Több hónap kihagyás vár David Villára

Megműtötték David Villát, az FC Barcelona múlt csütörtökön, a klubvilágbajnokság elődöntőjében sípcsonttörést szenvedett támadóját, akire négy-öt hónap kihagyás vár.




Senna a Nascarban folytathatja

Az As című spanyol sportnapilap szerint elképzelhető, hogy Bruno Senna, aki nem kapott egyelőre szerződést a Forma-1-ben, jövőre az észak-amerikai Nascar-sorozatban folytatja pályafutását.




Csipes Ferenc az év edzője

Rendkívül szoros versenyben Csipes Ferenc lett az év edzője a magyar sportújságírók szavazatai alapján, megelőzve a tavalyi első Kovács Istvánt.




Rohadtul szeretünk győzni – Kásásék újabb Eb-t nyernének

Roppant impozáns a szentendrei uszoda, belül pedig ragyogó tiszta – hogy így is maradjon, a medencetérbe lépve nejlon cipővédőt húzunk a lábunkra, mint egy kórház szülészetén. Izzadtságszagú átkötéssel élve: nehéz szülésre készül odabent a magyar férfi vízilabda-válogatott.



Nem fellebbez eltiltása ellen Eto'o

Nem fellebbez Samuel Eto'o. A Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Anzsi Mahacskala kameruni labdarúgója szombaton tizenöt meccses eltiltást kapott hazájában. A válogatott csapatkapitányát azért büntették meg, mert november 15-én nem állt a nemzeti együttes rendelkezésére az Algéria elleni, elmaradt barátságos mérkőzésen.




Február elsején mutatja be új autóját a McLaren

Február elsején mutatja be a sajtónak 2012-es autóját a McLaren Forma-1-es istálló, amelynek hétfői bejelentése szerint az új versenygép első tesztjére hat nappal később, a spanyolországi Jerezben kerül sor.



Videó: súlyos szankció jöhet a román himnuszbotrány miatt

A Román Jégkorongszövetség támogatásának felfüggesztését fontolgatja a román Nemzeti Sport és Ifjúsági Hatóság azt követően, hogy a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar himnuszt énekelték a két ország pénteki válogatott-mérkőzése előtt Csíkszeredán.



Női kézi-vb: mindent vitt a norvég roham

Még csak izgalmas sem volt a 20. női kézilabda-világbajnokság döntője – pedig sokan óriási csatára számítottak. A norvég és a francia válogatott is bukott már el finálét a közelmúltban – a franciák épp a legutóbbi világbajnokságon –, és a háromszor egymás után győztes Oroszország kiesése után hatalmas esélyként élték meg, hogy 60 percre vannak a csúcstól. Végül – 12 év után – Norvégia lett a világbajnok.