Számtalanszor láthattuk már világversenyeken, ahol közel azonos képességű sportolók csapnak össze a finálékban, hogy éles körülmények között sok esetben a mentális képességeken múlik a siker. Ki tud jobban koncentrálni? Ki esik össze fejben egy küzdelem során? És a legfontosabb: mit lehet tenni azért, hogy ez ne forduljon elő?

© AP

„A pszichológia eszközeivel ezek a problémák kezelhetők – mondja dr. Nagy Sándor sportpszichológus. – A cél az, hogy ezekkel segítsük a sportolók felkészülését, és ezáltal eredményesebben szerepeljenek a világversenyeken. A motiváció megtartása, a stresszkezelés, a küzdőképesség javítása vagy a koncentráció fejlesztése mind-mind szükséges az eredményesség szempontjából, egyben a mentális formaidőzítés része.”

A sportpszichológia fontosságát Nyugaton már régen felismerték, itthon még gyerekcipőben jár. Egy felmérés szerint az angol labdarúgó élvonal edzői legalább olyan fontosnak tartják a mentális felkészültséget, mint a fizikait. Ezért véleményük szerint az edzések mellett ugyanolyan gondot kell fordítani arra is, hogy rendet tegyenek a sportolók fejében. A honi helyzetet jól példázza, hogy az 1996-os atlantai olimpiára a német csapattal több mint harminc sportpszichológus tartott, a magyarral ugyanakkor kettő. Négy éve hárman voltak, és e téren idén sem javult a helyzet.

Cseh László © AP

Pedig a sportolók számára az olimpia a versenyek csúcsa, a többi verseny gyakorlatilag az erre való felkészülést jelenti. A versenyzők ezért sok esetben négy éves periódusokban gondolkodnak, olimpiától olimpiáig, hiszen ott az erkölcsi és a pénzügyi elismerés is jóval nagyobb. „Az olimpia előtt fél évvel a mentális felkészülés intenzívebb szakaszba kell, hogy lépjen, míg az utolsó hónap már a finomításról szól. Ez a rendrakás periódusa a fejekben” – teszi hozzá a szakember.

A mentális felkészülés szempontjából léteznek verseny előtti, utáni és közbülső, úgynevezett beavatkozó technikák. A sikert persze könnyebben feldolgozzák a sportolók és az edzők, de az ellenkező esetre ugyanúgy fel kell készülni. A szakemberek ezért általában a stáb részeként a csapattal utaznak, vagy beköltöznek velük az edzőtáborokba.

Nagy Sándor szerint heti egy-két foglalkozás már elég lehet, a módszerek ugyanakkor sportágfüggőek. „A stresszkezeléshez mindenképpen valamilyen önszabályozó technikát kell elsajátítaniuk a sportolóknak. Léteznek relaxációs módszerek - gyakori az autogén tréning – valamint légzéskontroll, meditatív technikák, kognitív áthangolás, stb. Eleinte szükség van ránk, szakemberekre, de a versenyzőknek később, a pályán már egyedül kell megoldaniuk a felmerülő problémákat.”

A mentál-tréning ugyanakkor segíthet új mozdulatok elsajátításában is, ezt nevezzük „fejben gyakorlásnak”. Egyben fejleszti a mozgáskoordinációt, segít kijavítani a hibákat és növeli a teljesítőképességet. A motiváció megőrzése ugyanilyen fontos. A külső motiváció az élsportban általában adott – anyagiak megteremtése, felkészüléshez szükséges sportszerek rendelkezésre bocsátása –, ennél lényegesebb a belső motiváció – hogy a sportoló igazán akarja a győzelmet – megtartása hosszú időn keresztül.

