadalom egy részét alkotta, a magyarországi események bekövetkezésének törvényszerűségét próbálja igazolni.”

A mű arra is emlékeztetett, hogy annak idején maga Gomułka is támogatta a Nagy-kormányt, valamint 1958-ig nem volt hajlandó ellátogatni Budapestre, és ezzel legitimálni a magyar társadalom szemében Kádárt, mert nem értett egyet az általa alkalmazott megtorlással, valamint Nagy Imre ügyének kezelésével.

A magyar vezetők felháborodását fokozta, hogy Żukrowski regényét a Nemzetvédelmi Minisztérium adta ki húszezer példányban (amit egyébként napok alatt szétkapkodtak), ez végképp megerősítette gyanakvásukat, hogy a hivatalos lengyel nézőpont tükröződik az író munkájában. Pedig nem is tudták, hogy Żukrowski már másfél évvel korábban befejezte a kéziratot, de az állami cenzúra hosszasan halogatta az engedélyezést. Kapcsolatait felhasználva a szerzőnek sikerült eljutnia Gomułkához, aki személyesen bólintott rá a kiadásra.

Idehaza az is meghaladta az ingerküszöböt, hogy a könyvben kizárólag jó szóval illetik a Petőfi Kör tevékenységét, amelyet Kádárék az „ellenforradalom” egyik legfőbb ideológiai előkészítőjének minősítettek, és ekként is bántak annak vezetőivel, többüket börtönbüntetéssel sújtották. Nagy Imre alakja is sokkal árnyaltabb annál, mint ahogy azt Budapesten megkövetelték. A Kőtáblákban emlegetett magyar miniszterelnök egyrészt más, mint a többi kommunista politikus, mert „szíve van”; másrészt november elején abban hibázott, hogy „kicsúszott a hatalom a kezéből, elragadta az ár, döntött az utca”.

A cím a mózesi tízparancsolatra utal (Oldaltörés)

A magyar tiltakozás elsőrendű oka persze az lett – amiről nyíltan nem beszéltek –, ahogyan megfogalmazódik Kádár 1956 őszi dilemmája a regényben. Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes is ezt írta első kérdésként a hozzá érkezett feljegyzésre, aztán rögtön meg is találta a választ a mellékelt tartalmi kivonatban, ahol a főszereplő következő belső monológját olvashatta:” Ki áll majd a nép elé, és ki mondja ki azután, ami történt: bízzatok bennem, kommunista vagyok… Kádár kormányt alakít? De kicsoda is ő saját maga? Minek a nevében hívta be az orosz tankokat a magyarok ellen, ő, aki szintén magyar? Mit akart megmenteni? Ma mindenki ellene van, egy maroknyi csoport kivételével, akik hozzá hasonlóan azt gondolják, hogy megmentik Magyarországot, megmentik azt, ami a borzalmak és a pogrom után még megmaradt. Hihet-e benne a nép, ha ágyúk agitáltak mellette?

Az oroszok nem bízhatnak Kádárban, börtönből szabadult, szembenézett a halállal, hamisan megvádolták, megkínozták; abból a börtönből szabadult, melyet elvtársai építettek. Élve szabadult, de vajon megőrizte-e a szocializmusba vetett hitét? El tudja-e feledni az elszenvedett igazságtalanságot? De talán azért hívta be az oroszokat, hogy végre alkalma legyen leszámolni az egykori hóhérokkal, s most fog bosszút állni. (…) Ha azért tette legutóbbi lépéseit, hogy hatalomra jusson és személyesen számoljon le, száz év múlva a tömeg kihurcolja a csontjait a sírjából és a Dunába dobja… Ha valóban meg akarja menteni Magyarországot, magára véve a felelősség, a gyanakvás és gyűlölet szörnyű súlyát, akkor a nép nemcsak hogy megbocsát neki, de hősei sorába emeli, akiknek nevét nemzedékek tisztelettel és hálával fogják emlegetni. (…) Egyedül maradt a küzdőtéren. Ő és a rá figyelmesen ügyelő oroszok. Ha tudni lehetne, hogy mit is akar valójában?”

