László Csaba ismét skót csapatot edz
A másodosztályban játszó Dundee United bejelentette, 2019-ig László Csaba irányítja a csapatot. Az edző korábban már dolgozott Skóciában, 2008 és 2010 között a Hearts élén állt.
A másodosztályban játszó Dundee United bejelentette, 2019-ig László Csaba irányítja a csapatot. Az edző korábban már dolgozott Skóciában, 2008 és 2010 között a Hearts élén állt.
hvg.hu
A Swietelsky-Haladás vezetősége menesztette Pacsi Bálintot, az OTP Bank Ligában szereplő labdarúgócsapat vezetőedzőjét.
hvg.hu
A Hapoel Beer-Seva egyik játékosát, Eljaniv Bardat mellkason találták labdával a csapat edzésén, ennek következtében pedig megállt a szíve. A 35 éves, 37-szeres izraeli válogatott támadó ellátását a csapat masszőre a pályán megkezdte, majd a közelben tartózkodó mentősök élesztették újra.
hvg.hu
Nikolics Nemanját választotta legértékesebb játékosának az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Chicago Fire.
MTI
Osváth Richárd és Krajnyák Zsuzsanna is aranyérmet nyert.
MTI
A leendő szövetségi kapitány, Georges Leekens a jelenlegi munkában nem vesz részt, a luxemburgi barátságos mérkőzésre Szélesi Zoltán megbízott szakvezető készíti fel a válogatottat.
MTI
A 18. születésnapját jövő hétfőn ünneplő brit Lando Norris lesz jövőre a McLaren Forma-1-es csapat teszt- és tartalékpilótája.
MTI
Fordulatos meccsen kapott ki a Puskás Akadémia a Budapest Honvédtól.
MTI
Nem lesz észak-koreai súlyemelő az idei sportági világbajnokságon, melynek az egyesült államokbeli Anaheim ad otthont november 28. és december 5. között.
MTI
Massa a 2009-es magyar nagydíj időmérő edzésén kis híján végzetes balesetet szenvedett, amikor egy elszabadult rugó fejen találta, és szinte fékezés nélkül csapódott a gumifalba. Budapesten ápolták egy ideig a szerencsétlenség után. A visszavonulást tavaly is fontolgatta már, de egy évet aztán mégis hosszabbított.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Klubja, az Olympique Marseille beidézte a válogatott játékost egy kihallgatásra, azt követően döntenek majd a további szankciókról.
hvg.hu
A hatodik állomást is sikeresen teljesítette a világ hét legnehezebb tengerszorosából Mányoki Attila világhírű magyar hosszútávúszó, aki ezúttal a Gibraltári-szorost küzdötte le.
MTI
Az Olympique Marseille vizsgálatot indított játékosa, Patrice Evra ügyében, aki csütörtök este a Guimaraes elleni Európa Liga-találkozó előtt megrúgta saját csapata egyik szurkolóját.
MTI
José Mourinho, a Manchaster United portugál edzője pénteken megjelent egy spanyolországi bíróságon, ahol megegyezett az adóhatósággal szemben fennálló 3,3 millió eurós, azaz 1 milliárd forintos tartozásának rendezéséről.
MTI
A Magyar Kézilabda Szövetség a szlovákkal közösen pályázik a 2022-es vagy a 2024-es férfi kézilabda-Európa-bajnokság rendezési jogára.
MTI
Sergio Marchione a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma–1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.
MTI
Médiaértesülés szerint jövő nyáron a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatába szerződik Sterbik Árpád kapus, azaz visszatér régi csapatához.
MTI
A szakember a Bundesligában folytatná.
hvg.hu
Cristiano Ronaldo szerint annak ellenére sincs válságban a címvédő, hogy szerdán 3-1-re kikapott a Tottenham Hotspurtől a BL-ben.
MTI
Megérkezett az olimpiai láng a dél-koreai fővárosba szerdán. A 2018-as téli olimpiát február 9. és 25. között rendezik meg Phjongcshangban.
MTI