szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Bemutatták csütörtökön az FC Barcelona stadionja, a Camp Nou bővítésének, korszerűsítésének terveit. A munka a 2017-18-as szezon idején kezdődik, és a tervek szerint négy évig tart. A tervek szerint végül 105 ezer férőhelyes lesz a Camp Nou, a projekt pedig 600 millió eurót emészt majd fel. A szurkolókat egyébként megnyugtatták: a felújítás idejére a csapat nem költözik el a stadionból.

Nézze meg, milyen ütemben zajlik majd a munka, és mi lesz a végeredmény.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!