szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ryan Gosling nem akart együtt dolgozni Rachel McAdamsszel a Szerelmünk lapjai című romantikus film forgatásán, és kifejezetten utálta a színésznőt, akivel egyébként utána négy évig járt is.

Bár a forgatás után négy évig jártak, Ryan Gosling kimondottan nem bírta Rachel McAdamset a Szerelmünk lapjai című filmkészítése idején - árulta el a film rendezője, Nick Cassavetes a világsiker 10 éves évfordulója alkalmából adott interjúban.

"Talán nem kellene elmondanom ezt a történetet, de tényleg nem bírtak ki egy napot sem együtt a fogatáson" - mesélte Cassavetes, aki azt mesélte, az egyik jelenet közben Ryan Gosling odament hozzá és azt kérte tőle, vigye onnan McAdamset és hozzon helyette egy másik színésznőt, mert képtelen vele dolgozni. ""Nem tudom vele megcsinálni. Egyszerűen nem kapok ebből semmit" - mondta állítólag Gosling.

A rendező elmondása szerint ezután bevitte a két színészt ehy producerrel egy szobába, ahol Gosling és McAdams annyira összeveszett, hogy üvöltöztek egymással. Miután viszont kiordibálták magukat, mindenki belement, hogy tovább dolgozzanak, McAdams pedig kiállt magáért és a szerepéért.

AFP / Kobal
Salman Rushdie: Óriási fájdalmat és sokkot éreztem, és tudtam, hogy hatalmas mennyiségű vérben fekszem

Salman Rushdie: Óriási fájdalmat és sokkot éreztem, és tudtam, hogy hatalmas mennyiségű vérben fekszem

Olcsó repülő drónhajó szállíthat rakományt a víz felett – videó

Olcsó repülő drónhajó szállíthat rakományt a víz felett – videó

Amerikából aligha lesz orbáni illiberális demokrácia – Magyar Bálint és Madlovics Bálint elemzése a Foreign Affairsben

Amerikából aligha lesz orbáni illiberális demokrácia – Magyar Bálint és Madlovics Bálint elemzése a Foreign Affairsben

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán