Sidi megdöntené Gerevich Aladár rekordját
Sidi Péter sportlövő célja, hogy ő legyen minden idők legtöbb olimpián részt vett magyar sportolója, s ezzel megdöntse Gerevich Aladár rekordját.
Sidi Péter sportlövő célja, hogy ő legyen minden idők legtöbb olimpián részt vett magyar sportolója, s ezzel megdöntse Gerevich Aladár rekordját.
A spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Javier Mascherano, az argentin válogatott kapitánya.
Ronaldinho, az AC Milan brazil légiósa nagyon örülne, ha együtt futballozhatna Zlatan Ibrahimoviccsal, az FC Barcelona svéd játékosával.
Az Európa Liga negyedik, utolsó selejtezőfordulójának csütörtöki mérkőzései, melyek után kialakult a főtábla mezőnye.
A Győri ETO a Dinamo Zagreb otthonában is vereséget szenvedett, így nem jutott fel a labdarúgó Európa Liga főtáblájára.
A magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapata feljutott az Európa Liga főtáblájára, miután a negyedik selejtező kör csütörtöki visszavágóján, idegenben is legyőzte a bolgár Liteksz Lovecs együttesét.
Csütörtök délután kisorsolták a Bajnokok Ligája csoportjait, a Real Madrid és az AC Milan egy kvartettbe került.
Augusztus 29-e és szeptember 11-e között, Zágrábban rendezik a soron következő, XXIX. vízilabda Európa-bajnokságot. Indul Szerbia is, amelyet a magyar válogatott hat éve képtelen legyőzni. Augusztus 30-án találkozik egymással a két csapat, (majd talán ismét a döntőben). Ebből az alkalomból tekintjük át az elmúlt hat év magyar-szerb párharcait.
A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központban tartják megfigyelés alatt Törőcsik Andrást, az Újpest legendás futballistáját, akit csütörtökön agyvérzéssel szállítottak a kórházba.
A németek kedvéért éjjel rendezik meg a világbajnoki bronzérmes válogatott kazahsztáni Európa-bajnoki selejtezőjét október 12-én.
A kedvezőtlen időjárás miatt szombaton sem rendezik meg a 29. Coca-Cola Balaton-átúszást, melyet egyúttal töröltek az idei programból a szervezők.
A profi amerikaifutball-liga (NFL) 25 ezer dolláros pénzbírsággal sújtotta Chad Ochocincót, a Cincinnati Bengals játékosát, mert a Philadelphia Eagles ellen augusztus 20-án lejátszott előkészületi mérkőzés közben írt bejegyzést Twitter oldalán.
Negyedik angol csapatként a Tottenham Hotspur is ott lesz a legrangosabb európai kupa csoportküzdelmeiben, ugyanis hazai környezetben könnyedén, 4-0-ra legyőzte a svájci Young Boys együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó, 4. fordulójában.
Megkezdődtek a tárgyalások az AC Milan és az FC Barcelona vezetői között Zlatan Ibrahimovic lehetséges átigazolásáról.
Óriási tömeg és szinte meccshangulat várta a belgrádi Partizan játékosait a szerb fővárosban. A csapat története során másodszor jutott a Bajnokok Ligájába.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) lezárta azt a vizsgálatot, amelyet sajtóhírek nyomán indított el, kiterítendő, tényleg komoly büntetést kaptak-e hazájukban a világbajnokságról hazatérő észak-koreai labdarúgók és sportvezetők.
A múlt heti első mérkőzések alapján a két magyar csapatból egynek jó esélye van felkerülni a labdarúgó Európa Liga főtáblájára, mivel a bajnoki címvédő Debrecen kétgólos előny, a Győr ugyanakkor hasonló hátrány birtokában utazott el a negyedik, utolsó selejtezőkör idegenbeli visszavágójára.
Kimi Räikkönent, a McLaren és a Ferrari egykori finn pilótáját már nem érdekli a Forma-1, de azért elmondta, szerint mi várható a hétvégi Belga Nagydíjon.
Vasárnap tizenkét csapattal elkezdődik a vízilabda Európa-bajnokság Horvátországban. A magyar válogatott elsődleges célja, hogy kvalifikálja magát a 2011-es sanghaji világbajnokságra, ami akár egy hatodik hellyel is sikerülhet. Más kérdés, hogy ezzel a helyezéssel aligha lenne bárki elégedett.
A rendőrség keresi azt a bírót, aki a brazíliai Barreirában, egy általa vezetett amatőr labdarúgó-mérkőzésen, halálra késelte az egyik játékost.