Falus Ferenc 2009-ben: Sok okos ember közös döntése lehet rosszabb, mint közülük a legbutábbé
A most elhunyt Falus Ferenc akkori tiszti főorvossal a HVG 2009 augusztusában készített portréinterjút. Ezt közöljük újra, változtatás nélkül.
A most elhunyt Falus Ferenc akkori tiszti főorvossal a HVG 2009 augusztusában készített portréinterjút. Ezt közöljük újra, változtatás nélkül.
Csak a kormány kezdeményezhet népszavazást – közvetve ezt mondta ki az Alkotmánybíróság, elmeszelve az ellenzék által kiíratni akart referendumot, amelynek egy jogállamban már csak az időpontja lehetett volna vita tárgya.
Orbán kormányt alakít és van, aki mindig a talpára esik - ez a HVG hetilap ajánlója.
Történelmi adósságot törlesztett a parlament Esztergom megyei jogú rangjának helyreállításával. A város ugyanakkor a Fidesz életében is kiemelt szerepet játszik.
Látható méretűvé nőtt a kormánykritikusok – köztük a Kutyapárt híveinek – tábora a templomba járók körében, ám az ellenzéknek – a vidék meghódításához hasonlóan – sok munkát kellene fektetnie abba, hogy támogató szavazatokká alakítsa az elégedetlenséget.
Népszavazás az EU-kilépésről, munkatábor a raboknak, családtervezési hatóság a cigányság gyarapodásának megfékezésére – pár ötlet a korábbi, szélsőjobboldali Jobbiknál is szélsőségesebb Mi Hazánk programjából, amelynek egyes elemei akár kormányzati javaslatok formájában is visszaköszönhetnek.
A most elhunyt Görgey Gábor író, költő, dramaturggal, a Medgyessy-kormány kulturális miniszterével a HVG 2016 februárjában készített portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.
Átfogóbb alkotmánymódosításnak is megágyazhat a jogilag érvénytelen népszavazás. A kétharmados felhatalmazás az ellenzék utolsó bástyájának számító főváros átszabásához is legitimációt ad.
Ha a parlamenti mandátumok eloszlása mást is mutat, a vasárnapi választások után a fél ország vesztesnek érezheti magát. Hogyan lehet feldolgozni a traumát? – kérdeztük a matematikus-pszichológus, játékelméleti szakértő Mérő Lászlót.
Mintha nem is létezne más álláspont a gyermekvédelminek mondott referendum ügyében, mint a kormányé – sugallják a közmédia műsorai és a plakátok. Pedig a nemátalakításra vonatkozó kérdést még a Kúria sem tudta értelmezni, a többit maga a kormány tette okafogyottá.
Rendszerváltás utáni történetének legellentmondásosabb négy évét zárja az országgyűlés, amelyet totálisan megfosztottak fő feladatától, a végrehajtó hatalom ellenőrzésétől.
Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni a propagandától - Ez a HVG hetilap ajánlója.
Lehetett volna igazodási pont, a béke szigete, de ő inkább belesimult a rendszerbe: a leköszönő Áder János köztársasági elnökként eljátszotta az Orbán Viktor által rá kiosztott szerepet. Ez várható utódjától, Novák Katalintól is, ha a NER marad.
Az éveken át idegengyűlöletre trenírozott Magyarország végre szebbik arcát mutathatja: az Ukrajnából érkezőket már a kormány szerint sem tilos tárt karokkal fogadni.
Magának kereste a bajt Iványi Gábor azzal, hogy Orbánt élő lelkiismeretként emlékeztette a kormány által politikai védjegyként használt kereszténység valódi mibenlétére. Bár az ellenzék végül nem őt jelölte államfőnek, a hatalom az adóhatóságra osztotta a lelkész gyülekezete, illetve annak karitatív és oktatási intézményei ellehetetlenítésének feladatát.
Évértékelőjén az utóbbi idők militarista hangvételét folytatva beszélt külpolitikájáról Orbán Viktor, legalább akkora súlyt adva a geopolitikai kérdéseknek, mint a választási előkészületnek. Kiderült, hogyan folytatná harcát az Európai Unió ellen, amelynek egysége számára csak gazdaságilag fontos. Már kérdésekben két különböző világnézetű tömböt képzel el, amelyek közül a keleti vezetője Magyarországgal lehet. Ehhez a tervhez illeszkedik nyugat-balkáni politikája, mert uniós szövetségkeresésének kudarca után ott találhat olyanokat, akikkel növelheti meggyengült befolyását az EU-ban.
Orbán Viktor egy olyan világot vázolt fel a Fidesz kemény magjának a kampánynyitón, amelyben bármi megtörténhet – leszámítva az ellenzék győzelmét. Az Európai Uniót két tömbként képzeli el, az egyik központja Magyarország lenne, ő maga pedig következő ciklusát már világpolitikai tényezőként szeretné tölteni.
Orbán világnézeti kérdéssé tette a voksolást. „Lelkiismeretes” szavazásra, vagyis a Fidesz támogatására próbálja rábírni az egyházként elismert vallási közösségek tagjait a direkt és a suttogó propaganda.
Ez a HVG hetilap ajánlója.
Egy, a romák szavazatainak megvásárlására utaló hangfelvétel a maga nyerseségében mutatja, miért fontos – ha fontos – a kormánynak a cigányság.