Tisztelt Magyar Kézilabda-szövetség! Tisztelt Sportbarátok, kézilabdaszerető Közvélemény!

Az elmúlt egy évben – sajnos háttérbe szorítva ennél fontosabb ügyeket is – központi kérdés lett az, hogy miért nem akarom elvállalni a magyar kézilabda-válogatottban való részvételt. Kérem engedjék, engedjétek meg nekem, hogy hosszas mérlegelés után megoszthassam a Magyar Kézilabda Szövetséggel és a magyar kézilabda-válogatottban való szereplésemmel kapcsolatos gondolataimat.

Közel tíz éven keresztül voltam tagja a magyar kézilabda-válogatottnak. A kezdetekben (is) szerény körülmények voltak a válogatott csapat körül, azonban az eltelt, rövidnek nem mondható időszakban ezek a régóta vitatott körülmények gyakorlatilag nem javultak. Ezen véleményemet jó néhány volt és jelenlegi válogatott csapattárs is meg tudja erősíteni.

A 2004-es olimpia után a magyar kézilabda-válogatott csapatkapitányának választottak meg. Úgy gondoltam, hogy a „csapatkapitányság” nem csupán egy titulus, hanem a CSAPATTÁRSAIM részéről egy olyan megtisztelő bizalom kifejezése, amellyel felkérnek arra is, hogy a csapattal kapcsolatos kérdésekben, a velük való egyeztetést követően a szövetség vezetőivel közöljem a játékostársak esetleges problémáit, észrevételeit.

A tavalyi év végén Sinka László elnök úr felkeresett Barcelonában azért, hogy egyeztessünk a jövőbeni együttműködés lehetőségéről, feltételeiről. Találkozásunk alkalmával ismét felvázoltam a csapat körüli problémákat, hiányosságokat, amelyeket csapattársaimmal az évek során már számtalanszor jeleztünk. Az Elnök Úr érdemi változásokat ígért, de a felvetéseimre az elmúlt közel egy évben választ nem kaptam, az ígéretek pedig csak ígéretek maradtak. A megbeszélésünk alkalmával is jeleztem, hogy abban az esetben, ha semmi nem változik, úgy a magyar kézilabda-válogatottban nem kívánok a továbbiakban szerepelni.

Nyilván joggal merül fel a kérdés, hogy melyek voltak az Elnök Úrnak ismételten felvetett problémák, ezért röviden összefoglalom ezeket:

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy többször is tárgyaltunk a vezetőséggel arról, hogy ne luxus, de a címeres mezhez méltónak mondható körülmények között készülhessünk fel egy-egy világversenyre, és az adott versenyeken, tornákon való részvétel ne kerüljön nekünk, a hazánkat képviselő sportolóknak többletkiadásba.

Egyszerű példaként a 10 eurós napidíj (jelenlegi árfolyamon számítva kevesebb mint 3000,-Ft), nyilván nem fedezte a költségeinket, de még az elszállásolásunkra megjelölt hotel 12 euró/nap internethasználati díját sem.

Mindenki elfogadhatja, hogy egy profi sportolónak elemi érdeke, hogy a testi épségét óvja, hiszen az a kenyérkereseti forrása, mint ahogy az is természetes, hogy bármelyik sporteseményen könnyen sérülést szerezhetünk. Az is nyilvánvaló, hogy a profi sportoló a jövedelmét az aktív sportból szerzi, tehát ha sérülést szerez, akkor jövedelem kiesése keletkezhet.

A jelenlegi körülmények között abban az esetben, ha esetlegesen sérülést szereztem volna a magyar kézilabda-válogatottban való szereplésem során, akkor a Magyar Kézilabda-szövetség által kötött- biztosítási szerződés szerint nem én kaptam volna a kártérítést, hanem a Magyar Kézilabda-szövetség. Úgy gondolom joggal merült fel bennünk, válogatott sportolókban az a kétség, hogy abban az esetben, ha a Magyar Kézilabda-szövetség aktív sportolóként így gondoskodik rólunk, akkor mi történne, ha sérülést szereznénk? Vajon egy ilyen helyzetben ki gondoskodna rólunk és a családunkról?

Nyilván vannak olyanok, akik azt mondják erre: nem kell ennyire eltúlozni a helyzetet, de bennem élénken él az emlék, hogy amikor 1999-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyertünk, az akkori Gerevich Alapítványtól társaimmal ellentétben nem kaptam semmiféle anyagi elismerést, mégpedig azzal az indokkal, hogy külföldre igazoltam és azoknak a játékosoknak akik így tesznek, nem jár elismerés. Értetlenül álltam a történtek előtt akkor is, 18 évesen, és felmerült bennem az a kérdés, hogy a külföldre igazoló sportoló nem számít már magyar sportolónak?

A Magyar Kézilabda-szövetség által hetente e-mailben küldött egyik hírlevélben megjelent, hogy a 2010-es évi költségvetésre közel 640 millió forint áll rendelkezésükre. Ez a 640 millió forint lehet kevés, vagy sok pénz, nézőpont kérdése, de szerintem ez egy tekintélyes összeg. Nyilván nem vagyok közgazdász, de úgy hiszem, hogy 640 millió forintnak elegendőnek kell lennie arra, hogy a női és a férfi felnőtt válogatottak részére az edzőtáborokra és a versenyekre megfelelő körülményeket lehessen teremteni!

Nehezemre esik az állapotokat elfogadni, látva az általam is ismert, szomszédos vagy közeli országokban kialakított gyakorlatot. A román és a bosnyák válogatott kézilabdázók megfelelő megbecsülést kapnak, holott az utóbbi ország válogatottja rövid fennállása óta még világversenyen sem szerepelt. Nyilván nem a franciákat, vagy a németeket hoztam fel példának, mert a gazdasági helyzetük kedvezőbb, mint Magyarországé.

A Magyar Kézilabda-szövetség részéről régóta, szinte természetesen az a válasz, hogy az utánpótlás válogatottakra kell a pénz. Maximálisan egyetértek azzal, hogy az utánpótlásra sok pénzt kell fordítani, azonban amikor én voltam utánpótlás válogatott, akkor nekünk azt mondták, hogy a felnőtt válogatott viszi el a pénzt. Hogy hol az igazság, nem tudom!

A válogatottban való részvétellel kapcsolatos kivárásom oka a sérülések mellett egyszerűen a bizakodás volt. Bíztam abban, hogy esetem ráirányítja a figyelmet a problémákra, ám egy év és két hónap elteltével változás nem következett be, legalábbis erről én nem értesültem.

Tisztelt Sportbarátok, Kézilabdaszerető Közvélemény!

A lelkiismeretem tiszta az elmúlt időszakot tekintve. Természetesen elfogadom, ha néhányan, vagy sokan nem értenek meg, vagy nem értenek velem egyet, de arra kérek én is mindenkit, hogy fogadja el az én álláspontomat, az én döntésemet.

A profi sportpályafutás nem tarthat sokáig, és ezen rövid időtartam alatt kell megteremtenünk saját magunknak, családunknak is a megélhetést, és biztosítani a jövőt. Úgy gondolom, nem tehetem meg, hogy megfelelő feltételek nélkül a Magyar Válogatottban szerepeljek, ezzel hiteltelenné tenném saját magam és sporttársaim előtt is az eddigi fellépésemet.

Ezzel a levéllel lezártnak tekintem az ügyet, és kérem a média képviselőit, hogy a továbbiakban ezzel kapcsolatosan ne keressenek meg, nyilatkozatot nem kívánok tenni!

Barcelona, 2010. november 2.
Tisztelettel: Nagy László