Miért nem kaptak orvosi Nobelt Karikó Katalinék? Talán nem vált be az oltás?
Az mRNS-oltásra nyomban a díj kihirdetése után is rákérdeztek. Stockholmban kitérő választ adnak és türelmet kérnek. Lapszemle.
Az mRNS-oltásra nyomban a díj kihirdetése után is rákérdeztek. Stockholmban kitérő választ adnak és türelmet kérnek. Lapszemle.
Szocializmus Venezuelában, hurrikán az USA-ban: mind ok a benzinkutas sorállásokra, de az igazi fordulópont az 1973-as olajválság volt, egy arab-izraeli háború nyomán. Azóta azt is tudhatja a világ, hogy nem használhatja nyakló nélkül a Föld energiakészleteit.
Legfeljebb hárman osztozhatnak a díjon, de az mRNS-oltás (mint például „a Pfizer“) fejlesztésében évtizedeken át jóval többen szereztek érdemeket.
Ha a német Telekomnál mindössze öt ügyfél panaszkodott, akkor itthon sem kell nagy felfordulásra számítani. Most így néznek a változás elé az itthoni mobilszolgáltató szakértői. Amiről szó van: nagyjából egy év múlva lekapcsolják a 3G-hálózatot.
Világszerte és Magyarországon is zajlik az egykoron vonzó 3G-hálózatok lekapcsolása. A legtöbb mobiltelefon magabiztosan működik a technológia megkerülésével, de érdemes figyelni a néhány százezer telefonáló mellett arra is, hogy a pénztárgépek, riasztók, autós kommunikáció körül ne legyen fennakadás.
A férfiuralom azzal is együtt jár, hogy mennyire ingatag alapokon áll egy ország.
„Amikor kancellár lettem, még nem létezett iPhone“ – mondta nemrég, 16 éves kancellárságának végéhez közeledve Angela Merkel. Mintha a mobiltelefonok fejlődése egyúttal a kormányzásának mértékegysége is lenne. És ez nem is áll távol a valóságtól.
Egyre gyakrabban korlátozzák az ellenzéket – vagy amit annak képzelnek – az internet leállításával a demokráciahiányos országokban, akár gazdasági károk árán is. Ellenszer nemigen van.
A külvilág alig figyelt föl rá, de Namíbia rengeteget tesz a rinocéroszok megmentéséért.
Húsz, tizenöt, de még hat éve is történt olyan komoly repülésbiztonsági incidens, amelynek következménye, hogy ártatlan utasok százmilliói érzik magukat egyre csak kényelmetlenebbül a repülőtereken és a gépek fedélzetén. Az enyhítés malmai pedig igen lassan őrölnek.
Földrengésveszélyes, de szegény ország Haiti, igazán jó szolgálatot tesz tehát az amatőr szeizmográfhálózat.
Az alvásbénulás jelensége többnyire ártalmatlan, de okairól a kutatók keveset tudnak.
Evangélikus tábori püspök, zsidó főügyész, kételkedő izraeli titkosszolgák is szereplők a különös történetben.
Van tudományos magyarázat arra is, hogy a kevés túlélőnek miért lehet szerencséje.
Van olyan oltástípus-korcsoport kombináció, amelynél mindenképpen javasolt a harmadik oltás felvétele, de a legtöbb esetben a tudomány is csak gondolkodik rajta, hogy kiknek és mikor javasolja az újabb kört. Közelednek a napok, amikortól már tömegeknek jöhet szóba itthon a harmadik dózis – összegyűjtöttük, most éppen mit lehet tudni, mit érdemes mérlegelni előtte.
Európa-szerte többféle megoldásban bíznak. A magyar SMS-rendszer éles, kipróbálták, de eddig nem volt rá szükség. Érdemes a rádiót is bekapcsolva tartani.
Titkosszolgálati megfigyelés ellen alig van védekezés, de válóperes vagy üzleti ügyekben vannak hasznos tippek. Az okostelefontól emiatt nem kell megszabadulni, de akad olyan készülék, amelyet érdemes eldobni.
Egy ír cég azon dolgozott, hogy ipari hulladékhőt alakítson villanyárammá. Közben kiderült, hogy egyszerűbb légkondicionálót gyártani a nitinollal.
Nem sokáig marad világrekorder a 18 emeletes Mjostarnet (a norvég Mjosa tó melletti torony) a maga 85 méteres magasságával.
Mégsem jó módszer a születésszabályozás a globális felmelegedés ellen, hiszen nem ott rongálják a legerősebben a klímát, ahol a legtöbben jönnek világra.