szerző:
hvg.hu

Német sajtóértesülések szerint a Forma-1-es Red Bull Racing istálló tervei szerint nem hosszabbítja meg Mark Webber szerződését. Helyére más pilótát ültetne, legszívesebben Sebastian Vettel barátját, a korábbi világbajnok Kimi Räikkönent.

Vettel (balra) és Räikkönen
©

A Bild - állítólag a lehető legfelső forrásból származó - információi szerint a Red Bull Racing nem kívánja meghosszabbítani ausztrál pilótája, Mark Webber szerződését, kiváltképp azután, hogy keményen bírálta az osztrák csapatot a Brit Nagydíj után.

Helyére az istálló a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönent hívná vissza a raliból a Forma-1-be. A 31 éves finn mellett nemcsak az szól, hogy kiváló pilóta, hanem hogy jó barátja Sebastian Vettelnek, a Red Bull másik versenyzőjének.

Vettel és Räikkönen kapcsolata akkor is megmaradt, mikor utóbbi 2009-ben otthagyta a Forma-1-et, máig összejárnak Svájcban tollaslabdázni. Sőt, az utóbbi időben, ha megkérdezték a fiatal németet, számára ki lenne az ideális csapattárs, mindig Kimit mondta.

A McLarent és a Ferrarit is megjárt Räikkönen tavaly már tárgyalt a Red Bull Forma-1-es csapatával, de akkor végül nemet mondott. Idén állítólag más a helyzet. "Sosem mondtam, hogy vége a Forma-1-es pályafutásomnak" - nyilatkozta legutóbb, szokásához híven tömören finn újságíróknak.

A hírre Helmut Marko, Webber menedzsere csak annyit mondott, több választási lehetőségük is van, de erről egyelőre nem szeretne többet mondani.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Sport

Räikkönenen röhög egész Amerika

Nem bírt az autóval, megsínylette a pilótafülkében uralkodó forróságot, ráadásul még az innivalója is elfogyott: Kimi Räikkönen, a Forma-1 2007-es világbajnoka szenvedett első NASCAR Nationwide-futamán, s mivel kínjainak a tőle megszokott stílusban adott hangot a csapatrádión, most rajta röhög egész Észak-Amerika - írja az automenedzser.hu.

hvg.hu Sport

Hamilton: ez így nem mehet, a McLaren nem képes kockáztatni

Lewis Hamilton, a McLaren pilótája szerint számos fejlesztést lehetett volna alkalmazni már a hétvégi Európa Nagydíjon is, az istálló mégsem kockáztatott. Szerinte ez így nem mehet tovább, és ebben csapattársa is egyetért vele.

Nagyüzemben hamisított BKV-bérleteket két férfi

Nagyüzemben hamisított BKV-bérleteket két férfi

Évtizedek óta nem volt annyi halálos baleset az utakon, mint most

Évtizedek óta nem volt annyi halálos baleset az utakon, mint most

Új választást követel az ellenzék Csepelen

Új választást követel az ellenzék Csepelen

Erdogan: Moszkvába elmegyek, Washingtonba talán

Erdogan: Moszkvába elmegyek, Washingtonba talán

Salvinit választotta utódjának Berlusconi

Salvinit választotta utódjának Berlusconi

Az Index Balatonfüreden is megtalálta Borkaiék nyomát

Az Index Balatonfüreden is megtalálta Borkaiék nyomát