„Én általában a diagnosztikával kezdem az együttes munkát valakivel – árulja el dr. Nagy Sándor, rögtön hozzátéve, hogy ez nem általános. – Vizsgáló módszerek segítségével feltérképezem a sportoló személyiségét, amire léteznek speciális tesztek vagy ellenőrző mérések. Bár a módszerek hasonlóak, természetesen lényeges különbségek vannak az egyéni és a csapatsportágak felkészítése között. Egyéniben csak a saját bőrét viszi vásárra a versenyző, nem úgy csapatban.”

© AP

Mint mondja, a csapatépítésben is sokat segíthetnek a trénereknek, akik a végső döntéseket hozzák. Egy csapaton belül ugyanakkor számtalan problémát kell megoldani. Az összhang megteremtése, a súrlódások elsimítása, a kezdő- és cserejátékosok szerepének tisztázása és a kulcsemberek kezelése mind-mind különleges odafigyelést igénylő mozzanatok, s céljuk a jó légkör megteremtése. Így a csapaton belül mindenki a maximumot tudja nyújtani. A cél nem az, hogy mindenki szeressen mindenkit, hanem hogy az ellentétekkel együtt is hatékonyan tudjanak működni.

A szakember szerint Magyarországon ugyanakkor még nem adottak a feltételek ahhoz, hogy a sportpszichológusok és a sportolók minden esetben képesek legyenek együttműködni. „Sokan sajnos osztják azt a nézetet, hogy ha valakinek pszichológus kell, akkor ott biztos valami gond van. A baj tehát sok esetben a hozzáállással van, aminek viszont semmi alapja sincs. De a helyzet szerencsére javul, hiszen egyre többen veszik igénybe ezeket a foglalkozásokat akár időszakosan is. Egyszerűen látják a versenyeken, hogy a nyugati ellenfeleknél ez már bevett dolog, és nagyban hozzájárulhat a sikerhez.”

A paralimpikonokat ma már erkölcsileg és anyagilag is elismerik, ez pedig – különösen az előbbi – rengeteget jelent nekik, annak ellenére, hogy a kívülállók, az átlagemberek még mindig nehezebben azonosulnak velük. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerése ugyanakkor sikernek tekinthető számukra. Ez természetes is, hiszen óriási fizikai és lelki gátakat döntenek le a siker érdekében.

Nagy Sándor szerint – aki az egészségesek mellett eredményesen dolgozott már együtt parasportolóval is – ezek a versenyzők nem szeretik különösebben a megkülönböztetést, ezért a szakembereknek is normál sportolóként kell őket kezelniük. Ez nem is csoda, hiszen számos esetben egészséges versenytársaikkal edzenek együtt hónapokon keresztül.

Mozgáskorlátozott és járóképes sportolók együtt edzenek az UTE vívószakosztályában © Stiller Ákos

„Ha az ember egészségesként áll hozzájuk, a teljesítményük is megugrik” – mondja Nagy. – A pszichoszomatikus szemléletmód – mely szerint a lelki problémák hatással vannak a fizikumra és viszont – náluk kicsit másképpen működik, hiszen speciális problémákat is figyelembe kell vennünk. Ezen kívül azonban nem mondhatnám, hogy lényeges különbség lenne az egészséges és a parasportolók mentális felkészítése között.”

Hogy esetükben mekkora erőről van tulajdonképpen szó, azt Oscar Pistorius esete jól példázza. A 22 éves dél-afrikai atléta a paralimpikonok között 100, 200 és 400 méteren is világcsúcstartó, idén Pekingben pedig az egészséges atléták között szeretné kipróbálni magát. Indulásával kapcsolatban sok vita volt – például, hogy műlába mennyi előnyt jelentene neki, egyelőre azonban még nem tudta megfutni az induláshoz szükséges időt.

"Nem mondtam le az olimpiáról, legfeljebb kicsit távolabbra teszem a célt. Ha idén nem sikerül, akkor majd elindulok Londonban 2012-ben" – kommentálta sikertelen kísérleteit Pistorius. Mint mondta, nem csügged; ha rajta múlik, előbb-utóbb eléri a célját.