Könnyedén jutott Nadal a döntőbe
Három sima szettben győzte le Rafael Nadal honfitársát, Favid Ferrert.
Három sima szettben győzte le Rafael Nadal honfitársát, Favid Ferrert.
hvg.hu
Miután megnyerte egy oslói versenyen a száz méteres síkfutást, képtelen volt megállni, és beleszaladt egy virággal érkező lányba.
hvg.hu
Feltöltjük a hűtőt, beruházunk új televízióra és kibéleljük a kanapét pokróccal. Kezdődik a foci-Eb, tehát megáll az idő, s minden viszonylagossá válik. Bárcsak mi is ott lehetnénk!
Dömötör Tamás
Több 1928-as olimpikon, akik közül sokan érmet szereztek az amszterdami versenyeken, haláltáborban végezték.
R.A.
Egybehangzó helyi sajtóértesülések szerint David Beckham is bekerült azon brit labdarúgók közé, akik közül 18 majd pályára léphet a londoni olimpián.
MTI
A futball fontos. Az európaiak közhangulatát a futball mindig mindennél erősebben befolyásolja. Vajon a résztvevők közül melyik betegeskedő országoknak volna a legnagyobb szükségük a sikerélményre? Baló György megmondja.
Baló György
Eső miatt a második szett közepén félbeszaladt Rafael Nadal és David Ferrer elődöntője a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.
MTI
Inkább hagyná játékosait orgiázni, mint alkoholizálni Franciszek Smuda, a labdarúgó Európa-bajnokságon társrendező Lengyelország válogatottjának szövetségi kapitánya.
MTI
Az 50 év alatti felnőtt lakosság felét érdekli a péntek este kezdődő ukrán-lengyel közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen a spanyolokért szorít a legtöbb magyar.
MTI
Kezdődik a foci-Eb, a világ – de Európa biztosan – Lengyelországra és Ukrajnára figyel. Huszonhárom nap, tele focival, a kontinens legjobb csapataival. A hvg.hu pedig biztosítja, hogy akár telefonján is követhesse az eseményeket.
hvg.hu
A nemzetközi fogadási csalásokkal összefüggésben a múlt hét elején őrizetbe vett Str. Lászlót ideiglenes átadási letartóztatásba helyezték, B. István pedig a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) előtt folyamatban lévő büntetőüggyel kapcsolatban külön bírói döntésre július 1-jéig előzetes letartóztatásba került.
MTI
A kormányt bírálja az MSZP, amiért a futball-Európa-bajnokság kezdetére nem készült el a Szerencsejáték Zrt. online fogadóirodája.
MTI
Rasszista bekiabálásokkal fogadták a holland fociválogatott színes bőrű tagjait a Krakkóban szerdán tartott nyílt edzésen - közölte a BBC a hollandok kapitányára, Mark van Bommelre hivatkozva. Az UEFA közölte, intézkedni fog, ha még egy ilyen eset történik.
hvg.hu
Több mint kétezer játékos nevében nyújtottak be közös keresetet csütörtökön Philadelphiában a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) ellen. A felperesek szerint az NFL nem ismeri el, hogy a sportban elszenvedett fejsérülések idegkórtani károsodásokhoz vezetnek, sőt, kifejezetten elhallgatta az ezzel kapcsolatos kockázatokat.
MTI
Fontos világbajnoki selejtezőt játszik vasárnap Veszprémben és jövő szombaton Oslóban a magyar férfi kézilabda-válogatott Norvégia ellen. A párharcban már aktív szereplő lesz a három év kihagyás után visszatérő Nagy László.
MTI
Pénteken 18 órakor az ukránokkal társházigazda lengyel és a 2004-es győztes görög válogatott varsói mérkőzésével megkezdődik a 14. labdarúgó Európa-bajnokság. A kontinensviadalon 16 csapat küzd meg az Henri Delaunay Kupáért, amelyet a július elsejei kijevi finálé után emelhet magasba a győztes. A serleg mellett komoly pénzekért is folyik a harc: az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 196 millió eurót oszt szét a tornán.
MTI
Meggyógyultak az ukrán labdarúgó-válogatott tagjai, akik kedden erős gyomorfájdalmakra panaszkodtak. Oleg Blohin szövetségi kapitány azt mondta: minden játékosa egészségesen várja a svédek ellen hétfőn sorra kerülő Európa-bajnoki találkozót.
MTI
16 csapat, 16 alkalmi blogger, 16 kötődés. A hvg.hu garantáltan szubjektív előzeteseket és kommentárokat közöl az ukrán-lengyel foci-Eb mindennapi meccsbetevőihez. Újságíróink és társszerzőink nem nyomják el szurkolói énjüket. Lesz tehát mibe belekötni. Most a D csoport vezérszurkolói is beköszönnek.
hvg.hu