Vizsgálat a lengyel labdarúgó-szövetség elnöke ellen

Grzegorz Lato, a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságon társházigazda lengyel szövetség (PZPN) elnöke azt mondta: mindenben együttműködik a sportminisztériummal és az ügyészséggel, amely korrupció gyanúja miatt indított ellene vizsgálatot.

  • MTI MTI
Vizsgálat a lengyel labdarúgó-szövetség elnöke ellen

Joanna Mucha sportminiszter pénteken bízta meg az ügyészséget egy 2010-es, titokban felvett videó és hanganyag vizsgálatával, szerinte ugyanis elképzelhető, hogy a felvételek - amelyeken Lato is szerepel - bűnügyet bizonyítanak.

Az 1974-es világbajnokság gólkirálya, Lato a helyi sajtónak azt mondta, hogy ártatlan és nem követett el semmi törvénybe ütközőt.

A PZPN illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy az ominózus felvételeken a szövetség új székházának tervei is szóba kerültek.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.