Gomulka és Hruscsov
Żukrowski egyáltalán nem volt antikommunista, sőt, inkább klasszikus társutasnak nevezhető. Azon lengyel közéleti személyiségek sorába tartozott, akik – Martin nagykövet szavai szerint – „fenntartás nélkül hívei a jelenlegi politikai rendszernek, elfogadják a párt vezető szerepét és lényegében ideológiájával is egyetértenek”. A második világháború idején a Honi Hadsereg tisztjeként vett részt a polgári ellenállásban, azután 1947-ig a lengyel néphadseregben szolgált, majd 1953-54-ben haditudósító volt Indokínában. Indiáról közvetlen tapasztalatokat szerezhetett az ottani lengyel nagykövetség kulturális tanácsosaként (1956-59). Żukrowski egyértelműen kiállt Wojciech Jaruzelski tábornok mellett az 1981. december 13-i hadiállapot bevezetésekor. Válaszképpen a föld alá kényszerített „Szolidaritás” varsói szervezete arra buzdította a lengyeleket, hogy vigyék vissza könyveit a lakásához. Tekintélyes kupac halmozódott fel a bejárati ajtónál.

Żukrowski felettébb tisztelte Kádár Jánost: „1956 novembere óta követett politikai vonalunk iránt is őszinte szimpátiával és elismeréssel viseltetik, s különösen nagyra értékeli Kádár elvtársat” – írta róla ugyanabban a jelentésben Martin. Amikor 1964 októberében magyar párt- és kormányküldöttség járt Lengyelországban, tervbe volt véve egy rövid találkozó az íróval, azonban a nagypolitika keresztülhúzta a számításokat. Hruscsov váratlan leváltása miatt Kádár megszakította programját, és rögvest visszatért Budapestre.

A Kőtáblák 1955-56-ban játszódik, a cím a mózesi tízparancsolatra utal, valamint azokra az erkölcsi-politikai választási kényszerekre, amelyek elé a regény szereplői kerülnek. Főhőse a rokonszenves Terey István kulturális attasé, akinek sorsában a szerző saját magát formálta meg. Terey magyar katonaként a szövetséges németek oldalán harcolt a világháborúban az orosz hadsereg ellen, 1945 után viszont az új rendszer híve lett. A Rákosi-féle személyi kultusz túlkapásai erősen foglalkoztatják, nem megalkuvó típus. Egyúttal ismert költő, de távol áll a hivatalos szervezettől: „Az írók egyik csoportja őrizkedett a másiktól, súlyosan estek latba a szavak, mint a kövek: ügynök, spicli, feljelentő. Akkor járta az a vicc, hogyha az írószövetség tagja kíván lenni az ember, szükséges, hogy két könyvet és három kollégát adjon ki.” A vallásos Terey műveltsége, emberi magatartása révén kimagaslik a delhi magyar nagykövetség beosztottai közül. Már két éve kint dolgozik, de feleségét és kisfiait nem engedik ki hozzá, mert nem bíznak meg benne maradéktalanul. Ellenben ő az egyedüli a diplomaták közt, akinek nincs oka felelősségre vonástól tartania a Rákosi-rendszer miatt.

Terey népszerű a kommunista és a nyugati országok követségein, valamint jó kapcsolatokat ápol az indiai főváros nevesebb kulturális személyiségeivel, művészekkel, üzletemberekkel egyaránt. Viszonya volt Grace-szel, egy gazdag üzletember félig hindu, félig angol lányával, majd annak esküvőjén ismeri meg Margit Ward ausztrál orvosnőt. Terey teljesen beleszeret, még a válás gondolata is felmerül benne. Közben eltávolodik a nagykövetség munkatársaitól, azok üzelmei miatt, Bajcsy Kálmán nagykövettel pedig az eltussolt gázolás okán romlik meg a kapcsolata. A fölényérzet kialakított [Bajcsyban] valamiféle jóindulatú felsőbbrendűségi érzést – csepp lenézéssel vegyítve – azok iránt, akik az autóbuszokon és villamosokon tülekednek, sorba állnak, üzletről üzletre járva hajszolják a keresett árucikkeket. Meg kell még egy kissé szenvednünk, elvtársak – mondja megértően, és gondolatban megkönnyebbülten tér vissza rezidenciájába, saját autójához, melyet államköltségen tart fenn.”

