Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Vincze Szabolcs Sport

A Renault keményen fejleszt, hogy versenyképes maradjon

Bob Bell, a Renault technikai igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a francia csapat erőteljes fejlesztési tervet dolgozott ki a szezon hátralévő részére, amivel reményei szerint ellensúlyozni tudják majd az eddigi gyenge eredményeket. A feltételek szerinte adottak a jobb szerepléshez.

hvg.hu Sport

Balzsay Károly címvédésre készül

Címvédő mérkőzésen lép ringbe július 5-én, Halléban Balzsay Károly, a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoka - jelenti a profibox.hu internetes oldal.

Vincze Szabolcs Sport

Ronaldinho jövője bizonytalan, bejelentkezett érte az LA Galaxy is

Deco, a portugál válogatott karmestere kijelentette, hogy nem szeretné, ha jelenlegi klubcsapattársa, a brazil Ronaldinho a Manchester Cityhez igazolna. Szeretné, ha követné őt Londonba, a Luiz Felipe Scolari vezette Chelsea-hez. Időközben azonban befutott az LA Galaxy fantasztikus ajánlata is.

MTI Sport

Csak egy magyar evezős egység lesz ott az olimpián

Egyik magyar egységnek sem sikerült a döntőbe kerülnie az evezősök végső olimpiai kvótaszerző, úgynevezett világkvalifikációs versenyén, Poznanban, s ezzel eldőlt, hogy mindössze egy hajó képviseli majd az országot Pekingben.

Vincze Szabolcs Foci-Eb

Nincs meglepetés: német és horvát továbbjutás a B csoportból

Németország Michael Ballack szabadrúgásgóljával 1-0-ra legyőzte a lelkesen játszó osztrák csapatot, így a lengyeleket is megelőzve a csoport második helyén végzett. Horvátország ugyanilyen különbséggel győzte le Lengyelországot, a nagy visszatérő, Ivan Klasnic találatával. A csoport két továbbjutója így a két győztes válogatott.

MTI Itthon

Törvényt sértett az MLSZ a Fradi ügyeiben

A Legfőbb Ügyészség befejezte azt a törvényességi felülvizsgálati eljárást, amelyet a Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) kezdeményezett a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ellen. A döntés a zöld-fehér drukkereknek kedvezett. Az ügyészség minden általuk kifogásolt pontban jogszabály-ellenességet állapított meg és törlésre vagy módosításra kötelezte az MLSZ-t.

MTI/hvg.hu Világ

Keresett világháborús bűnöst fotózott le a The Sun

A Simon Wiesenthal Központ szorgalmazta hétfőn, hogy Ausztria haladéktalanul adja ki a horvát hatóságoknak a háborús bűncselekményekkel vádolt Milivoj Asner volt usztasa rendőrparancsnokot. Asnert a The Sun című brit bulvárlap a horvát válogatott egy EB-mérkőzését nézve fotózta le a klagenfurti helyen.

MTI Világ

„Ez a büszkeség egész Törökországé!”

Csodálatos visszatérésről cikkez a török sajtó azt követően, hogy a labdarúgó-válogatott 0-2-ről fordítva 3-2-re nyert vasárnap a csehek ellen, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe az Európa-bajnokságon.

Vincze Szabolcs Foci-Eb

Cseh dráma: kétgólos hátrányból fordított a török csapat

Csehország már 2-0-ra is vezetett az Európa-bajnokság A csoportjának zárófordulójában Törökország ellen, egy szenzációs hajrával - és Nihat Kahveci zseniális góljaival - mégis Fatih Terim együttese jutott tovább a negyeddöntőbe. Svájc ugyanakkor meglepetésre a búcsúmeccsén 2-0-ra legyőzte Portugáliát.

MTI Sport

Jövőre változnak a kötöttfogású szabályok

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) szabályelemző bizottsága háromnapos budapesti ülésén a kötöttfogású szakág lehetséges szabályváltozásairól tárgyalt, és úgy döntött, hogy kétféle verziót terjeszt a FILA elnöksége elé.

Vance: Ukrajnának tárgyalóasztalhoz kell ülnie az amerikai katonai segélyezés újraindításáért

Vance: Ukrajnának tárgyalóasztalhoz kell ülnie az amerikai katonai segélyezés újraindításáért

Meloni személyesen győzné meg Trumpot, hogy az USA sem járna jól a vámháborúval

Meloni személyesen győzné meg Trumpot, hogy az USA sem járna jól a vámháborúval

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Hamarosan 60 évesek a földalatti szerelvényei – ez pedig biztonsági kockázatot jelent

Hamarosan 60 évesek a földalatti szerelvényei – ez pedig biztonsági kockázatot jelent

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

A Real nyerte a madridi derbit, gálázott az Arsenal

A Real nyerte a madridi derbit, gálázott az Arsenal

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

Véletlenül lakott területre dobott bombákat egy gyakorlatozó harci repülő Dél-Koreában

Véletlenül lakott területre dobott bombákat egy gyakorlatozó harci repülő Dél-Koreában

A címlapról ajánljuk