Magyar Európa-válogatottak állnak ki Amerika ellen

Öt magyar úszó is rangos nemzetközi versennyel búcsúztatja az évet: ketten (Verrasztó és Biczó) az Európa-Amerika párviadalon indulnak az öreg kontinens képviseletében Glasgow-ban, míg a péntek-szombati skóciai viadallal párhuzamosan zajló oroszországi eseményen hárman (Gyurta, Hosszú és Cseh) állnak rajthoz Szentpéterváron.




Kovács Katalin gyereket vár

A 37 éves olimpiai bajnok június elejére várja első gyermekét, akinek Luca vagy Zétény lehet a neve. A kajakos nem adott választ arra a kérdésre, hogy a gyermek érkezése pályafutása befejezését is jelenti-e egyben. Most hihetetlenül boldog, és úgy érzi, mindent elért, amit ezen a pályán el lehet érni.




Sima győzelemmel döntőben a Bayern

A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München jutott be elsőként a Marokkóban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság döntőjébe, miután kedden simán, 3-0-ra legyőzte a kínai Kuangcsou Evergrande-et.


Kikaptak az olaszoktól női pólósaink

Vereséggel mutatkozott be a magyar női vízilabda-válogatott világliga-csoportjában, Cataniában, két góllal alulmaradva a házigazda olaszok nemzeti együttesével szemben.


Változtatnak a birkózás súlycsoportjain

A várakozásoknak megfelelően a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) változtat az eddigi súlycsoportokon, és kedden bejelentette a riói olimpia műsorán szereplő hat-hat kötött- és szabadfogású kategóriát.


Fotó: Hendének miért nem kibicel senki?

Honvédségi ultibajnokságon vett részt Hende Csaba honvédelmi miniszter, az eseményen szerencsére ott volt az MTI fotósa is. Az alábbi képből kiderül, hogy míg Hende egyik kártyapartnerének négyen kibicelnek, a másiknak pedig az összes olvasónk belelát a lapjaiba, addig a miniszter lapjárását senki nem fürkészi.





UEFA-büntetés az orosz huligánok miatt

Részleges stadionbezárással és pénzbírsággal sújtotta a Zenitet az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), miután az orosz csapat huligánjai miatt majdnem félbeszakadt az együttes múlt heti, Austria Wien elleni Bajnokok Ligája-meccse.



Videó: ilyen egy megbundázott 11-es rúgás

Harminc olasz első osztályú labdarúgó-mérkőzést bundázhattak meg az elmúlt években Szingapúrból. Olaszországban négy embert őrizetbe vettek hajnalban és még az egykori Milan-sztár Gennaro Gattuso ellen is nyomoznak. Az olasz lapok azt írják, hogy egy 2011-es Udinese-Lazio meccs is bunda volt, emlékeztetőül ezért megmutatjuk, hogyan lőtték azon a meccsen a büntetőrúgást.



Foci-vb 2026