Az 1956-os esztendő eseménysorozata, különösen a forradalom nagy zavart és felfordulást okoz a magyar diplomáciai képviseleten. Kivárás, helyezkedés, latolgatás, hajsza a friss hírek után. Terey értesül a novemberi 4-i szovjet beavatkozásról és az ezt követő emigrációs hullámról. Ő maga is komolyan mérlegeli, hogy Margittal Ausztráliába távozik. A nagykövet mesterkedése folytán visszahívják őt, ekkor mindenki biztos abban, hogy Terey új otthont választ. Mégis felülkerekedik benne a hazaszeretet, a hit, a családjához való ragaszkodás: „Tévedett, amikor azt hitte, hogy más, mint a többi, a törvények rá nem vonatkoznak. Földhöz vághatjuk dühödt lázadásban a Kőtáblákat, meg is taposhatjuk őket őrjöngve, az örömteli felszabadulás érzésével. Hogy megszabadultunk tőlük. És mégis újra elállják majd az utunkat, fenyegetően, belénk égetik jelüket…”.

Van még valami, ami Tereyt hazafelé fordítja – meg akarja adni a lehetőséget Kádár számára: „Csak a fuldokló ember érti meg igazán, mit is jelent a nyitott ablak. Kádárnak át kellett vennie a felkelés jelszavait, mert a nép változásokat követelt. Ha becsületesen végre akarja hajtani, akkor segíteni kell ebben. Minden erőnkből. Ha hazudott, akkor semmi sem menti meg. De ez már a jövő, csak az idő mutatja meg.”

Végül nemcsak Tereyt rendelik Budapestre, hanem Bajcsy nagykövetet is, ami a főhős szemében annak biztosítéka, hogy Kádár nem tart igényt a Rákosi-rezsim prominens haszonélvezőire, és nem kívánja folytatni a letűnt időszak gyakorlatát.

Komócsin közbenjárása (Oldaltörés)


A többször említett 1967. január 11-i külügyi feljegyzésben azt javasolták a minisztérium vezetésének, hogy kéressék be Jan Kiljanczyk budapesti lengyel nagykövetet, és nyújtsanak át neki egy megválaszolandó emlékeztetőt Żukrowski könyvéről, hivatkozással arra, hogy „az írásmű témájának és szereplőinek megválasztása, cselekményének keretei, hőseinek állásfoglalása nem segíti elő az 1956. évi magyarországi ellenforradalom okainak és összefüggéseinek jobb megértését, a szocializmus közös építésének bázisán nyugvó magyar-lengyel barátság elmélyítését”. Erdélyi miniszterhelyettes a tartalmi összefoglaló elolvasása után másként döntött, úgy vélte, hogy mindezt magasabb szinten, pártvonalon kell felvetni. Valószínűleg magához Kádárhoz fordult azon nyomban, akinek azelőtt hosszú éveken át a referense volt.

Abban az időben az MSZMP Központi Bizottságának titkárai az általában kéthetente ülésező Politikai Bizottság felezőidejében tartották „munkaértekezletüket” – Kádár vezetésével. Az ott elfogadott határozatokat a soron következő PB-ülés hagyta mindig utólag jóvá. A „egzotikus környezetben játszódó, fülledt erotikájú sikerregénnyel” nem akartak nyolc napot várni, hanem a januári 16-i munkaértekezleten napirendre tűzték a kérdést, aminek elintézését Komócsin Zoltán külügyi KB-titkár kapta.

Őt bízták meg azzal, hogy vonja kérdőre Kiljanczyk nagykövetet, az MSZMP KB nevében tiltakozzék „a magyarországi ellenforradalom évfordulójára megjelentetett” Kőtáblák ellen, annak politikai vonatkozásai miatt, „s kérje központi bizottságuk megfelelő intézkedését”. Két nappal később már létre is jött a találkozó Kiljanczykkal, aki távolról sem mutatkozott olyan magabiztosnak, mint nemsokkal azelőtt, amikor is kioktatott két magyar diplomatát, hogy ez nem dokumentum, hanem egy regény, így kell rá tekinteni. Komócsin határozottan tudtára adta a nagykövetnek, hogy a magyar vezetés rossz néven veszi „Żukrowski katolikus író” könyvének kiadását, mert „abban az 1950-es évek magyarországi viszonyairól, az ellenforradalom előzményeiről, felszámolásának módjáról, az MSZMP és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány vezetőiről helytelen beállításban szólnak”, valamint a delhi képviseletről rajzolt kép kompromittálja a magyar diplomatákat. Ennél fogva, „ez a mű nem tesz jó szolgálatot népeink barátságának”.

Zenon Kliszko
A tiltakozás kifejezésével egyidejűleg Komócsin jelezte, hogy érdemi lépéseket várnak el a lengyel testvérpárttól. Kiljanczyk ígéretet tett arra, hogy minderről közvetlenül Zenon Kliszko illetékes KB-titkárt, Gomułka egyik legközelebbi munkatársát fogja tájékoztatni. Ezután mentegetni próbálta Żukrowskit azzal, hogy bár a magyarok által szóvá tett leírások „valóban sötét képet festenek”, de „az egész könyvet átitatja egy túlfűtött erotika, és így az olvasók a kifogásolt politikai részeken átsiklanak”. A nagykövet végezetül megkérdezte Komócsintól, „van-e valamilyen konkrét tanácsa”, mit is kéne cselekedniük, de ő erre úgy reagált, hogy ezt „teljesen a lengyel elvtársak belátására bízzák”. Azért ki tudja, talán mégis súgott valamit.

Az MSZMP Politikai Bizottságának 1967. január 24-i ülésén tudomásul vették Komócsin beszámolóját feladata végrehajtásáról, és meghagyták neki, hogy egy hónap múlva – „amennyiben addig választ nem kapunk” – járjon utána, történt-e valami fejlemény Varsóban.

A lengyel vezetők komolyan vették a tiltakozást, egyúttal hamar ráleltek a megoldásra. Éles hangú kritikát írattak az „eszmei-művészi félreértésnek bizonyult” Kőtáblákról a Trybuna Luduba, a párt központi lapjába, amit február 2-án már közöltek is. A cikk szerzője hosszasan ecsetelte a könyv fogyatékosságait, olcsó hatásvadász fogásait, majd rátért a lényegre, az 1956-os budapesti események és azok indiai lecsapódásának „szerfelett egyoldalú és felületes” megjelenítésére: „Mintha Żukrowski nem vette volna észre az akkori politikai helyzet összetettségét, amikor is egyre meghatározóbbá vált a reakciós erők befolyása és nyomása, hogy a magyarokra egy antiszocialista rezsimet kényszerítsenek rá. Ehhez kapcsolódik még az 1956-ot megelőző időszakban Magyarországon és a többi szocialista országban előfordult torzulások és hibák okainak rendkívül leegyszerűsített megközelítése. Elfogadhatatlan az is, ahogy ebben a regényben elénk tárják a magyar kommunisták magatartását. A fekete-fehér séma dominál a Kőtáblákban feltűnő személyek ábrázolásában. A főhősön kívül, aki összes ágykalandja ellenére még a fehér hónál is tisztább a végén, a magyar nagykövetség minden munkatársa, az összes kommunista és forradalmi, baloldali múltú ember (akiknek életútja elüt a horthysta körökből érkezett főhősétől) kisebb-nagyobb mértékben demoralizált vagy belül megtört, cinikus karrierista és politikai szerencselovag a műben, akik kizárólag azért hallgatják a Budapestről érkező híreket, hogy megfelelően helyezkedjenek és kellően bebiztosítsák magukat. (…) Az ilyesfajta ábrázoláskor számon kell kérni a belőle fakadó eszmei következményeket, mindazt, amit ezek a jellemrajzok sugallnak abban a konkrét politikai és ideológiai valóságban, amiben ez a regény játszódik.”

