szerző:
MTI

Minden jegy elkelt a március 24-i, Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

A belépőket a múlt péntektől elsőként a szurkolói klub tagjai vásárolhatták meg, egységesen húszszázalékos kedvezménnyel, majd hétfőtől mindenki előtt megnyílt a vásárlás. Kedd délelőttre valamennyi jegy elkelt, így a magyar labdarúgó-válogatott telt ház előtt fogadja majd a világbajnoki ezüstérmes horvátokat a Groupama Arénában.

A hazai Eb-selejtezőkre kedvezményes árú bérleteket is lehetett vásárolni, azokból csaknem hatezer fogyott el. A bérletárusítás első napján – a szurkolói klubtagoknak akkor is elővásárlási lehetőségük volt – több mint 2500-an biztosították helyüket mind a négy hazai mérkőzésre. A jegyárusítás kezdetére a bérletek közel kilencven százaléka gazdára talált.

A magyar csapat a szlovákok ellen, idegenben kezdi meg a sorozatot március 21-én. A Nagyszombaton rendezendő találkozóra már február elején elkelt a szlovák szövetség által biztosított nagyjából kétezer, vendégszektorba szóló belépő mindegyike.

A 2020-as Eb-nek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is. A rendezők részvétel esetén a csoportkörben legalább két meccset hazai pályán játszhatnak, de a kieséses szakaszban már nem. A magyar fővárosban három csoporttalálkozóra és egy nyolcaddöntőre kerül majd sor.

A magyar válogatott idei Eb-selejtezőinek időpontjai:
március 21.: Szlovákia-Magyarország
március 24.: Magyarország-Horvátország
június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország
június 11.: Magyarország-Wales
szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia
október 10.: Horvátország-Magyarország
október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán
november 19.: Wales-Magyarország

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Horn Andrea Sport

Marco Rossi: Ha nem hív edzőnek a Honvéd, most könyvelő lennék

Úgy gondolja, a magyarok jobban értékelik őt, mint az olaszok; Orbán Viktorral jó a viszonya, de csak meccseken találkoznak; azt mondja, még sosem dolgozott ennyire tisztességes légkörben - a HVG portré rovatában e héten: Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Máris kiesett Babos, nem jött össze a főtábla Miamiban

Máris kiesett Babos, nem jött össze a főtábla Miamiban

Megint Federer volt Fucsovics edzőpartnere

Megint Federer volt Fucsovics edzőpartnere

Terrortámadás lehetett az utrechti lövöldözés

Terrortámadás lehetett az utrechti lövöldözés

Diana lesz Harry herceg és Meghan Markle gyereke?

Diana lesz Harry herceg és Meghan Markle gyereke?

A legkisebb VW divatterepjáró: Magyarországon a T-Cross

A legkisebb VW divatterepjáró: Magyarországon a T-Cross

Balog Zoltán a Néppártról: Még soha nem álltunk ilyen közel a szakításhoz

Balog Zoltán a Néppártról: Még soha nem álltunk ilyen közel a szakításhoz