A cikket követően Zenon Kliszko felkereste Martin Ferenc nagykövetet, szóba hozta az írást, valamint megígérte, személyesen fogja megértetni Żukrowskival, hogy szó sem lehet alkotásának idegen nyelvű megjelentetéséről (ugyanis a magyar kiadást a szerző szinte az első pillanattól fogva szorgalmazta a varsói magyar diplomatáknál).

Az MSZMP Politikai Bizottságának címzett 1967. március 30-i feljegyzésében Komócsin megelégedetten nyugtázta, hogy a Trybuna Ludu kritikája „valóban helyes elvi, politikai platform alapján marasztalja el a könyvet”. Egyben javasolta, hogy a bírálatot és „Kliszko elvtárs kijelentéseit” figyelembe véve „a magunk részéről ezt az ügyet tekintsük lezártnak”. A PB április 6-i ülésén ezzel minden résztvevő messzemenően egyetértett.

 

Zukrowski sírja
Lengyelországban hatalmas sikert aratott a könyv, már 1967-ben rangos irodalmi díjat nyert. A rendszerváltásig még tizenkét kiadást élt meg, összesen egymilliót meghaladó példányszámmal. 1983-ban filmet is forgattak belőle – korábban maga a világhírű Andrzej Wajda próbálkozott kitartóan az engedélyezéssel, de tőle megtagadták –, ami közel sem hozott olyan elismerést, mint az eredeti alkotás. Talán azért, mert alaposan átírták, megváltoztatták a helyszínt és az időpontot is. A történet az új-delhi lengyel nagykövetségen zajlik, drámai középpontjában, - amihez a lengyel diplomatáknak a távolban viszonyulniuk kell, - ezúttal az 1956. júniusi poznani munkásfelkelés áll.

A lengyel vezetés olyannyira szigorúan tartotta magát a Kőtáblák külföldi kiadásának tilalmához, hogy a mű valamely európai nyelven 1997-ben látott először napvilágot – történetesen oroszul (azóta elkészült egy angol fordítás is). Igaz, 1970-ben kis híján forgalomba került Csehszlovákiában, de az éber prágai cenzúra még időben elejét vette a terjesztésnek. A kinyomtatott példányokat raktárakban tárolták, ahonnan az ott dolgozók szép lassan széthordták. Magyarul sosem jelent meg.

Tischler János

A regényből vett idézeteket Hary Judit fordította

Nyolcan meghaltak egy csehországi idősotthonban keletkezett tűz során

Nyolcan meghaltak egy csehországi idősotthonban keletkezett tűz során

Újabb pletyka terjed a Samsung Galaxy S20 kamerájáról, de ennek nem fog örülni

Újabb pletyka terjed a Samsung Galaxy S20 kamerájáról, de ennek nem fog örülni

Videó: Feneketlen bendőjű, csontevő "rémségekre" bukkantak a tenger fenekén

Videó: Feneketlen bendőjű, csontevő "rémségekre" bukkantak a tenger fenekén

Feljelentésből tudta meg, hogy a miskolci kórházban három éve kivették a petevezetékeit

Feljelentésből tudta meg, hogy a miskolci kórházban három éve kivették a petevezetékeit

Zürichben megcsinálták a "mesterséges testet", a gép egy hétig is életben tart egy emberi májat

Zürichben megcsinálták a "mesterséges testet", a gép egy hétig is életben tart egy emberi májat

Fellélegezhetnek a WhatsApp felhasználói, hirdetésmentes marad a platform

Fellélegezhetnek a WhatsApp felhasználói, hirdetésmentes marad a platform